Mikó Árpád szerk.: Pannonia Regia, Művészet a Dunántúlon 1000-1541 (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2006/4)
KATALÓGUS - IX. KÉSŐKÖZÉPKORI MINIATÚRA-FESTÉSZET ÉS RENESZÁNSZ KÖNYVKULTÚRA - Kódexek, nyomtatott könyvek
IX-12. sötétvörös alapon egy sárga és egy kék virág. A zöld indák csúcsfénye sárga, a kékeké fehér, a vöröseké ecsetarany. A lapszéldísz szakadozott szélű levelek kötege köré szerveződő szimmetrikus rajzú kompozíció, amelynek részei csak a levelek és indák színezésében térnek el egymástól. A csúcsfényeket itt is fehérrel tört alapszínnel és ecsetarannyal festette a művész. A [f. 9 r ] (Karácsony) A(ue) iniciáléja (116 x 120 mm) nagyon rossz megtartású, színezése kopott, aranyozása csaknem teljesen lepergett. A keret és a betűtörzs laparany volt, a háttér vörös, a betű öblében kék. Balra lent indul az a virágos inda - színes akanthuszlevelekből, kacsokból fonva -, amely az egész hátteret elborítja. A [f. 6 r ]-hoz tartozó, ám a bifolio levelének belső szegélyét megőrző keskeny csíkon ([f. *6 r ] : ez Dobszaynál nem szerepel külön lapként!) lendületes rajzú, szimmetrikus kompozíciójú szegélydísz maradt fenn: az elsősorban vörös-kék akanthuszlevelekből és tarka virágokból összeillesztett ékítményt felül kék palmetta koronázza. E csík külső, csonka széle pontosan illeszkedni látszik a [f. 9 r ] csonka belső széléhez. Nem kizárt, hogy ez a széldísz az A(ue) iniciáléhoz tartozott, bár ezt a szövegek sorrendje nem engedi meg (v.o. : CAO-ECE 277, 291.). A kérdést a töredékek teljes restaurálása (amelynek során ép bifolio is előkerült) után érdemes lesz megvizsgálni. A zenetörténetírás e kóruskönyvet a klasszikus magyar dallam- és liturgikus hagyományt megőrző források közt tartja számon s írását, notációját az ország centrumába helyezi el. írása, díszítése alapján ugyanabban a műhelyben készülhetett, mint az ún. Psalterium Budense (IX-11.). A zenetörténet a miniatúrák datálását és lokalizálását csupán Szigeti Kilián egyik lábjegyzetére hivatkozva fogadja el, ahol is Szigeti Balogh Jolán szóbeli közlésére hivatkozott. A művészettörténetírás a kérdést töbször megoldotta és leírta már : először Radocsay Dénes gyűjtötte össze az argumentumokat, s néhány Budán kiadott címereslevél mesterét összekapcsolta az Antiphonale- illetve a Psalterium festőjével (Radocsay 1965, 250. skk., ld. még: IX-54.). Az Antiphonale [f. *6 r ] keskeny lapszéldíszének rajza erősen emlékeztet a Fáncsyarmális (II. Ulászló, Buda, 1511. szeptember 16.: Brno, Státní Archiv, Seilern-levéltár, VIII. 351.) bal oldalának dekorációjára (Radocsay 1966, 78.). Az OSZK töredékei művészettörténeti összefüggésben itt szerepelnek először. M. Á. Dobszay L. : A „Budai Antiphonále" megtalált töredékei. Zenetudományi Dolgozatok 1978, Budapest 1979, 35-39.; Körmendy 1979, 11-14.; Szendrei 1981, 31., F 146. sz., 52. kép; Szendrei J. : Középkori hangjegyírások Magyarországon. Budapest 1983, 78., 31.e. kép; Szendrei 1985, 23., 54. sz. (képpel); Bibi. Hung. 968. sz. Budapest, Országos Széchényi Könyvtár, Kézirattár, jelz.: A. 23. III. és V. IX-13. Graduale I. kötete 1555-ben adományozta az akkor székhelyét Nagyszombatban tartó esztergomi egyháznak Oláh Miklós esztergomi érsek [a kötet előzéklapjának versóján : „Hoc Graduale in honorem et / glóriám Dei Optimi Maxi / mi donauit Ecclesiae suae stri / gonien(si) Reuerendissimus in / Christo pater dominus Nico / laus Olahus Archiepiscop(us) / strigonien(sis) / primas Hungar(iae) / etc. Anno domini Millesimo / quingentesimo quintuagesim(o) / quinto."]. (A második kötet ugyanígy került oda: f. 2 V , alul: „Reuerendissimus Dominus Nicolaus Olahus / Archiepiscopus donauit me Ecclesiae / suae Strigoniensi etc.")