Nagy Ildikó szerk.: Székely Bertalan kiállítása (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 1999/2)
SZÉKELY BERTALAN: AZ ALAPELVEK KERESÉSÉRŐL ÁLTALÁBAN, A MENNYEZETRŐL
SZÉKELY BERTALAN Az alapelvek kereséséről általában, a mennyezetről 1 ÁLTALÁNOS, AZ [ALAP]ELVEK KERESÉSÉRE VONATKOZÓ [BEVEZETÉS] Olyan manapság a művészet, mintha egy tájon minden egyes bokorban, minden fa alatt üldögélne valaki a flótáját fújva - ki halványabban, ki teli tüdőből, mindenki más dallamot -, ami aztán persze hogy nem ad ki egy olyan, jól összehangolt zenekart, amelyik egy jól hangszerelt zeneművet ad elő. A publikum, ez a részleges, ad hoc emberiség, hol a legzajosabbakat, hol pedig - ha ezekből elege lett a legvisszafogottabbakat tünteti ki tetszésével, csapongóan, mert művészileg képzetlen, és nem képviseli sem az általános emberi érzeményt, sem pedig az általános művészeti princípiumok tételezésére és követésére szorítkozó szaktudást. Korábban létezett egy tradíció, a közönség ragaszkodott egyes érzeményeihez, a művészek ragaszkodtak korábbi szaktársaik alapelveihez. A hagyomány egy fához hasonlít, amelynek gyökere és törzse, ágai és lombozata, virágzata, gyümölcsei vannak. Az egyes művész része a hagyomány fájának: lehet a gyökér, amely azokat a nedveket gyűjti magába, amelyekből később virágok és gyümölcsök lesznek, vagy a törzs, amely a nedveket óvja és az ágakon át továbbvezeti, vagy a lomb, amely a légzésről gondoskodik, továbbá a virág és a gyümölcs, amely a fát a jövőnek megőrzi. Az egykori művész a művészet tradíció-fájának része, a mai művész maga kíván ritka, különleges fa lenni, amely nem részese a tradíciónak, hiszen ilyesmi ma nem létezik, ellenben hagyományt kíván teremteni mások számára, mivel ezáltal reméli saját hírnevét biztosíthatni. Iskolát akar alapítani, ő, aki közreműködött az iskolák megsemmisítésében - nem valami következetes eljárás. Ahhoz, hogy alkothassunk, előszöris valamilyen mondanivalónknak kell lennie. Ennek valami fontosnak és újnak kell lennie: ez a szüzsé. Fontos az igazság, az új csakúgy, mint a régi. A régi igazság, mert annyira feledésbe veszhetett, hogy újnak tűnik. Az új igazság, mert ha ezt mint igazságot alaposabban szemügyre vesszük, réginek bizonyul. A forma, amelyben az ember egy igazságot kimond, nagyon sokféle lehet - elavult, új, a szüzsének megfelelő, szükségszerű, a szüzséhez illő kifejezési mód, aztán erőtlen, közhelyes kifejezési mód, amely nem karakteres, lanyha, kifáradt, nem rövid és velős, hanem terjengős, elkalandozó, homályos. Minél általánosabb érvényű az, amit kifejezünk, annál igazabb a tartalma, ami azt jelenti, hogy vannak kisebb, szűk, tágabb, általánosabb és egészen általános igazságok. Mivel nincs már tradíció, ezért először az alapelveket kell megkeresnünk, melyek segítségével biztosan és lendületesen alkothatunk. Az alapelv itt: „Contraria reciprociter sese élucidant" - az ellentétek kölcsönösen megvilágítják egymást. Fölállítjuk a szabályt, amelyet vizsgálni kívánunk, s e szabályt követve néhány kísérletet végzünk, aztán felállítjuk a fenti szabály ellentétét is, és e negáciő alapján is végzünk néhány kísérletet. így a szabályok pontos betartásával és elégséges számú kísérlettel ki fog derülni, hogy a két szabály közül melyik a jobb. De egyedül nem tudjuk elég világosan megragadni az ellentéteket. Ha lenne az embernek egy tucat tanítványa, akiknek segítségére támaszkodhatna, és mindegyik csak három kísérletet végezne a felállított szabály értelmében, lenne 36 példánk - elégséges szám ahhoz, hogy belőlük alapelveket vonatkoztathassunk el. így az alapelvek keresése gyorsan végbemenne, és az alapelvek szilárdan meggyökerezhetnének - nem úgy mint manapság, amikor ezeket csak hallomásból ismerik, és nincs irántuk bizalom, mert nem sajátlag lettek kidolgozva. Ám ilyen anarchisztikus korban, mint ez a mostani, nem tudhat az ember 12 egyazon célra vezérelendő embert összehozni, sem őket a szükséges ideig együtt tartani - ezért aztán nincs alapelv-közösség, nincs hagyomány, nincs egyenletesen jó produkció.
