Mikó Árpád szerk.: Pannonia Regia, Művészet a Dunántúlon 1000-1541 (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2006/4)

KATALÓGUS - X. ECCLESIA EXORNATA: TEMPLOMOK ÉKESSÉGEI, 1300-1500 - Poszler Györgyi : Gótikus táblaképfestészet és faszobrászat

gyak esetében a dél-német művészeti központok, Svábföld, Ulm felé közvetítő szerepet betöltő, fontos terület. A 15. század végén készült nagytótlaki oltárszárnyakat (X-21.) Alfred Stange egy felső-ausztriai festő oeuvre-jébe sorolta, biztosabbnak tűnik azonban csak az ehhez a stíluskörhöz való tartozásról beszélni. A művészettörténeti elemzés a biztosan dunántúli provenienciájú felsőlendvai domborműveket (X-34.) a kefermarkti oltárhoz kapcsolódó felső-ausztriai stíluskörhöz köti. Bizonyos megoldások alapján a kefermarkti oltár késői műhelytradíciójához való közvetlen kapcsolat is feltételezhető. A felsőlendvai oltár táblaképei pedig már Felső-Ausztrián túl, a dél-német művészeti központokhoz való kötődésről tanúskodnak. Ezek a kapcsolatok azonban sokkal lazábbak: a festmények stílusának forrását, egyes képi megoldásainak eredőjét találhatjuk meg pl. a blaubeureni oltár festményein. Ugyancsak az ulmi Erhart-műhely szobraihoz hasonlítja Végh János a zalaszentgróti templom Madonnáját (X-31.) és az andocsi szobrokat (X-32.). Az ulmi művészet itt is mint a stílus forrásvidéke, egyes emlékei, mint bizonyos részletmegoldásokhoz szolgáló konkrét minták kerülnek szóba. A dunántúli gótikus táblaképek és faszobrok stiláris kapcsolatai igen szerteágazóak, a kötődések tartalma, minősége nagyon eltér egymástól. Nehéz lenne a sokféleségből egy egységes dunántúli művészet képét megalkotni. A művészettörténeti kutatásnak nem lehet ez sem feladata, sem célja. Ezt a régiót, mint a középkori Magyarország nyugati részét, a szomszédos osztrák tartományokkal élénk gazdasági kapcsolatban álló, minden bizonnyal gazdag és fejlett kultúrájú területet kell látnunk, melynek művészeti kapcsolatait történeti és földrajzi adottságai határozták meg. Tudatában kell lennünk annak a ténynek, hogy a felvázolt kép a Dunántúlon volt középkori műtárgyak csak töredékének ismeretén alapszik. A templomok berendezésének nagyfokú pusztulása a Dunántúl nagy részén, akárcsak az ország egész középső területén, elsősorban a török háborúkkal magyarázható. Egyes területeken, szerencsétlen módon, nagy pusztítást okozott a reformáció is. így van ez Sopron esetében amely a középkori Dunántúl gazdag szabad királyi városa, minden bizonnyal jelentős művészeti központja is volt - ahol a gótikus Szent Mihály-templomnak hét oltára, a rajta levő díszítményekkel és oltárképekkel, a zászlók és az orgona, sőt a templomi padok is a protestáns birtokbavételnek estek áldozatul (Mohi 1926, 4.). A XX. században, a második világháború körüli években is több magyarországi tulajdonban volt műtárgy semmisült meg, vagy veszett el. Példaként az 1912-es vasvármegyei Műtörténeti kiállításon Széchenyi Rezső gróf tulajdonából bemutatott és azóta elveszett két középkori faszobor - Szent György álló szobra, valamint egy töredékes Krisztust szamárháton bemutató szobor - említhető. A Magyar Nemzeti Galéria kiállítása nem vállalkozhatott a mégoly töredékes emlékanyag hiánytalan bemutatására sem. Szükségképpen kimaradtak azok a tárgyak, melyek állapota szállításukat, múzeumi bemutatásukat nem tette lehetővé, illetve azok, amelyek kölcsönzéséhez tulajdonosaik nem járultak hozzá. Korlátot szabott a rendelkezésre álló kiállítási tér nagysága, és az előkészítésre szánt idő rövidsége is. Sajnálatos módon nem szerepelhetnek így pl. a burgenlandi ruszti, fraknói, pinkakertesi - templomok faszobrai és a ma Ljubljanában őrzött, Mura-vidéki eredetű, Krisztus rokonságát bemutató táblakép sem.