Nagy Ildikó szerk.: Rippl-Rónai József gyűjteményes kiállítása (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 1998/1)
KATALÓGUS / CATALOGUE - A „kukoricás" képek
A képméret eleve korlátozott, csakis „térdképi", vagy „mellképi" lehet, mert egészalakosra csak uralkodót, vagy országos kiválóságot szabad festeni. Balló Ede egy, a vármegyének írott levelében Rippl-Rónai megbízását javasolta. 2 Bizottság döntött a művész személyéről, ebben Rippl-Rónainak kedvezően gróf Somssich Géza és Kunffy Lajos működtek közre. Kacskovics Lajos alispán 1917. október 23-án levélben kérte fel a művészt, hogy a Budapesten lakó Makfalvayról arcképet fessen, díszkerettel együtt 6000 koronáért. Az alispán maga is néhány Rippl-kép tulajdonosa - három nap múlva a következő választ kapta a művésztől: „Nagyságos alispán úrral teljes tisztelettel tudatom, hogy a volt főispán úr Makfalvay Géza arcképét örömmel festem meg 6000 koronáért keretestül együtt. Igyekezni fogok a lehető legrövidebb idő alatt elkészíteni. A kép keretestül együtt lesz körülbelül 120x140 cm, ami a legszebb nagyság térdképhez, most vásznat preparálva, nagyobbat talán nem is kapni, de nem is kell. Különben a napokban leutazom, amikor ez ügyben alispán úrnál tiszteletemet fogom tenni. Kiváló tiszteletem kifejezésével: Rippl-Rónai József." 3 A művész következő levele így szól: „1918. márc. 1. Kedves Lajosom! Privátim tudatom veled, hogy nagyon alapos tanulmányozás alá vettem volt főispánunkat, több dolgom bizonyítja ezt, melyek közül egy (egy mellkép) teljesen megoldva, természet után készen áll. A nagy kép (térdkép) rajza tökéletesen kész - igen markáns- szép beállítással. Mind a két dolog művésznek és másnak igen tetszik. Legközelebb, ha lejövök, lehozom a térdkép fényképet. Ezeken kívül csináltam egy projectumot (kis térdképet) a színek miatt stb. - A májusi közgyűlésen - ha csak ráma akadály nem lesz - leleplezhetjük. Mindenesetre örülnék, ha Pesten létedkor, feljönnél műtermembe megtekinteni ezt is és egyéb dolgaimat is. Úgy volt, hogy feljön az én kedves modellem a hó közepe felé - nem tudom lesz-e belőle valami, mert elutazása előtt egy erős náthát kapott? Adja Isten, hogy ép erőben lássam mihamarabb! üdvözöl régi hűséggel meleg kézszorítással: Jóskád." 4 Kacskovics nem ment el Rippl-Rónaihoz, de megbízta dr. Goszthony Mihályt, hogy hivatalos jelentést írjon a kép állapotáról. Eszerint, „... Az előtanulmányt képező pastell mellkép teljesen kész és úgy hasonlatosság, mint a kivitel tekintetében egész jónak találtam. A végleges kép szénrajza szintén kész és igen jó; ennek a festése azonban még teljesen hátravan, erről tehát végleges ítéletet csakis a kifestés után mondhatok. A művész úrtól azon értesítést kaptam, hogy ősz előtt a kép nem lesz átadható, mert a keretkészítés körül nagy nehézségek vannak." 5 Rippl-Rónai kartonlemezre, s nem az első levelében tervezett vászonra dolgozott. A figurát nem vázlatosan, hanem alapos megfigyeléssel rajzolta fel. Vannak esetek, amikor oly kielégítő volt a rajz, hogy ebben a stádiumban hagyta a festménynek indított portrét (pl. Roboz István arcképe, 1913). Bizonyára Makfalvayról is karakteres, markáns rajz készült. Goszthony Mihály véleménye mérvadó. (Az ő leánya Goszthony Mária festő- és keramikusművész.) Aggodalmakkal és sürgetésekkel, egyre kevésbé baráti hangú levelekkel zaklatták Ripplt, mintha érthetetlenül késlekedne. Az ő esetében a három-négy hónapig tartó munka valóban vontatott tempó. 6 Augusztus l-jén jelenti a művész, hogy kész a kép, vihetik, „...Ami a honoráriumot illeti, azt kérem majd a Kisgazdák Takarékjába deponálni..." 7 ^ Makfalvayt is faggatták, mire ő: „Érdekelt fél lévén a kép bírálatába nem bocsátkozom" - nyilatkozta levelében. 8 Kaposváron olyannyira nem tetszett a kép, hogy nem a megyeház dísztermében, hanem csak a kevésbé látogatott főispáni szoba falára helyezték el. A bukás teljes volt. A művész új megrendeléseket sem remélhetett, s a két pasztell tanulmány is a nyakán maradt. Valószínűleg arra számított, hogy Makfalvay megveszi tőle a képeket, melyeket nem ismerünk. Az 1934. áprilisi hagyatéki árverési katalógus 43. és 48. tételéről van szó, az egyik mérete 44x35 cm, a másiké 51 x41 cm. A nagy festmény fő erénye a szép kompozíció és a remek rajztudással előadott jellemzés. Színeiben fáradt a kép, a pettyegtető eljárás színfokozó igénye ellenére is. Ezzel együtt mégis a fontos művek közé kell sorolnunk, mert olyan sajátosságot láttat meg velünk, amelyet csak az irodalom, s benne Móricz Zsigmond ábrázolt. Rippl-Rónaitól távol állt bármiféle karikírozás szándéka, de nem tudta szépre hazudni a kövér és kopasz Makfalvayt. Teljes hittel és tudása legjavával, szépen és igaz módon teljesítette feladatát. Észre kell vennünk, hogy a kép a feketeruhás nagy Zorka képpel mennyire azonos metódusban készült. (Kat. sz.: 130.) H. J. 1 „Somogyvármegye törvényhatósági bizottsága által Kaposváron 1917. évi augusztus hó 6-án tartott évnegyedes közgyűlés jegyzőkönyvének kivonata. 341/22671 = 1917 kgy. szám. Makfalvay Géza főispán úr búcsúirata. A törvényhatósági bizottság a vármegye nagyérdemű nyugalombavonult főispánjának Makfalvay Géza főispán úr őméltóságának búcsúiratában foglaltakat, amelyek a törvényhatósági bizottság minden tagjának szívében igaz visszhangra találtak, őszinte rokonérzéssel veszi tudomásul megállapítja, miszerint őméltósága nemcsak mint főispán, hanem mint a vármegyei közéletnek 40 évet meghaladó időn át lelkes vezető egyénisége a vármegyei közügyek szolgálatában, a vármegye javának előmozdításában hervadhatatlan érdemeket szerzett, amiért is a vármegye közönsége volt főispán úrnak sohasem szűnő háláját és köszönetét nyilvánítja biztosítván őt arról, hogy iránta a hivatalos összeköttetés után jövőre is a legteljesebb tisztelettel, s ragaszkodással fog mindenkor viseltetni. A törvényhatósági bizottság elhatározza, hogy őméltóságának érdemeit jegyzőkönyvében megörökíti, s a Márffy Emil törvényhatósági bizottsági tag úr által beadott indítványában foglaltakhoz hozzájárulva Makfalvay Géza volt főispán úr arcképét megfesteti, azt elkészülte után a közgyűlés termében ünnepélyesen elhelyezi.Tekintettel arra, hogy a kép elkészítése czéljából mindenekelőtt a szükséges fedezetről kell gondoskodni, a mi a kép árára nézve az illető festőművésszel létesítendő megegyezéstől is függ, a törvényhatósági bizottság e célból alispán úr elnöklete alatt dr. Berger Samu, gróf Festetich Vilmos, dr. Fekete Gyula, dr. Goszthony Mihály, dr. Kunffy Lajos, ifj. Somssich Andor, gr. Somssich László, gróf Somssich Géza, gróf Széchenyi Aladár és báró Tallián Dénes törvényhatósági bizottsági tag urakból álló bizottságot küld ki - azzal hogy a szükséges intézkedéseket megtévén, elsősorban Rippl-Rónai József festőművész úrral, ha ez nem lenne lehetséges úgy más művésszel igyekezzenek megállapodásra jutni, az eredményt végleges határozat hozatala végett a törvényhatóságnak bejelenteni szíveskedjenek. - Miről Somogyvármegye alispánja és a kiküldött bizottsági tag urak értesíttetni rendétetnek. Kmft. Kiadta vm. főjegyző aláírása." Somogy Megyei Levéltár, Kaposvár 260/1919. számú alispáni ügyiratok. 2 „Jegyzőkönyv. Felvétetett Kaposvárott 1917 év okt. 22-én Makfalvay