Nagy Ildikó szerk.: Székely Bertalan kiállítása (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 1999/2)

BAKÓ Zsuzsanna: ADATOK A SZÉKELY BERTALAN ÉLETMŰ KUTATÁSÁHOZ

ispánnak, és segítségét kéri: „Érezvén magamban erőt nemzetemnek segítségére lehetni, s a művészetben is betsültetés ki vi vására, ha (...) rendszeresen tanulhatnék. Méltóságodhoz, mint a haza azon férfiai egyikéhez, kik átlátják, hogy a nemzetnek politikai mellett tudományi és művészetbeli önállásra is szüksége van, (...) igen szépen felkérném a hazát: engem néhány évig segélyezzen..."

14 Székely szavaiból őszinte elszántság, akaraterő és a hazájáért való ten ni akarás cseng ki. Jól kitapintható hazafias neveltetése és az önálló nemzeti művészet megteremtésének szándéka, amely számára egyet jelent a történelmi festészettel. Ez olvasható ki a levél további részéből is „...Dobozi (értelme: inkább halál, mint ellen kezébe-esés), Egri nők (értelme: nők is tehetnek a hazáért) és Zrínyi - tárgyra nagyobb festményekkel szeretvén foglalkozni, ez sokba kerül. Költségeim fedezéséért tenném e kérést nemzetemhez."

1

'' Ifjúkori nap/ójának feldolgozása óta tudjuk, hogy legtöbb későbbi történelmi képének első vázlata, képi ötlete 1857-1860 között már megszületett, csupán életfeltételeinek nehézségei miatt nem valósíthatta meg azokat.

16 A történeti képsorozatra vonatkozó terve azonban köztudatban lehetett, mivel Eötvös József 1862-ben Keleti Gusztávnak írott levelében említi azt: „...ma érkezett Székely küldeménye (...) s a képe után készült photographia, s' még inkább levele nagyon érdekelnek (...) Igen örülök, hogy azon képes sorozatát közölte velem, melyekkel foglalkozott, legcélszerűbbnek tartanám (...) ha néki az egyes képekre megrendelést szerezhetnék."

17 Székely 1861-ben írhatott először Eötvösnek. Levele ugyan elveszett, de ismerjük Eötvös válaszát, melyből kiderül, hogy Székely Bertalan ismerten e vele történelmi képtervsorozatát, amelyre Eötvös így reagált: „Egészen osztom Önnek nézetét a történeti festészet feladatáról... Eszméje, mely szerint a festészet ezen nemének hivatását a nemzeti eposz feladásával [megteremtésével - B. Zs.] ugyanazonosnak veszi, éppoly helyes, mint új és Ön maga sem lehet inkább áthatva azon meggyőződésétől mint én, hogy a festészetet ily szempontból véve fel, nemzetünk kifejlődésére éppoly hatalmas és jótékony hatást gyakorolhatna mint költészetünk, s hogy e szerint egy Versailles!-hoz hasonló nemzeti képcsarnok felállítása legüdvösebb hatást gyakorolhatná. Mi azonban ezen eszmének practikus kivitelét illeti, arra nézve fájdalom ama meggyőződésemet kell kifejeznem, hogy azt jelen pillanatban éppoly lehetetlennek tartom, mint azt kívánatosnak ismerem."

18 Székely Bertalan Kuun Kocsárdnak írott, 1860-ban kelt levelében megvalósítandó történelmi képeiből hármat említ meg, a Dobozit, az Egri nőket és a Zrínyii.

]3 Figyelembevéve, hogy a II. Lajos ekkor már készen volt, feltűnő, hogy mind a négy kép témája a török háborúk időszakából való, és ehhez még csatlakozik a Mohács is. Tehát a megvalósult hét kép közül öt foglalkozik ezzel a korszakkal. A török háborúk időszaka hálás téma volt a történelmi festők számára, sokan sokféleképpen használták a 19. században, és többféle célt szolgált. Az 1860-as évek folyamán főleg a német és osztrák festők a témában főként a hősi, elszánt ellenállást, a végsőkig elkeseredett harcot keresték, és jobbára ezt is jelenítették meg.

20 Székely kitüntetett figyelemmel fordult a téma felé, és okaira részben ő maga adja meg a választ, amikor saját, némileg ellentmondásos gondolatait közli a történeti festészettel kapcsolatosan, kiábrándulva a műfaj müncheni irányából: „...ennek [a müncheninek - B. Zs.] és egyéb históriai festészetnek nincs jövője, mivel először kevesek a tárgyak, melyeknek a világtörténelemre befolyásuk volt, - és egyszerre mint a festészet által jelképezhetők [sic!] ."

2I Eltekintve attól hogy végül is egész életét a történeti festészetnek szentelte, kitartott az ekkor már e sorokat 1861 novemberében írta - kiválasztott török téma mellett, és ebben minden bizonnyal a többféle értelmezhetőség szempontja vezette. A törökkel szemben a haza védelme nemcsak az ország, hanem minden ott élő nép, tehát egy széles közösség érdekében hozott áldozat, s lévén az ellenség pogány, a török elleni harc egyszersmind a kereszténységért, a keresztény Európáért való harccal volt azonos. A téma komplexitásából adódott, hogy nemcsak a nemzeti érdekek kifejezésére volt alkalmas, hanem egyszersmind az általános emberi, az egyetemes gondolatok tolmácsolására is. Székely tehát ezt kereste, és meg is találta a törökellenes harc témájában. „A művészet nyelv lévén, mely a nemzet érzületének kifejezést ad - mit szeret a tájban, milyennek látja (...) környezetét, történetéből mily jelenetek bírják szimpátiáját"

22 - írja feljegyzéseiben, majd így fogalmazza meg a nemzeti művészet - számára legfőbb vonásait. „Ha megfelel [a nemzeti művészet - B. Zs.] a nemzeti aspirációnak, akkor egyszersmind az általános emberinek is megfelel, mert (...) az általános emberi nem egyéb mint minden nemzeti érzületfélék magasabb szárnyalásának kollektivuma."

23 Székely számára a kettő tehát nemhogy nem zárja ki egymást, hanem egymás nélkül nem is létezik. Az egyetemes emberi közösségnek minden nemzet tagja, s egy kisebb nemzet is szolgálhat példaként a többi számára, ha a benne megfogalmazott erkölcsiség magas szintű és általános érvényű. Székelyt minden történeti képének megfestésénél a példaadásnak ez az emelkedettebb, tanító, nevelő szándéka vezette. „A festészet erkölcsi tulajdonsága közös a többi művészet erkölcsi tulajdonságával, azaz embernevelő"

24 - írja feljegyzéseiben, s mivel a művészetnek eszmei hivatást tulajdonított, ő a történelmi festészet históriai példatárát ezen eszme megfogalmazására és kifejezésére használta fel. A magasabb szintű erkölcsiség kifejezésének szándéka vezette íí. Lajos tetemének feltalálása című, első történelmi képének megfestésében is. II. Lajos királyunk a mohácsi csatában az ország védelméért áldozza fel életét, a hódító pogány törökkel szemben, halála tehát az ország, de egyben a keresztény Európa érdekében hozott áldozat is volt. Ezért a témában az egyház is, a nemesi patrióták is értékes példát találhattak eszméik hatékonyabb kifejezéséhez. Ennek ellenére a téma korábbi feldolgozásainak száma igen kevés. J. A. Thelott 17. századi rézkarcán a király holttestét megtaláló nemesek alakjai a dús tájképi háttérbe olvadnak, így a jelenet tragikuma hatását veszti.

2

' Dorffmaister