Mikó Árpád szerk.: Pannonia Regia, Művészet a Dunántúlon 1000-1541 (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2006/4)

KATALÓGUS - I. ROMÁNKORI KŐFARAGVANYOK - A székesfehérvári szarkofág és köre (T. S.)

zenfekvő pl. az utóbbi esetében. A szarkofág fő kapcsolatának számító zalavári rokonság, amire már Henszlmann ráérzett, ennek megfelelően értékelhető, mihelyt a kövek kérdését elválasztjuk a Szent Adorján-egyház építészetileg kétes vonatkozású felszentelési adatától (1019; vö. Tóth S. 1990, 148, 150-151). Ez a rokonság, amit a fedél mutat határozottabban, nem sokkal szorosabb, mint az, ami a zalavári faragványokat a zselicszentjakabiakhoz fűzi (vö. 1-24.), inkább 1080, mint 1030 tájához közeli keletkezésre vallóan. A rokonsághoz mindenesetre hozzászámítandó az oszlopos keretelés is, aminek azon a zalavári kövön van nyoma, ahol a fedéltöredék félpalmettapár)ának legjobb megfelelője látszik (I. 27. kép, vö. Tóth S. 1990, 164: 22. sz.). I. 27. kép: Keszthely, Balatoni Múzeum, zalavári töredék A stílusösszefüggések mellett a szarkofág ábrázolásai is inkább az 1083-as dátum mellett szólnak : az a meghatározás, amit Bogyay Tamás az ikonográfiáról adott, sokkal inkább a szent, mint a király vagy a herceg karakteréhez illik. Ilyen alapon kettőjük között is könnyebb dönteni: ha két szarkofágot faragtak volna is át az 1083-as szenttéavatásokkal összefüggésben, akkor sem gondolhatnánk, hogy a hercegnek juttatták volna az igényesebb kidolgozásút, így az ő síremlékének maradványaként legfeljebb a két fedéltöredéket foghatnánk fel. Varjú Elemér meghatározása tehát csak a dátum tekintetében elvetendő, a személyt illetően bizonyára helytálló. Szent Istvánt Hartvik szerint fehér márvány koporsóba temették a fehérvári templom közepén (SRH, II. 432). E helyen Kralovánszky Alán nagyméretű, mély sírkamra töredékét tárta fel, amelynek eredeti tere elegendő lehetett egy szarkofág befogadására. Ehhez a szarkofágot nem kellett átfaragni : eredeti állapotú római sírláda a padló alatti mélységben a budavári ferences templom falai közt is előkerült, ahol valaha III. András király (fi301) volt eltemetve (AltmannJ. : Előzetes jelentés a budavári ferences templom kutatásáról. AÉ 100 (1973) 82-83, 86; SRH, I. 478). Ha viszont ugyanazt a szarkofágot a szent kultuszhelyén látható síremlékké akarták alakítani, akkor az átfaragást - ikonográfiái okokból - nem is lehetett elkerülni. Márpedig alighanem ezzel kell számolnunk, ha így nehézségek merülhetnek is fel Hartvik elbeszélésének értelmezésében, amely szerint a tumba a felnyitáskor folyadékkal volt tele, és ez meregetés közben mindig utána töltődött (SRH, II. 437). Kralovánszky két kőlelete arra vall, hogy a szent hely környékén a szarkofág átfaragásával párhuzamosan, hasonló stílusban, még másféle müvek is készültek. Az egyik (1-27.) kődúcokkal merevített korlátféléből való, a másik (1-26.) nagyobb szabású építmény féloszlopfője lehetett. E töredékek azt jelzik, hogy az 1083 körüli munkálatok stílusjegyeit a szarkofág és a két fedéldarab csak részben mutatja: nagyobb műhely tevékenységével kell itt számolnunk. Ugyanakkor a szarkofág stílusösszefüggéseinek pontosabb meghatározásával világosabban különválaszthatókká válnak az eltérő karakterű fehérvári kőleletek, amelyeknek egy része esetleg valóban Szent István kori lehet (pl. 1-5-6.; az utóbbi lelőhelye szerint szintén a bazilika közepén létezett berendezésféléhez tartozhatott; keltezésük kérdéséhez vö. Tóth S.: Ali. századi magyarországi kőornamentika időrendjéhez). A további stíluskapcsolatok szempontjából lényeges a hajtő megoldása az angyalfőn (I. 28. kép) : a hullámosan kezelt, íves szélű tincsekhez a homlok felé karéjsoros vonalú, lapos perem járul, amely visegrádi vállkőoldal (1-12.) félpalmettáinak szegélyezésére emlékeztet. A visegrádi kolostor leleteinek stílusához fűződő kapcsolatra utal a levélrészek lépcsőzetes alakítása is a féloszlopfő (1-26.) jobb sarkán. Hasonló kapcsolat lehetősége Zalavár esetében is adott (vö. 1-12.). A félpalmettapáros fehérvári fejezettöredék (1-18.), amelyen a visszaugratott peremezés szintén előfordul, csúcsos levélkéivel a visegrádi esperesi templom leleteinek és pilisszentkereszti rokonaiknak a stílusához fűződik. Az összefüggések újkeleI. 28. kép: Székesfehérvár, Szent István szarkofág, homlokoldal, részlet tűbb rétegét tükrözheti a pécsváradi Madonna-dombormű (1-28.), ahol a növényi részek domború alakításán kívül az oszlopos keretelés alkalmazása is fehérvári vonatkozású, valamint szerényebb társa (1-29.), amely főleg antikos vonásai miatt figyelemre méltó e kör szempontjából. A legfiatalabb ide sorolható emlék az a pécsi oszlopfő, amelynek a kosfőin a szarkofágra és jóval későbbi óbudai darabokra emlékeztető stílusjegyek együtt fordulnak elő (1-33.). T. S. Henszlmann 1864, 123; Hampel 1905, I. 67, 670, 681-682, 818, II. 436-437, III. 331-333. tábla; Divald 1927, 18, 21; Varjú E.\ Szent István koporsója. MM 6 (1930) 372-379; Gerevich T. 1938, 152, 156-159, 246, CLXIII; Dercsényi 1943a, 5, 11, 33, 36, 74, 105-110, 50-53. kép; Csányi 1951, 30, III ; Moravcsik Gy. : Bizánc és a magyarság. Bp. 1953, 104-105 ; Nagy E. : A székesfehérvári István koporsó keletkezése. ME (1954) 101-106; Kádár Z.\ A székesfehérvári István-koporsó ikonográfiája. ME 4 (1955) 201-204; Entz - Szakái 1964, 215-228; Entz 1964, 35, 37-40, 44-45; Kralovánszky A.: Contribution à la question du sarcophage de Székesfehérvár dit de Saint Etienne. AR 8-9 (1968) 85-91, XXIII-XXIV; Nagy A.: A székesfehérvári XI. századi szarkofág eredete és ikonográfiája. MÉ 21 (1972) 165-176; Dercsényi 1972, 9, 187, 7-8. kép; MMT 32, 21-22. kép; Bogyay 1973, 9-25; Fettich 1973, 151-153, 79. kép; Marosi 1977, 42; Székesfehérvár 1978, 31-32; Dercsényi - Zádor 1980, 21-22; MTM, 17; Kralovánszky A.: Szent István király székesfehérvári sírjának és kultuszhelyének kérdése. Szent István és kora. Szerk. Glatz F. - Kardos J., Bp. 1988, 166-172, X-XIII; Tóth S. 1990, 150; Bogyay 1992, 173-174.