Mikó Árpád szerk.: Pannonia Regia, Művészet a Dunántúlon 1000-1541 (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2006/4)

KATALÓGUS - X. ECCLESIA EXORNATA: TEMPLOMOK ÉKESSÉGEI, 1300-1500 - Poszler Györgyi : Gótikus táblaképfestészet és faszobrászat

körvonalazható, szűkebb körben hasz­nált metszetről van szó, utóbbi, mivel nemcsak grafikai lapok közvetítette kapcsolatot feltételez, a felsőlendvai domborműveket egyértelműen a kefer­markti körhöz kötik. Jól meghatározhatóak a felsőlendvai domborművek stiláris párhuzamai is ezen a talán azonos műhelytradícióhoz kapcsolódó körön belül. A Wartberg an der Kremsből származó, kompozicio­nális párhuzamként már említett Vizi­táció és Királyok imádása jelenetek sti­lárisan is közel állnak a felsőlendvaiak­hoz. Közös vonásuk az igen lapos plasztika, amely egyébként az 1500 kö­rüli évek stílusfejlődésének általános vonása. Kifejezésre jut ez a kompozí­ciók nagyon szűk terében, és megjele­nik az egyes figurákon is: az alakok laposak, a ruhák szögletes redőkbe tö­rő, alig plasztikus drapériái inkább sík­ba terülnek, mint térben mozognak. Hasonlítanak a kerek széles arcok, a hajak és szakállak részletei. A felsőlendvai domborműveket te­hát mind az egyes jelenetek kompozi­cionális összefüggései, melyek mivel mind a négy ábrázolás esetében igazol­hatóak, immár az oltár belső oldalának egészére vonatkoznak, mind stiláris kapcsolatai egyértelműen a kefermarkti körbe, annak későbbi, gyengébb kvali­tású és természetesen az eredetitől már stilárisan is eltérő emlékeinek csoport­jába sorolják. A kefermarkti oltár köréhez fűződő rokonság tábláinkat a 15. század végé­nek délnémet szárnyasoltár művészeté­hez kapcsolja. Itt kell tehát keresnünk az oltár típusának, a szekrény Madon­na-szobrának és a külső oldalak festmé­nyeinek analógiáit is. Ebbe a körbe tartozik a München melletti Thalkirchen főoltára. Az egy­kor az oltár szekrényében volt, trónoló Mária jól párhuzamba állítható a felső­lendvai templom 19. századi főoltárán felhasznált Madonnával. Az alacsony trónuson ülő Mária itt egyik kezében nyitott könyvet tart, a felsőlendvai a gyermek karját fogja, másikkal az ölé­ben elevenen mozgó, karját kinyújtó, pufók gyermek hátát támasztja. A kva­litásbeli különbség figyelembevételével jól összehasonlítható a két nő arctípusa, a vállukról bő redőkben leomló, a be­hajlított térdet tört vonalú redőkkel erőteljesen hangsúlyozó köpenyük dra­périája. Nemcsak a két Madonna­szobor állítható azonban egymással párhuzamba, hanem a két oltár típusa és ikonográfiái rendszere is megegye­zik. A festett felületek kopottsága és a nagy hiányosságok miatt a festmények stiláris elemzése igen nehéz. Az oltáron a Krisztus körülmetélése jelenet az első. A cselekmény a sokszor ismételt, metszeteken - főként ES mes­ter lapjain - is igen gyakran szereplő szűk, három oldalról fallal határolt, ugyanakkor minden oldalon nyílások­kal tagolt térben játszódik. Bal oldalon, a püspöksüveges főpap ölében ül a kis Jézus, körülötte fejkendős nők és tur­bános férfiak csoportja látható. A bal oldali ablakon két fiatal férfi néz be, a hátsó fal fülkéiben grisailles-ban meg­festett szobrok láthatóak. A jobb oldali felső tábla a Jézus be­mutatása a templomban. A térszerke­zet bizonytalan. (A teret hátul sima fal zárja le, melynek ablakán keresztül dombos tájra nyílik kilátás.) Az oszlo­pok szerepe tisztázatlan: építészeti funkciójuk nincs, csak a képet függőle­gesen tagoló elemek. A középre helye­zett, nagy tömegű, perspektivikusan ábrázolt oltárasztalnak azonban hatá­rozottan térszervező funkciója van. Ezen ül a kis Jézus, a szereplők pedig e körül helyezkednek el; bal oldalon a férfiak, jobb oldalon, Mária mögött, a nők csoportja. Az elöl álló asszony ke­zében a kalitkában az áldozatra szánt két gerlice van megfestve. Az Egyiptomba menekülés jelenetén Mária kék köpenybe burkolózva ül a szamár hátán, ölében tartja a bepólyált Jézuskát. A szamarat vezető, botra tá­maszkodó Szent József félig hátra for­dul. A háttérben kanyargó folyó, egy város házai, a távolban kéklő hegyek látszanak. A folyón hajók úsznak, part­ján egy épülő templom még befejezet­len tornyán emelőszerkezet dolgozik. Az utolsó jelenetnek, a Betlehemi gyermekgyilkosságnak a tere szintén bizonytalan szerkezetű. Függöny, kő­fal, majd mellvéd határolja a keskeny, kockás padlójú, színpadszerű teret. A mellvéd fölött, mintegy ablakon ke­resztül, piros ruhás nő néz be. Mögötte széles perspektívájú tájra nyílik kilátás, melyben apró alakok mozognak. A bel­ső tér bal oldalán Heródes király trónol zöld palástban, piros ruhában, előtte három katona, köztük egy páncélos, a gyermekeket gyilkolják. A jobb oldalon egy nő tartja ölében halott gyermekét. Festett oltártáblákat keresve, a dom­borművek elemzésekor vázolt körben a blaubeureni bencés apátsági templom főoltára kínálkozik az összehasonlítás­ra. Az ulmi szárnyasoltár-művészet eme legpompásabb darabja Michael és Gregor Erhart műhelyében készült 1493-1494-ben. Mozgószárnyainak belső oldalát a Jézus születését és a Királyok imádását ábrázoló dombor­művek díszítik. A lapos faragványok ­melyek előképei szintén ES mester metszetei voltak - hátterében azonban festett tájképek láthatóak. A Királyok imádása mögötti vízparti, tornyos vár épülete, az erősen tükröződő vízfelület ábrázolása az aprólékos részletességgel megfestett hajókkal, a dombok és fák, nagyon hasonlítanak a felsőlendvai Menekülés Egyiptomba jelenet hátte­réhez. A Betlehemi gyermekgyilkossá­gon látható apró, a tájban szabadon mozgó figurák a blaubeureni oltár kül­ső oldalához tartozó, Keresztelő Szent János szüleitől való búcsúját ábrázoló tábla hátterében is szerepelnek, a tük­röződő vízfelület, a jellegzetes fák, a Keresztelő Szent János prédikációja je­lenetre emlékeztetnek. Az oltáron dol­gozó egyik anonym mesternek - akit „Meister der Enthauptung Johannes" néven tartanak számon - a nürnbergi Germanisches Nationalmuseumba ke­rült tábláin pedig a levegő-perspektí­vának és a vízszintes vonalakra épülő festésmódnak a felsőlendvaihoz na­gyon hasonló volta tűnik fel. A blaubeureni oltár festésében jelen­tős szerepe volt Bemard Strigelnek is. A felsőlendvai táblákkal összefüggés­ben képeinek térszerkezetét idézhet­jük: a sima fallal lezárt tereket, melye­ket díszítetlen, boltíves nyílások törnek át. Ezeken keresztül a szabadba nyílik kilátás, valamint különböző szereplők néznek be rajtuk. Ezeket, a felsőlendvai Gyermekgyil­kosság és a Jézus körülmetélése jelene­tekre emlékeztető részleteket, Ber­nhard Strigel memmingeni Három ki­rályok imádása oltárának táblaképein (Städtische Sammlungen, 1500 körül), vagy a mindelheimi Szent Anna-oltár (1500 körül) jelenetein látjuk viszont. A táblák stilárisan is közel állnak a fel­sőlendvaiakhoz. A felsőlendvai festmények az emlí­tett délnémet emlékeknél sokkal gyen­gébb kvalitásúak - ennek megítélését ugyan kopott felületük nagyon megne­hezíti -, pusztán távoli stiláris és kom­pozicionális analógiái azoknak. A föld­rajzi tekintetben és művészi színvonal­ban közelebbi, közvetítő alkotások, esetleges műhelykapcsolatok feltárása a

Next

/
Oldalképek
Tartalom