Nagy Ildikó szerk.: Székely Bertalan kiállítása (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 1999/2)

SZÉKELY BERTALAN KIÁLLÍTOTT MŰVEI/DIE AUSGESTELLTEN WERKE VON BERTALAN SZÉKELY

V. László és Czillei, 1869-1870 (V. László neveltetése Czillei Ulrik által) Ladislaus V. und Czillei, 1869-1870 (Die Erziehung Ladislaus V. durch Ulnk Czillei) Olaj, vászon; 122x222 cm J. n. MNG ltsz.: 2796 Proveniencia: vétel a művésztől 1871. április 25-én a Nemzeti Múzeum részére. Kiállítva: 1870 Magyar Nemzeti Múzeum; 1873 Bécs 33.; 1900 Székely 81.; 1911 Székely I. terem 13. R.: 20.; 1955 Székely II. terem 5. R.: 6.; 1976-tól a MNG állandó kiállításán; 1995 MNG III. 1.2. R.: XXI. Irodalom: Ellenőr, 1869. 1. évf. 95. sz. 379.; Ecset 1870. 1.; Borsszem Jankó, 1870. május 22. 3. évf. 125. 221.; Fővárosi Lapok, 1870. május 10. 423.; Hazánk és a Külföld, 1870. május 19. 319.; Áldor 1870. 249.; J. Z: Die historischen Konkurenzskizzen im Museum. Ungarischer Lloyd, 1870. május 24. 4. évf. 118. sz. 2.; Vasárnapi Újság, 1870. június 26. 7. évf. 26. sz. 329.; Vasárnapi Újság, 1870. november 13. 7. évf. 46. sz. 593.; Hazánk és a Külföld, 1870. november 10. 6. évf. 45. sz. 721.; Hazánk és a Külföld, 1871. június 8. 7. évf. 23. sz. 207.; Maszák 1870. 1-2.; Lützow 1871. 113.; Egyetértés, 1874. április 10. 1. évf. 8. sz. 36.; Vasárnapi Újság, 1898. 49. évf. 49. sz. R.: 734.; Budapesti Hírlap, 1900. március 10. 8.; A Hét, 1900. március 18. 175.; Szana 1901. 97.; Lándor 1905. 2.; SZMÁJ 1906. 232.; Farkas 1910. 724.; Dömötör 1910. 129.; Divald 1910. 361., 366.; n. n. 1911. 78.; Székely Bertalan emlékkiállítása. Magyar Hírlap, 1911. február 4.; Lyka 1911. 229-230.; Vasárnapi Újság, 1917. január 6. 4.; Szokolay 1926. 529.; Thirring 1926. 100.; Jaschik 1927. 38.; Kezdi Kovács 1927. R.: 269.; Kelp 1928. 33.; Kende 1930. 5-6-7. sz. 9. és 8-9-10. sz. 6.; Szentiványi 1935. 779.; Jajczay 1935. 778.; Balás-Piri 1935. 238.; Csoknyai 1936. 5., 6.; Farkas 1936. 61., Jajczay 1936. 132.; Farkas 1955. 10.; Aradi 1955. 37.; Pataky 1960. 21.; Rajztanítás, 1962. 6. évf. 4. sz. R.: 2. tábla; Haulisch 1964. 21. R.: 1.; Bakó 1982. 35., 6^68.; Pogány 1970. R.: 23., 28., 29.; Szabó 1985. 211. R: 285.; Bodnár 1987. 23.; Bodnár 1989. 21.; Sinkó Katalin: Székely Bertalan: V. László neveltetése Czillei Ulrik által. In: 1995 MNG (kiállítási katalógus) 316., 317. A festmény a 15. század közepének hatalmi harcaiból - a Czillei és Hunyadi családok közötti viszály időszakából - meríti témáját. A várnai csatában meghalt Ulászló király utódaként a magyar rendek 1444-ben királlyá választják Habsburg Albertnek és Luxemburgi Erzsébetnek - Zsigmond király leányának - fiát, a csecsemő V. Lászlót, aki 1451-ig nagybátyja, Frigyes római császár udvarában és fogságában él. Czillei Ulrik, az ifjú nagybátyja kiszabadítja őt, majd 1456-ban Magyarországra hozza. Thúróczy János A magyarok krónikája című művében nemcsak a hazalátogatást említi, hanem a mulatozásokat és az udvar által rendezett vigasságokat is: „László király életének tizenharmadik évében, (...) Magyarországra jött, Ulnk grófnak és országa sok más emberének kíséretében és Buda városába bevonulva vígan ott lakozott..."

1 A gyermek király gyámja, Czillei Ulrik, régi és olthatatlan gyűlöletet táplált Hunyadi János, Magyarország kormányzója iránt. Czillei jellemét Thúróczy így írja le: „Ulrik gróf ugyanis minden más embernél nagyravágyóbb volt, az emberi természetet meghaladó mértékben pöffeszkedett gőgjében és nehezen viselte el, hogy János gróf úr nyerte el Magyarország kormányzását. Úgy vélte, hogy ez a méltóság mindenkinél inkább őt illeti meg, hiszen a király vérrokona."

2 Hunyadi János 1456-ban bekövetkezett halála után Czillei minden haragja és gyűlölete a Hunyadi-fiúk, László és Mátyás ellen fordult. Különösen a nagy népszerűségnek örvendő Hunyadi László volt útjában, akit riválisának tekintett. Székely képe azt a jelenetet örökíti meg, amikor Czillei táncosokkal, zenészekkel, terített asztallal vonja el a gyermek király figyelmét, miközben éppen Hunyadi László halálos ítéletét íratja vele alá.

3 Székely, aki a hitelesség kérdésére sokat adott, valószínűleg Szalay László Magyarország története című munkáját használta, aki a korszakra vonatkozó forrásokat beépítette művébe, így Thúróczy krónikája mellett Aeneas Sylvius V. László neveltetésére vonatkozó fejezetét is, amely szemléletesen írja le az udvari mulatságokat.

4 A kép előterében a gőgös, rosszindulatú főúr ül, mellette az ábrándos arcú gyermek király, mindkettő árnyalt, mozdulatokkal, arckifejezésekkel sokoldalúan jellemzett karakter. Tardos Krenner Viktor Delaroche: A két yorki herceg halála című képével való összehasonlításában a lélektani elem fontosságára mutat rá: „Székely képén is megölnek egy királyt, de nem tőrrel, lelkében rontja meg valaki, aki a lélek gyilkolásában jártas. Azért hoztam fel Delaroche képét, hogy mellé állítva Székely Bertalanét az összehasonlítás eredményét Székely javára döntsem el. Ez a kép, amely talán legharmonikusabban mutatja a képszervezet egységét."

5 A jellemábrázolás erényei mellett Tardos a kompozíció bravúrját is kiemeli, amely nem csak egységességével, hanem változatos eszközeivel köti le a néző figyelmét. A két főszereplő és a csábos mozdulatokkal táncoló bajadér és mulató társasága között a terített asztal és a drapéria képezi az összekötő elemet. A szereplők közül kiemelve - de mégsem túlhangsúlyozva -, az előtérben ülő bolond figurája kapja a morális mondandó kulcsszerepét, akinek alakjához a közgondolkodásban az igazmondás kötődik. Személye felerősíti a kép meditativ, gondolkodásra késztető szerepét és a gondok elől az intrikába és mulatozásba süllyedő vezetés politikai felelősségének kérdését veti fel. A témaválasztás, a csoportfűzés, a karakterábrázolás és a tivornyázó udvar hangulatát jól érzékeltető vöröses alaptónus, mind e rejtett morális mondandó érvényesülését szolgálja. A kép színvilágának hangulatkeltő hatására hívja fel a figyelmet a Vasárnapi Újság cikkírója: „...ez egy életkép, két történeti személlyel, de hatása élénk, színezése meleg. Valami vöröses fény képezi az egész légkört, az igézet kitüntetésére."

6 A festményt Székely az 1871-ben kiírt történelmi festménypályázatra adta be a kép vázlatával együtt, de egyiket sem fogadták el, arra hivatkozva, hogy a művész a kiírás formai feltételeit - a bizottság által megadott témakörök közül való választást - nem tartotta be. Az elutasítás a sajtóban jelentős vihart kavart, mivel a kemény hangú kritika megosztotta a véleményeket. A legélesebben talán Maszák Hugó fogalmazott a Pesti Naplóban, melyben általánosságban bírálva Székely eddigi történelmi képeit, főként azt nehezményezi, hogy a „fénypontokban gazdag történelemből csak a királygyilkolást vagy forradalmiak kivégeztetését (...) keresi fel. Ezek a művek az elkeseredés, a dacz érzelmét keltik fel és csak kivételesen adnak ösztönt a nemesre, a valódi nagyra - mi a művészet hivatás lehetne. Szóval Székely művének tárgya nem