Mikó Árpád szerk.: Pannonia Regia, Művészet a Dunántúlon 1000-1541 (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2006/4)

KATALÓGUS - X. ECCLESIA EXORNATA: TEMPLOMOK ÉKESSÉGEI, 1300-1500 - Poszler Györgyi : Gótikus táblaképfestészet és faszobrászat

későbbi oltárokba építették be. Ilyenek a kőszegi (X-28.) és az alsólendvai Madonnák, valamint az andocsi női szentek (X-32.). A későbbi felhasználás oka sok esetben a szobrok kegyszoborként való tisztelete volt. Ez a tisztelet - a kegyszoborként való használat - is sok esetben nyomot hagyott a középkori tárgyakon. Ilyen az andocsi Madonna, melyet az egyházi ünnepekre ma is díszes ruhába öltöztetnek. A ruha alatt, és a ruha rögzítése következtében azonban a szobor felülete nagyon megrongálódott. Az öltöztethetővé tétel érdekében változtatták meg a korai csepregi Madonna kompozícióját, eltávolítva egymástól Mária és a gyermek alakját (X-2.). Feltehetően ugyanilyen funkcióváltással függ össze a piliscsabai templom Madonna-szobrának barokk (X-3.) kori átalakítása is. A Dunántúl középkori művészetét bemutató kiállítás alkalmával különösen fontos feladat a műtárgyak provenienciájának, eredeti felhasználási helyének meghatározása. Könnyebb ez olyan esetekben, ahol a tárgyak ma is templomokban vannak. így biztosan helyhez köthetőek a jáki, felsőlendvai, kőszegi, soproni Madonnák (X-l7, X-28, X-14.) főként ha ezt - mint Jakon - írott források is alátámasztják. 18. századi egyházlátogatási jegyzőkönyvek leírásai teszik biztossá a keszthelyi Pietáprovenienciáját (X-29.), noha az már 1941 óta múzeumi tulajdonban van. A mai templomi őrzési hely és funkció persze nem tekinthető minden esetben eredetinek, vagy akár középkorinak. így a nagy körmeneti szobornak nyilván nem első tulajdonosa az ugyan középkori eredetű, ám meglehetősen szerény anyagi lehetőségekkel rendelkező dozmati plébánia, és a piliscsabai templomba is csak a 18. század végén került a középkori Madonna-szobor. Ezekben az esetekben csak a rendszeres forráskutatás során előkerülő írásos adatok vihetnek közelebb a tárgyak eredeti felhasználási helyének meghatározásához. Nehezebb a műgyűjteményekből vagy adományokból származó darabok helyhez kötése. A proveniencia meghatározása ezekben az esetekben egyedi, a gyűjtemények történetére, a gyűjtők személyére vonatkozó kutatást igényel. Szenczy Ferenc szombathelyi megyés püspök bizonyára tudta, hogy az általa a Nemzeti Múzeumnak adományozott táblák a Vas megyei nagytótlaki templom régi, használaton kívüli oltárának részei - az általa megjelölt proveniencia más források ismerete nélkül is valószínűsíthető (X-21.). Bizonytalanabb a Darnay-gyűjteményből származó két Madonna eredeti felhasználási helyének meghatározása (X-9, X-l3.)- A család a Dunántúlon, Sümegen élt, gyűjteményük is ott volt. Az első tulajdonos, Darnay Kálmán, történeti érdeklődésű, művelt gyűjtő és régész volt. Ha a szobrok tüskevári eredetére vonatkozó, tőle származó információ nem is igazolható, a család és a gyűjtemény ismeretében azok dunántúli provenienciája nagyon valószínűnek látszik. A Burgenländisches Landesmuseum Feltámadt Krisztus-szobra az igen gazdag, széles körből beszerzett, különböző árveréseken való vásárlásokkal is gazdagított, kismartoni Wolf-gyűjteményből került múzeumi tulajdonba (X-ll.). Amennyiben a szobor a Wolf-gyűjtemény 1940-ben megvásárolt helytörténeti részéhez tartozott - amint erre a múzeumi leltári szám következtetni enged - úgy a dunántúli proveniencia igazolható lenne. Ezt a lokalizálást a művészettörténeti elemzés is alátámasztja, ami a műtárgyat stilárisan ehhez a területhez, illetve a hozzá közeli, vele kapcsolatban álló vidékekhez köti. A műtárgyak helyhez kötésének, dunántúli megrendelésük és első felhasználásuk valószínűsítésének, esetenként csak feltételezésének egyetlen lehetősége a stíluskritikai elemzést, ikonográfiái és művészetföldrajzi megfontolásokat egyesítő művészettörténeti módszer olyan esetekben, ahol a műtárgyak eredetére vonatkozó történeti források teljesen hiányoznak. Az 1970 körül a veszprémi Egyházmegyei Gyűjteménybe került, Fonyódon felbukkant Krisztus-szobor művészettörténeti elemzés alapján a nyugat-magyarországi művészet köréhez köthető (X-4.), míg az első világháború körüli években a nagybajcsi plébániának ajándékozott Pietászobor stiláris párhuzamai messzebbre vezetnek (X-30.)- E szobor régebbi történetéről semmit sem tudunk, lehetséges, hogy eredeti felhasználási helye nem a Dunántúlon volt. Ugyancsak a bizonytalan eredetű darabok közé tartoznak a Jankovich-gyűjteményből származó táblaképek. A gyűjtemény Nemzeti Múzeumnak való átadásakor készült kéziratos leltár képtári részének végén egy összefoglaló megjegyzés (observatio) vonatkozik a még le nem írt, észak-magyarországi és német eredetűnek tartott 15-16. századi táblaképekre. Ezek leltárba vételére az 1838-as pesti árvíz miatt sohasem került sor (Entz 1985, 79.). Eredetükről, arról, hogy mikor és honnan kerültek az igen sok és szerteágazó forrásból gyarapított Jankovich-gyűjteménybe, semmit sem tudunk. A kiállított darabok Dunántúlra való lokalizálása Radocsay Dénestől származik (Radocsay 1955, 130.). A táblákat stíluskritikai alapon nem tartotta beilleszthetőnek sem a felvidéki, sem az erdélyi festészet körébe, így bennük a Dunántúl nagyrészt elpusztult középkori táblaképfestészetének emlékeit ismerte fel. Rendszeres forráskutatás eredményezhet még olyan adatokat, melyek lehetővé teszik ezen táblák jobb lokalizálását. Egyelőre azonban, Radocsayt követve, ezen táblák helyhez kötésének egyetlen lehetősége a művészettörténeti elemzés marad, ami a Dunántúlt általában jellemző, a nyugati, elsősorban osztrák művészeti központok felé való igazodást egyértelműen bizonyítja. Hasonlóan ismeretlen eddig a kutatás számára a Batthyány Iván gróf németújvári gyűjteményéből először az 1896-os millenniumi kiállításon bemutatott két táblakép eredete. A gyűjtemény története, beszerzésének forrásai nagyrészt feldolgozatlanok. A művészettörténeti elemzés azonban mindkét táblát biztosan kapcsolja a Nyugat-Magyarországgal szoros kapcsolatban álló bécsi, illetve a szomszédos stájer területek festészetéhez (X-5, X-20.). Még kevesebbet tudunk a váci püspökség (X-24-27.) tulajdonában levő táblaképek eredetéről. Történetük a múlt században Festetich Dénes tulajdonában volt dunántúli, toponári kastélyig követhető vissza. A kastélyban, melyet Dénes gróf építtetett át, 1500 kötetes könyvtár, régi bútorok, metszetek és festmények is voltak. A gyűjtemény története feldolgozatlan, a család tulajdonában volt műtárgyak közül csak