Mikó Árpád szerk.: Pannonia Regia, Művészet a Dunántúlon 1000-1541 (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2006/4)

KATALÓGUS - I. ROMÁNKORI KŐFARAGVANYOK - Tóth Melinda: A pécsi székesegyház kőszobrászati díszítése a románkorban

I-67d. e: Keretelés eleme levéldísszel A párkány, melyhez faragványunk tartozott, az altemplomi lépcsőket határoló reliefdíszes falak legfelső kerettagozata volt. Ebben a magasságban nem volt jelenetsor, a párkány így legfeljebb díszítetlen mezőt foglalt be, esetleg koronázó szerepe volt. Mérete, profilja, díszítésének módja tekintetében nem különbözik a többi kereteléstől, sőt ezek közül kitűnik különösen gazdag, a domború felületű mezőt teljes egészében betöltő ornamentális faragásával. A díszítmény központi motívuma levélből alkotott gyöngyös szegélyű medalion befoglalt palmettacsokorral ; a három gyöngyös bélű félpalmetta szimmetriája, az alsó kísérőlevelek lendületes tekeredése a jelek szerint a párkányon végig szigorúan ismétlődött. Ugyanilyen szabályossággal tért vissza a medalionközi dísz minden részlete. A zsúfolt kompozíciót felül két apró és egy nagyobb gyöngyös félpalmetta sajátságos együttese uralja. Talán visszacseng itt valami a műhely korábbi medalionsoros faragványainak kacsos részleteiből, valószínűbb azonban, hogy egy gyöngyös szalaggal átkötött nagy levél fodros felső szélét értették félre Pécsett. Ilyen differenciált levelekkel elválasztott, több ágú palmettát magukba foglaló zárt vagy nyitott medalionok a korai gótika születése táján váltak kedveltté az épületszobrászatban (pl. Saint-Denis, Chartres, Le Mans, Bourges), hogy aztán az ottani művészeti fejlődés gyorsan meghaladja, és már az 1160-as években konzervatívabb irányzatokhoz csatolja ezt a hivalkodóan dekoratív díszítményt. Párkányunk motívuma a maga nagyméretű gyöngysoraival és a medalionkeretet túl nem lépő félpalmetta kötegeivel a francia kőszobrászatnak ehhez a korszakához kapcsolódik. Vésett díszű pécsi fríztöredékek és egy somogyvári lábazat tanúsítja, hogy ez az ornamens a székesegyházi műhelyben és annak hatókörében is sikeresnek minősült (1-68., illetve Tóth M. 1978, 9. kép). T. M. Ipolyi 1863, 83, 85, 89; Henszlmann 1869-1870, II. 131, 133, 137, 223-224, 231, 233-236, 239, 242, 245, 358, 360, 363, 372, 56. és 98-99. kép, VII-VIII. tábla; Gerecze P. : A pécsi székesegyház, különös tekintettel falfestményeire. Budapest 1893, 95-97; Gerecze 1895, 130-131 (1. a-b kép), 133-134 (1. sz.), 336-337 (5. sz.), 340-341 (8. sz.), 401-406 (2., 4. sz.); Budapest 1896, 47., 50., 52. sz.; Gerecze 1897b, 114-115; Szőnyi 1906, 216., 218D., 219., 227., 230. sz.; Gál 1929, 53-56, 58, 64-65, 67-70; Horváth H. 1935b, 14-17, 23 skk., 3. kép; Gerevich T. 1938, 162, 172-174, CXLIX, CLXX, CLXXII, CLXXV, CLXXVI, CLXXXI; Dercsényi 1943a, 87—88; Dercsényi D. : Adatok a pécsi domborművek ikonográfiájához. AÉ 77 (1950) 90-91, 93; Kádár 1950, 128; Dercsényi 1962, 10-12, 14, 3-4., 17. kép; Entz 1966, 10, 9. kép; Hajós 1970, 8, 32, 35, 80-81, 84, 86-90; MMT 42-43, 41. kép; Dercsényi 1972, 10, 188-189, 15., 19., 21., 25., 36. kép; Dercsényi 1973, 2—3; Székesfehérvár 1978, 154-155 (75-76. sz.); Tóth M. 1978, 10. kép; Nagy E. : Adatok a pécsi székesegyház altemplomi lejáratainak problematikájához. ÉÉ 15 (1983) 329-331, 333-334. Pécs, Dómmúzeum, ltsz. a: 163.; b: 166.; c: 171.; d: 221D.; e: 223J.