Nagy Ildikó szerk.: Székely Bertalan kiállítása (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 1999/2)
HESSKY Orsolya: SZÉKELY BERTALAN MEG NEM VALÓSULT FRESKÓ VÁZLATAI
HESSKY ORSOLYA Székely Bertalan meg nem valósult freskóvázlatai Székely Bertalan életének két utolsó nagy vállalkozása: az erdélyi Vajdahunyad várának Aranyházába tervezett freskóvázlatok, amelyekre a nyolcvanas évek végétől kezdve készült, valamint a budapesti Halászbástya Schulek Frigyes által a Szent István szobor fölé tervezett, de kivitelezésre nem került kupolacsarnokának freskóihoz készült vázlatai, amelyek az előző század végétől foglalkoztatták a művészt. Székely töprengő, elemző, minden problémát a létező összes szempontból körüljáró attitűdje ma már közismert, így nem meglepő az sem, hogy mindkét esetben tervek, vázlatok, elképzelések, ceruzás skiccek és írásos elmélkedések özöne készült, amelyek nagy része önálló műként vagy vázlatkönyveinek lapjain fennmaradt. Ezek tanulmányozása számos tanulsággal szolgálhat mind a kor politikájának, ideológiájának alakulásáról, mind Székely elmélyülő tervezői magatartásáról. A Vajdahunyad-Aranyház magyar eredetmondát feldolgozó terveinek, valamint a Halászbástya két különböző kultusz köré szerveződő programjának megértéséhez szükség van a korszak politikai és ideológiai alakulásának ismeretére. Elsőként most ennek rövid áttekintése következik. A nemzeti művészetek programja a magyar művészek számára Bécsben született meg, Joseph Hormayr (1781-1848), a bécsi udvari titkos levéltár őrének munkásságában. írásaiban 1 az akadémiák nemzetek feletti ideológiájával szemben, amely a témákban is jelentkezett, a Monarchia népei számára saját történeti témákat javasol, amelyek felelevenítésével a nemzeti büszkeség táplálható. 2 A hazai történelmek nagy alakjainak felidézésével - Hormayr szerint - a birodalom nemzetiségei példát állítanak saját népüknek, amely által képesek megőrizni önállóságukat, saját kultúrájukat - a Monarchián belül. Természetes, hogy ez az elmélet a császárság központjában nem talált meleg fogadtatásra, míg a nemzetiségeknél, így nálunk is, termékeny talajra hullott. A szabadságharc bukása után a múlt heroikus jelenetei telé fordulás szinte törvényszerű volt, s a függőségbe került magyarság tudatában egyre konkrétabb formát öltött a nemzet-eszme megvalósításának gondolata. Kezdetben, még a reformkor idejében, ez elsősorban a polgárosodás, az érdekegyeztetés és a jobbágyság felszabadításának gondolata köré csoportosult, a század második felében azonban értelemszerűen a Monarchiától való függetlenség, az önálló államként való működés kérdése került előtérbe. A nemzet-eszme letéteményesei, a tradicionális történelemtudat őrzői a nemesi középrétegek voltak, a történeti festészetben elsősorban az ő ideológiájuk érvényesült. Mindez közvetlenül összecsengett az akadémiák által preferált műfaji hierarchiával, azaz a történeti festészet szupremáciájával. így alakult ki a mind politikai, mind művészeti szempontból „hivatalosnak" tekinthető történeti festészet. Érdekesség, hogy míg ezekben az évtizedekben Bécs, München vagy a többi német nagyváros akadémiáin a históriai zsáner műfaja kezdett tért hódítani, Magyarországon a jelen történelmi és politikai alakulásának következtében éppen egyfajta heroizálő tendencia erősödött, a múlt legtragikusabb, legheroikusabb jeleneteinek felelevenítésével a nemzettudat erősítését kívánták elérni.' A hatvanas években Székelynél is megfigyelhető témák nem véletlenül bukkannak fel más festők képein. Dobozi és hitvesének vagy Dugovics Titusznak az önfeláldozása, az egri nők hősiessége, a Hunyadiak dicső tettei, vagy még korábbra visszanyúlva Zách Felicián története és az Árpádok szent királyainak tettei ebben az időszakban válnak a magyar történelmi festészet legkedveltebb jeleneteivé. A legkorábbi történelmi esemény, amely a festők fantáziáját megragadta, Árpád és vezéreinek vérszerződése volt, amely a negyvenes évektől 4 kezdve válik elfogadottá. Ennek két oka is van: egyrészt a „nemesi öntudat jelentős mozzanata a pogány régiség" 5 , másrészt az, hogy az ősmagyarok történetével való foglalkozás Horváth Mihálynak A magyarok története című könyve 11 nyomán az érdeklődés homlokterébe került. Székely Bertalant a vérszerződés jelenete valószínűleg különösen megragadta, hiszen már a hetvenes években készült kecskeméti freskók egyik fő témájául is ezt választotta. A korszak egy másik nagyhatású filozófiai vonulata a liberalizmus eszmerendszere, amely bizonyos pontjain - nevezetesen a nemzetek önálló történelmi fejlődéséről szóló tanaival - összefonódott a már eddig vázolt nemzeti törekvésekkel. A liberalizmus magyar sajátossága, hogy míg Nyugat-Európában a vezető polgári réteg ideológiája, addig nálunk - ugyan szintén a vezető réteg filozófiája, de az nem a polgárság, hanem a már említett középnemesi réteg. A liberalizmus történelemfelfogása, a „néplélek fejlődésének" elve nyomta rá bélyegét a Magyar Nemzeti Múzeum freskódíszítésére,
