Mikó Árpád szerk.: Pannonia Regia, Művészet a Dunántúlon 1000-1541 (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2006/4)

KATALÓGUS - IV. A GÓTIKUS ÉPÍTÉSZET ÉS SZOBRÁSZAT TÖREDÉKEI - A pécsi Püspökvár Aranyos Mária-kápolnája (G. S. M. - G. Gy.)

IV-47. Tumbafedőlap töredéke Ismeretlen helyről került az esztergomi Vármúzeum „gótikus" kőraktárába. vörösmárvány m. : 16,5 cm, sz. : 41 cm, h. : 42 cm 1350-1360 Figurális tumbafedőlap fej felőli végéből való darabja. Alját durván egyenesre faragták. Mindkét oldala és eleje törött. Tetején fekvő alak nyakának és fejének simított szélű, érdesített illesztési sík mentén lemetszett alsó rétege. A magasdombormű elszedett, vékony lemezből emelkedik ki, amelynek profilozott pereméből a töredék hátoldalán, a fej mögött maradt fenn rövid, ép szakasz. Farral egymásnak fordított, fekvő, hátukon párnát tartó oroszlánpár helyezkedik el itt. Hátsó lábuk a lemez rézsűjén nyugszik, mancsuk a rézsűből kinövő apró konzolokra támaszkodik. Az oroszlánlábak izomzatának, bojtos szőrzetének és a körmöknek gondos, részletező kidolgozása az egész síremlék magas szobrászi színvonaláról tanúskodik. Az általuk megemelt párna besüppedt közepéből bontakozik ki a fekvő alak fejének alsó része. Az erőteljes izomzatú nyakon lent álló inggallér maradványa. Mindkét oldalon vaskos, csigás hajfürt bukkan elő valamiféle hajat összefogó, pántszerű fejdísz, talán korona alól, amelyre inkább a hajviseletből, semmint a halánték környékén megfigyelhető apró, s ezért elég nehezen értelmezhető, függőleges indításból következtethetünk. A csupasz, minden liturgikus ruházati részletet (pl. amictusi) nélkülöző nyak, a hosszú, dús és szabadon vállra hulló haj a sejthető pánt alakú fej díszhez hasonlóan amellett szól, hogy nem egyházi méltóság számáIV-47. ra készült, hanem reprezentatív uralko dói síremlék töredékéről van szó. Viszonylag kevés stiláris összehason lításra alkalmas részletet őrzött meg a töredék. A legjellegzetesebb ezek között a fej mögött elhelyezett párnatartó oroszlánpár. A rendszerint lábak alatt megjelenő állatfiguráknak a sírlap fej felőli végébe való áthelyezésére a székesfehérvári Anjou síremléktöredék nyújtja a legközelebbi párhuzamot (IV-48a.), amelyen a párnát egyetlen fekvő oroszlán hordozta a hátán. Az ezúttal is igen sérült állatfigura bojtos szőrzetű lábának izomzata hasonló az esztergomi töredék oroszlán-torzóihoz. A fedőlap szélének profilja teljesen azonos e két emléken. Feltűnően rokon szobrászi felfogásra vall továbbá a csigás fürtökben vállra hulló, hosszú haj megformálása is. Mindezen szembetűnő kompozíciós és stilisztikai hasonlóságok alapján a két síremléket ugyanazon mesternek tulajdoníthajuk. Ha az esztergomi töredék 1350-es évekre való datálása helytálló, úgy ismét meg kell fontolni azt a kérdést, hogy a székesfehérvári tumbafedőlap-töredék valóban az 1382-ben meghalt Nagy Lajos király síremlékéből való-e, vagy pedig inkább az ugyanott 1342-ben eltemetett Károly Róbert síremlékével azonosítható-e. Az esztergomi töredéken, az arc helyét elfoglaló, bemélyített illesztési síkon egy hosszanti- és egy keresztirányú, bevájt vonal húzódik. A felület széléig kifutó hosszanti vonal enyhén ívelt, míg a keresztirányú vájat egyenesvonalú, és a felület pereme előtt végeszakad. Jobboldalt, az érdesített sík és a törés határán megfigyelhető, csekély méretű kiemelkedés az illesztősík végét jelzi, vagyis valószínűsíthetően nem a teljes fedőlapra kiterjedő rátét, hanem annak középső zónáját, vagy csupán a fej környékét érintő betétréteg helyezkedett el rajta. A vájatok, amelyek helyzetük alapján szerkesztési tengely-vonalakként (orrvonal és szemöldökvonal) is felfoghatók, a betétréteg rögzítésében játszhattak szerepet. A szokatlan illesztési eljárás technikai indokokkal - például a vörösmárvány korlátozott hasítási lehetőségeinek figyelembevételével - aligha igazolhatók: töredékünk vastagságát többszörösen meghaladó vörösmárvány tömböket is faragtak síremlékké a középkori Magyarországon. Elméletileg összefüggésbe hozható e megoldás egy olyasféle síremlék tervezési és kivitelezési móddal, amelynél a fejnek az arcvonásokat hordozó része különleges, kiemelt figyelmet és szobrászi kezelést kapott. Külön kőből kifaragott, és a síremlék-figurával egybedolgozott, maszkszerű arc-reliefről volna szó ebben az esetben, amelynek azonban éppen legközelebbi technikai párhuzama