Mikó Árpád szerk.: Pannonia Regia, Művészet a Dunántúlon 1000-1541 (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2006/4)

KATALÓGUS - IX. KÉSŐKÖZÉPKORI MINIATÚRA-FESTÉSZET ÉS RENESZÁNSZ KÖNYVKULTÚRA - Festett díszü oklevelek

körökbe foglalt ezüst szirmú rozettákkal borítva. A címerpajzs (talpát a keret lemetszi) alapja kék, fehérrel damaszkolva, benne Mídás király ezüst mellvértes, arany szegélyű, lobogó vörös köpenyes büsztje. Érzékenyen megformált arcát hosszan leomló haj, szakáll, bajusz keretezi. Fején nyitott, pártázatos korona, amely alól hosszú fülek nyúlnak ki. A fej mellett kétoldalt egyegy hatágú arany csillag. A pajzson jobbra néző ezüst csőrsisak, rajta kék tollbokréta, amelyen megismétlődik a címerkép. A kétfelé csapódó sisakfoszlány lombjai zöld, kék, sárga, lilásvörös és ezüst színűek. Az armális szövege nem írja le a címerképet, az egyedülálló ikonográfiái invenció megfejtése ma még hiányzik. Radocsay Dénes erről az armálisról nevezte el azt a címerfestőt, akinek ezen kívül még három címereslevelet tulajdonított: Nezdei Mernyey Ambrusét (IX-50.), Hernádmesteri Balázsét (IX-52.) és Kubinyi Lászlóét (Radocsay 1966, 72-73.). A Kubinyiarmális a legkorábbi és a legigényesebb (Pozsony, Státní Ústrední Archív, Rod. Kubinyi, hodevojsko-hnústánská vetva, fasc. III. nr. 3.). A címerkép is a legnagyobb (174x 170 mm). Bár a miniatúra igen megviselt, a másik három armálison megfigyelt sajátságok itt is jól felismerhetők. A bíborvörös hátteret aranykarikákba fogott ezüst rozetták borítják, a tarka virágszőnyeget idéző, lendületesen festett sisaktakaró lombjai kék, zöld, bíbor színűek (utóbbin ezüst modellálás), illetve laparanynyal borítottak. A címerkép (zöld mezőben, szürke sziklák előtt barna kecske hever, szarvai között hatágú aranycsillag) rajza kissé bizonytalan. A kétségkívül azonos műhelyből, talán azonos kéztől származó Kubinyi-armálist Prágában állították ki, a többi hármat Budán. A pajzsok formája és beállítása reneszánsz motívum, az egyébként is erősen kötött heraldikus foszlányok megformálása konzervatív festészeti hagyományt őriz. M. Á. Ghyczy P. : Heraldikai tanulmányok. T 43 (1929) 107.; Aldásy 1923, 63. sz.; Radocsay 1965, 248-249.; Radocsay 1966, 73. Sopron, Győr-Moson-Sopron Megye Soproni Levéltára, Dl. 4520. IX-52. IX-52. II. Ulászló király címereslevele Hernádmesteri Balázsnak 1500. február 12. Buda MNM Levéltára pergamen, tempera, arany, ezüst 520 x 300 mm + felhajtása 95 mm zöld-fehér zsinóron függő pecsét (átm. : 75 mm) restaurált töredéke, rajta ma már egyáltalán nem látható kerektalpú négyeit címerpajzs a magyar sávozással és a cseh oroszlánokkal, középen szívpajzson sas, fölötte zárt korona, körülötte mellékpajzsokon a társországok címerei voltak valószínűleg. A pecsét körirata: [• S(IGILLVM) • SER(ENISSIMI) • PRIN(CIPIS) • D(OMINI) • WLADISLAI • D(EI) • G(RACIA) • REGIS • HVNGARIE] • BOHEMIE • DALMACIE • C[ROACIE • ETC]. II. Ulászló király Hernádmesteri Balázsnak érdemeiért címert adományoz. A címerképen (148 x 150 mm) a kerektalpú pajzsban kék alapon a jobb felső sarokból arany felhőből vörös ruhába bújtatott, könyökben meghajlított jobbkézben arany nyelű, ezüst fejű kalapács, alatta hatágú arany csillag látható. A pajzson jobbra néző, zárt sisak, változatos színű sisaktakarókkal, a sisakon kék tollbokrétában a pajzsban lévő címerkép ismétlődik. A család a Vas megyei Hernádmesteriben volt birtokos. É. G. Az oklevél élén álló címerképet széles laparany keret veszi körül; alapja sötétvörös, ecsetarany körök és ezüst rozetták hálójával borítva. A címerpajzs (fehérrel damaszkolt) kék mezejében merev rajzú kar ormótlan kalapácsot tart, s a sisakdíszben ismétlődő, megbillent címerkép határozottan a kiegyensúlyozatlanság benyomását kelti. A sisaktakarók színe élénkzöld, világoskék, sötét lilásvörös, cinóbervörös és ecsetarany. A modellálást néhol párhuzamos vonalkákkal oldotta meg a festő. A laparany, a kétféle kék és a cinóber bőséges használata, valamint a rajzi bizonytalanságok szorosan kapcsolják ezt az armálist több, 1498-1500 között kiállított címereslevél miniatúrájához (v.o. IX-50-51.). M. Á. Áldásy 1904, XLI. sz.; Radocsay 1966, 73.; Bandi 1993, 1. sz.