Mikó Árpád szerk.: Pannonia Regia, Művészet a Dunántúlon 1000-1541 (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2006/4)

KATALÓGUS - I. ROMÁNKORI KŐFARAGVANYOK - Zselicszentjakab (N. E.)

Bandi G. - Dankó I. : Képek Mohács történetéből. Pécs 1966, VII. tábla. Pécs, Janus Pannonius Múzeum 1-22. Oszlopfő volutas saroktöredéke Zalavár, az apátság romjaiból (1913 előtt) fehér márvány 11,5 x 8,5 x 14,5 cm 1070-1080 körül Elöl felfelé egymásnak dőlő, hárombordás szár éllé alakulásából fejlődő, lapos közepű sarokvolutapár. A szár mögött erőteljes bevágás, amelyet fent vízszintes, hárombordás átkötés zár. A két átkötés között fent vízszintes, hátul törésben végződő felület. Ez előtt a volutahát, hosszúkás töréssel, feldomborodik. A volutapár elülső és alsó felülete, szigetszerű töréssel, ékszerűen kiemelkedő. A szárak között a volutapár alatt sima, függélyes összekötő felület. Alul hátrább és leghátul törés. felől sarlósán felívelő levélrészek tapadnak. Ezek felnyúló, tüskés tagokból állnak, amelyek hegyükkel a következő részek alsó ívét érintik. A tüskék közét és ezáltal az egész levélkompozíciót íves furatsorok jelölik ki. A tüskékhez hosszanti vájatok tartoznak, amelyek a részek alsó ívével párhuzamosan, illetve a hosszabb részek széle felé hegyesszögben kettéágazva húzódnak. A levélhátakon és a volutas ívek alatt hasonlóan tagolt, de kisebb levélrészek sorakoznak. A levélhátat takaró részek sora elöl és a sarkokon már a törzsek mellett, baloldalt ezek gyűrűzésének magasságában kezdődik, és végig közép felé hajlik. A levélvég közepének alakítása elöl fent maradt meg. A gerinchez kihajló, szív alakú, laposan domborodó, éles peremű idom csatlakozik, erre felülről hasonló, de kettős peremvájatú, osztott forma hajlik rá. A kettő széles részével, sérülten érintkezik. A levélháti idom megfelelőjének kezdete az alsó sorban is megmaradt, elöl és innen balra. A volutaszárak alatti levélrészek szintén közép felé hajlanak. A középső levél háta fölött kettő felfelé, a volutákra hajlik, a tüskétlen oldalával érintkezve. A törzsek oldala sima, előre keskenyedő. Elejükön bemetszéssel domború tag válik külön. Gyűrűzésük hármas. A volutaszárak hárombordásak, ékmetszésűek, középrészük néhol domborodó, kezdetüknél egy élük közös. A voluták ennek folytatásából válnak ki, közepük és egész alapidomuk lapos. Tekeredésüket sekély vájat jelzi. A levelek elhelyezése és a fúróhasználat módja a pécsváradi domborműtöredék kis oszlopfejével (I-28a.) rokon. A furatok geometrikus rendszerű alkalmazása közök kijelölésére bizarr vonalvezetésű székesfehérvári fonatdíszen tűnik fel (I. 10. kép). A törzsek és a volutas részek alakítása elveszett pécsi négyleveles oszlopfőt idéz (Gerevich T. 1938, 276). Az utóbbiak idoma zalavári töredéken is hasonló (1-22.). A korinthoszi fejezettípus hasonló származékainak „klasszikus" dunántúli példája, domború gerincű és középhangsúlyos hátú levelekkel, Veszprémben van (I. 7. kép). A másik dunántúli példa, amelyen a domború gerinc megvan, de a levélhátak hiányoznak, esztergomi (Gerevich T. 1938, C). A levélhát alakítása hasonló elvű óbudai és visegrádi töredéken is (1-19, 20.). A szív alakú formák visegrádi vállkőre és pilisszentkereszti palmettás fríztöredékre emlékeztetnek (vö. 1-12.). T. S. A törések és a sima felületek elhelyezkedése abakuszával egybefaragott leveles fejezetre vall, amelynek sarkát a volutapár mögött és alatt egyaránt áttört faragással alakították ki. Vö. 1-21. T. S. Tóth S. 1990, 149, 163 (18. sz.), 6. kép. Keszthely, Balatoni Múzeum, ltsz.: 58.733.39.