Mikó Árpád szerk.: Pannonia Regia, Művészet a Dunántúlon 1000-1541 (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2006/4)

KATALÓGUS - I. ROMÁNKORI KŐFARAGVANYOK - Tóth Melinda: A pécsi székesegyház kőszobrászati díszítése a románkorban

1-69. hátszerű idom utal jelenlétükre. A jobb sarkon felnyújtott fejű, hosszú csőrű, igen töredékes madárféle látszik. E formáktól az összebogozódott madárkarmok elválnak. Hátul balra az oldalsó madár karma felpúpozódó formát ér, jobbra hátrafelé igyekvő, nem teljesen kidolgozott négylábú nyakába mélyed. Jobboldalt az elülső és a hátsó állat között felpúpozódó forma törése. Vö. I-67d, 76. T. S. Székesfehérvár 1978, 169-170 (94. sz.). Székesfehérvár, Szent István Király Múzeum 1-70. Koronás aggastyán Pécs, székesegyház, a déli mellékhajó nyugati szakasza fölötti térből a főhajó padlására nyíló ajtó jobb oldala (1872 előtti másodlagos befalazás) homokkő m. : 73 cm, sz.: 25 cm, v.: 16,5 cm 1170-1180 körül Ez a hátoldalán is kidolgozott, oldalnézetében feltűnően laposan faragott állóalak nem volt szabad felállításra szánt szobor : hátán a vállmagasság alatt lévő csaplyuk mutatja, hogy a figurát falsíkhoz, legvalószínűbben fülke hátfalához rögzítették. A másodlagos elhelyezéssel kapcsolatos, feltehetően barokk kori csapolás és annak múlt századi eltávolítása okozhatta a csaplyuk környéki rész leválását, és talán a fej letörését is (mindkettő visszaragasztva). A fej és az arc súlyos sérülése ellenére jól látható, hogy az ábrázolt koronát viselő szakállas férfi; ikonográfiái szerepe Pécsett néhány további, csonkább állapotban fennmaradt figurával együtt nagyon jelentős (vö. 1-71., továbbá Szőnyi 1906, 711/719., 718., 721., 722. sz.). Királyhoz illő ruházata és a kezében tartott, hegedűre emlékeztető hangszer alapján a férfialak egyike annak a huszonnégy aggastyánnak, aki az idők végén dicsőségesen megjelenő Atyaisten trónját veszi körül (Jelenések könyve 4, 4 és 4, 10-11). Ez az apokaliptikus látomás az angyalok karával és az Utolsó ítéletre vonatkozó utalásokkal kiegészülve francia területen vált a román kori és korai gótikus templomkapuzatok faragott díszének fő témájává. A zeneszerszámot tartó, többnyire kelyhet is emelő aggastyánok csoportja, a korai korszak e kedvelt dél-franciaországi motívuma az ívmeződombormű körüli archivoltokban még megérte a portálszobrászat látványos île-de-France-i kiteljesedését (Saint-Denis, Chartres, Párizs/Notre-Dame, Angers, stb.). Szerepe a program gótikus elemeinek előtérbe kerülésével párhuzamosan azonban egyre csökkent, és az ábrázolás hamarosan visszaszorult a románkori hagyományokhoz ragaszkodó, konzervatív déli és keleti területekre. A pécsi aggastyánok ennek az ikonográfiának az egyedüli 12. századi képviselői Franciaországon kívül ; leszármazásuk, miként a rokon eredetű székesegyházi angyal-domborműveké is (vö. 1-72.), mindamellett meglehetősen el1-70. lentmondásos. A két sorozat csapos, illetve relieftáblás illesztési módja sík hátfalat feltételez egymás mellé sorolt képekkel, s ez jelentősen különbözik az angyalok és koronás vének archivoltbeli elhelyezésétől a francia portálkompozíciókon. További, stíluskérdéseket is érintő fontos eltérés regisztrálható a pécsi aggastyánok öltözékében, mely egy kivétellel szokatlanul díszes. A tételünkben szereplő aggastyán például a gyöngysorral szegélyezett vékony alsó ruhadarab fölött pompás tunica clavata-l visel ékes nyakrésszel, és az alsó szegélyig két széles sávban lefutó, drága hímzést utánzó ornamentikával. A körmotívumokkal díszített nehéz palást oldalt mutatkozik és a vállon, itt a szegély hasítékán átbújtatott kettős zsinór a csukás módját érzékelteti. Sajátságos, hogy a koronás főkhöz méltó öltözékeket Pécsett a bizánci díszöltönyök repertoárjából merítették olyan királyok számára, akiket Bizánc