Mikó Árpád szerk.: Pannonia Regia, Művészet a Dunántúlon 1000-1541 (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2006/4)

KATALÓGUS - VIII. RENESZÁNSZ MAJOLIKA- ÉS ÖTVÖSMŰVÉSZET - Bertalan Vilmosné : Majolikaművészet Mátyás király udvarában

BERTALAN VILMOSNE Majolikaművészét Mátyás király udvarában (Import tárgyak és a budai műhely) A budai majolika kiemelkedően fontos része a Mátyás kori reneszánsz művészetnek. Motívumkincsét a quattrocento általános díszítőelemei alkotják. Az Itáliából szerződtetett mesterek míves gyakorlata, az importtárgyak példateremtő ereje teljesítette ki helyi mesterek részvételével formakészletét. A műhely működésének kezdetei az 1470-es évek második felére, a budai palota reneszánsz átépítésének és kialakításának kezdeteire eshettek. Az 1946 után folytatott ásatások során tisztázni lehetett a majolikaműhely helyét. A nagyudvar régi nyugati szárnyának északi végében került elő az égetőkemence három osztatú tűzterének alsó maradványa; a kemence használata a 16. század elején már megszűnt. A műhelyt faenzai mester alapította. Személyét Voit Pál Petrus Andreas da FaenzáwdX azonosította, aki budai működése után 1487-ben a bolognai San Petronio Vaselli-kápolnája számára dolgozott. A hajdani műhelyben mázazás és festés, illetve újraégetés folyt. Az égetés közben egymásra dőlt, öszszeragadt téglák mutatják a munka kockázatosságát és nehézségeit (VIII-L). A műhelytermékek fő csoportját padlótéglák, majolika edények és vegyesmázas kályhacsempék alkották. A leletek alapján a téglákból két különböző padlórendszert lehetett rekonstruálni. Az egyik nyolcszögletes téglákból állt, melyek egy négyzetes darabot fogtak közre. A széleknél és sarkoknál adódó üres tereket háromszögletű téglák töltötték ki. A másik típusnál hexagonális téglák vették közre a négyzetes csempéket és a széleket ugyancsak háromszögletű darabok alkották. A két padló nemcsak formában, de díszítésben is eltért egymástól. A nyolcszögletű darabok közepén hegyes talpú címerpajzsban Mátyás címerállatai: a csőrében gyűrűt tartó holló és az ágaskodó, koronás oroszlán. Ezt a középmezőt részben indás, kacsos, virágos koszorú, részben reneszánsz mustra (gyöngysor, tojássor, stb.) veszi körül. A címeres téglák mellett rozettás és csillaggal díszített középmezőt is találunk. A négyzetes téglákon zömében a gyűrűt tartó holló látható, a háromszögletű darabokon hármas, tagolt szélű levél. (Színei: fakófehér ónmáz alapon okkersárga, rézzöld és sok kék.) A téglák anyaga vörös cserép. A budai palota egy másik helyisége számára készültek a hexagonális téglákból álló padlók. Talán épp Beatrix lakosztálya számára, az Aragóniai-ház emblémái miatt (nyitott könyv: VIII-4, üst lobogó lángok között: VIII-2, papíruszköteg, stb.). Ehhez a padlóhoz homokórával és kúttal (VIII-3.), Mátyás király emblémáival díszített téglák is tartoztak. (Ezekkel az emblémákkal a korvinák lapjain is találkozunk.) Az emblémák mellett e padlótípusban állatalakos (VIII-7-8.).» s egy figurális díszítésű, továbbá indás, virágos téglák is szerepelnek. A virágindás, az Aragóniái-emblémás és a címeres téglák, a budai műhely termékeiként Visegrádon és Vácott is előfordulnak. Színezésük a fehér ónmáz alapon sötétkék, rézzöld, okkersárga és mangánviola. Csak sötétkékkel festettek a sarkokat és a széleket kitöltő háromszögletű téglák, Mátyás monogramjával díszítve (VIII-5-6.). Keretezésük túlnyomórészt pálcára csavarodó szalagmotívum, emellett azonban pávaszemes, leveles, zeg-zug vonalas, gyümölcsfüzéres keretezés is szerepel. Csak fehér, ónmázzal bevont, díszítés nélküli padlótéglák is készültek. A majolika padlókról Bonfini, a humanista történetíró is megemlékezik a budai palota leírása során. A budai majolikaműhely olasz előképekhez hasonló díszedények előállításával is foglalkozott. Tányérok, korsók, albarellók sorolhatók ide. Díszítésük az 1470-1490 közötti faenzai majolikák mustráival és színeivel azonos. A csavarodó szalag és leveles díszítésű, több osztatú tintatartó a műhely változatos formakincséről tanúskodik (VIII-10.). A budai majolikák egyetlen ismert figurális díszítésű darabja egy korsó töredéke, melyet létra és körbe foglalt galamb díszített. (Fakófehér ónmáz alapon kékkel, sárgával és rézzölddel festve.) A Budán előkerült eredeti faenzai majolikák között szintén van egy leveles díszítésű korsó azonos formával. Az itáliai formákat követik a csak fehér ónmázzal bevont albarellók, melyek közül két kisebb darab épen került elő az ásatások folyamán. Az egyik darab fehér ónmáz bevonata nagyon hibás. Egy kisebb, díszített albarello két töredéke mutatja, hogy az egyszínűek mellett mintásak is készültek (VIII-12.). Csavart szalagból alakított félköríveken álló tulipánok dekorálják egy ivópohár alját. A rajz elég bizonytalan, s a színek is összefolytak. Világító, szép fehér mázon kékkel és mangánviolával festett virágmotívum és babérkoszorú keretezi egy ivópohár peremét (VIII-11.)Különleges formát képvisel egy lositzei poharat utánzó darab. Az öblösödő felsőrészt körben elhelyezkedő kis fülek tagolják. (Zöldes ónmáz alapon a fülek közötti mezőben kékkel festett rácsminta díszíti.) A műhelytermékek közül a leggazdagabb csoportot a poharakhoz tartozó töredékek alkotják. Egyenes falú, kissé kiszélesedő szájnyílásúak a korabeli ötvösség pohárformáit utánzó darabok. Díszítésük csavart szalag, pikkely- és rácsminta; ónmázuk kissé zöldes. Színeikben főként rézzöld és okkersárga dominál, kevés sötétkékkel kiegészítve. A pohárformák idegenek az olasz edénytípustól, helyi gótikus műhelygyakorlat hagyományának kell őket tekinteni. A budai majolikaedények vörös agyaga megegyezik a padlótéglák anyaga-