Nagy Ildikó szerk.: Székely Bertalan kiállítása (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 1999/2)
SZŐKE Annamária: SZÉKELY BERTALAN MENNYEZET-ELMÉLETE ÉS MENNYEZETTERVEI
II. feladat volt egy emelő alakot [fekvő téglalap] formátumba becomponálni", és folytatódik a felsorolás egészen 17-ig, elkülönítve az első-, a másod-, a harmadévesek egyre nehezebb kompozícióit. Az 1881-82-es tanévben egy-egy mozdulatot már négy különböző mezőbe is bele kellett rajzolni. Jegyzeteiből kiderül, hogy a témákat sok eseteben Ripa Iconologiájából vette, nem az allegóriára, hanem az abban megjelenített cselekvésre koncentrálva, 38 de ugyanakkor magával az allegória elméletével is foglalkozva. Tehát az allegória és az önmagáért való mozdulat mintegy párhuzamosan foglalkoztatta Székelyt. A téma-készlet bővítéséhez szótárakat is felhasznált, illetve visszatért a mozdulatábrázolások folyamatos bemutatásához: „Miután 2 1/2 évig feladatokat adtam compozitio megoldása czéljából - és ez megoldhatónak is látszott, föltéve, hogy kis mannequinokkal bírtak -, de már a témákból kifogytam (megnézvén Kaltschmidt [Jacob Heinrich] Dictionnaire Tresor szavait is), az ötlött az eszembe, hogy nem volna-e jó inkább azon kezdeni, hogy egy cselekmény öszvefüggő mozdulatait tárgyaló sorozatát venni fel a megoldandó feladatnak - például egy fürdő fiút vagy nőt: I. levetkezni, II. belépni a vízbe, III. meghökkenni a víz hidegségétől, IV. fejet, mellet megmosni. Ennek az volna az előnye, hogy saját magán vinné végbe a taglejtést, tehát a mannequint be tudná állítani, továbbá a beállított mannequin segítségével a helyes nézpontot könnyű volna keresni, a horizont magasságot, és a jól elbeszélő perczet, és ugyancsak a megvilágítás módját (plasztika és clair-obscur). Lóra felszállás és leszállás. Futás, elbukás, felkelés. Magasabb fokon 2, 3 vagy több fürdő gyerek és nő. Több lóra fel és leszálló. Több futó, változatos terrain" - írja 1906 december közepén 39 , abban az időszakban, amikor igazgatói kinevezése után ismét bevezette a kompozíciós gyakorlatokat. A témagyűjtés nehézségei a tanításban párhuzamosan jelentkeznek a művészeti gyakorlatban tapasztalt kiürüléssel a téma választék tekintetében: „A vallásos téma nagyon elhasznált, korlátozó, kimerített, kényszer nélkül nem keveredik bele az ember. Más, történelmi témák túl kevés általános érdekességgel bírnak, a zsáner és az etnográfiai téma még kevesebbel. A témák nagyrészt elhasználtak. A témanélküliségnek (ha ez lehetséges lenne) szintén nem volna előnye, vagyis nélkülözne minden előnyt, amit egy jó téma magával hoz. Manapság ezért nem állunk jól a témakörökkel, a legjobb még a tájkép" - írja 1897-98 körül. 40 Kiss József költeményeinek (Budapest, 1897) illusztrációi kapcsán írt feljegyzéseiben fogalmazódik meg a kortárs művészetből való teljes kiábrándulása: „Nincs tradíció, nincs tekintély, nincs cél, de ez így egyáltalán nem megy, tehát egy rövidtávú, hamis hagyományt, divatot követnek. A tudatlanból tekintély válik, s mivel cél nélkül nincs törekvés sem, örökösen változó, rövidlélegzetű lesz a cél, a divat lesz a cél, amelynek nincs megalapozottsága és nincs következetesség benne, amit nem lehet megalapozni." 41 S a következő évben írt mennyezet-elméletben szintén ezzel a helyzettel indokolja kidolgozott munkamódszerét, mivel a tradíció nélküli korszakban meg kell keresni az alapelveket. Eltekintve most attól, hogy Székelyt a festészet alapkérdései elméletileg és gyakorlatilag mindig is foglalkoztatták, és attól is, hogy saját egzisztenciális helyzetét tulajdonképpen a hatvanas évek végétől kezdve egyre borúsabban látta, s az egyes festészeti műfajokkal és témákkal már csak azért is kísérletezett, hogy újabb és újabb pénzkereseti lehetőségeket próbáljon ki, a század végére négy téma, illetve képtípus felé fordult a figyelme. Ezek: a tájkép, az egyalakos, főleg női alakos kompozíciók, a fríz- és a mennyezettervek. Mind a négy eltávolodást jelent attól a képtípustól és hagyománytól, amelyre fiatal éveiben felesküdve tért haza Münchenből, vagyis a történeti képtől, az emberi alakokból építkező hierarchikus kompozíciótól, amely valami eszmei mondanivalóval bír. Az egyalakos képeken, mint a Japán nő, a Léda, a Fürdő nő és a Forrás, elsősorban szín- és fényproblémákkal foglalkozott, jóllehet a festészet többi részét is tárgyalja ezen képekhez készült, több vázlatkönyvnyi feljegyzéseiben. A képek témáival, elsősorban a korábbiakéival, még kapcsolódik a mitológiai vagy egzotikus képek műfajához, azonban a téma egyre lényegtelenebb a kompozicionális, technikai és színproblémákhoz képest. Az olyan kétalakos képek, mint az Özvegy, sem nem portré, sem nem zsáner, hanem ovális mezőbe komponált két alak, anya és gyermeke. Stílusában észrevehetően kapcsolódik a manierista Madonna-képekhez, de elsősorban az íves vonal és a clair-obscur hatás révén a felfokozott emberi érzelem megjelenítéséről van szó. Ez talán összefüggésbe hozható a század közepe tájékán a tájképfestészetben is egyre fontosabbá váló „hangulat" fogalmával, amellyel Székely külön foglalkozik egy hosszabb írásában. 42 Itt a hangulatot egyrészt „a harmóniába, összhangba hozás", másrészt az asszociatív tartalom vonatkozásában értelmezi. „Egy mű célja formák által értékes asszociatív menetet előállítani. Az asszociatívok visszavezethetők érzés félére, mélyen gyökereznek az öntudatlanban, ezért a kép célját fogalomba foglalni és szavakkal kimerítően leírni nem lehet, mindig fog valami még maradni, amelyet csak az érzés sejthet, és ezen rejtélyesség annál inkább van meg, mentől jobb, magasabban álló a mű." Jóllehet ebben a talán 1900 körül keletkezett írásában a tárgyi motívumokhoz kötődő személyes érzelmek révén előálló asszociációk még jelentős szerepet kapnak egy-egy „hangulat" létrejöttében, az „asszociatív menet" kifejezés kifejezetten formai összefüggésekre utal. A formák kapcsolata által előálló olyan vizuális alakzatról van szó, amelynek érzelmi és asszociatív töltése minden ember számára ugyanazt jelenti, vagyis kifejezőereje általános érvényű 43 . A mennyezetterveknél szintén a formakapcsolatokból indul ki, és csak később rendel hozzá ezekhez, asszociatív alapon, különböző „szüzsét". Természetesen asszociációi hátterében korábbi frízterveinek témái álltak. Még egy megjegyzés az egy- vagy kevésalakos kompozíciókhoz: míg saját képeivel az angol viktoriánus festészet vonalán haladt, kompozíciós sémáival végeztetett feladatai révén olyan felfogáshoz jutott el, amelynek párhuzamát a szimbolista és szecessziós festészet-
