Nagy Ildikó szerk.: Rippl-Rónai József gyűjteményes kiállítása (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 1998/1)
KATALÓGUS / CATALOGUE - A pasztellportrék. A nők dicsérete
Móricz Zsigmond, 1923 Zsigmond Móricz, 1923 Pasztell, papírlemez; 50x40 cm J. j. I.: Rónai Magántulajdon Proueniencia: Móricz Zsigmond tulajdonából került az örökösökhöz. Kiállítua: 1923 Rippl 99.; 1928 Rippl 111.; 1952 Rippl 143.; 1960 PIM (kat. n.); 1981 Nyugat 1. terem 14. Irodalom: Elek 1923. 469-470.; Dömötör 1927. R.: 119.; Pewny 1940. 93., 133.; Gachot 1944. 14., 16. R.: 28; Cseh Miklós: Móricz Zsigmond. Szabad Műuészet, 1952. 489-490. R.: 492.; Genthon 1958. 34. R.: 46; Móricz Virág: Apám regénye. Budapest, 1953. 250-253; Kosztolányi Dezső: Rippl-Rónai József. Színházi Elet, 1923. október 28. (Újra közölve: Egy ég alatt. Budapest, 1977. 36.); Szabadi 1990. 245. Móricz Zsigmond (1879-1942) személyében Rippl-Rónai a Nyugat prózairodalmának legmarkánsabb egyéniségét, s egyben egyik legjobb barátját örökítette meg. Az író és a festő kapcsolatáról jó néhány levél és folyóiratcikk tanúskodik. Amikor 1923 februárjában az akkor 44. évében járó Móricz felkereste a festőt annak Kelenhegyi úti műtermében, hogy modellt üljön neki, már írói pályája csúcsán volt. Az új tehetségeket fáradhatatlanul kereső Osvát Ernő egykori felfedezettjének a Hét krajcár című novelláskötet, illetve a Sárarany, Az Isten háta mögött, A Fáklya, a Légy jó mindhalálig című regények, legutóbb pedig az Erdély-trilógia első darabja, a Tündérkert már meghozták az irodalmi elismerést. Megismerkedésük 1911 tavaszára eshet, ősztől ugyanis már közvetlen hangon leveleznek. Az író azonban már jóval korábban felfigyelt a festő nevére, s ezt az emlékét később fontosnak tartotta többször is publikálni. 1 Az egyetemista Móricz 1900 őszén számvevőségi gyakornok volt a kultuszminisztériumban, amikor egy napon körbejárt egy botrányos hangú levél. A japán papírra írt folyamodvány feladója a hivatalnokberkekben ismeretlen Rippl-Rónai volt. Anyagi támogatást kért, s később kapott is, de meglehetősen tiszteletlenül szólította meg a minisztert. Elhagyott minden kötelező, cirkalmas titulust, az indok pedig „megállította a vért egy bürokratában": Kuglizok című képe az ő megítélése szerint olyan, „hogy azt a legnagyobb európai képtárakban is fel lehet aggatni." Móricznak már ekkor imponált Rippl önérzete és keresetlen gyakorlatiassága. Az ő „portréja" a festőről talán előbb kezdett formálódni, mint Rippl-Rónaié őróla. Késői feljegyzéseiben szívesen írja le vagy szólaltatja meg a kaposvári művészt úgy, mintha az saját irodalmi hőse lenne: a nép nyelvén beszélő, agyafúrt fenegyerek, amolyan vérbő móriczi karakter. 1911. december 9-én fontos találkozásra került sor Kaposvárott, a Turul Szállóban. Mint arról a Somogyi Hírlap beszámolt, Rippl a városban bemutatkozó Nyugat íróküldötteit fogadta itt házigazdaként. A felolvasó estre Ignotus, Móricz Zsigmond és Lengyel Menyhért volt hivatalos. Az utóbbi helyett Szép Ernő utazott le. Festőnknek az ő szellemi közösségükbe való tartozását egyebek között az fémjelezte, amire köszöntő beszédében maga is utalt: éppen elkészült Emlékezéseit ő is a Nyugatnál adta ki, ahol a „legkiválóbb, legkvalitásosabb, legeredetibb tehetségek" dolgoznak. Tudjuk, hogy Rippl-Rónai könyve hamarosan mint irodalmi teljesítmény is sikert arat, s „ízes, magyaros stílusa" mögött később Móricz segítségét sejtik. Ma már bizonyos, hogy a szöveget Lengyel Menyhért vette gondozásba. Móricz és Rippl kapcsolata később rendszeressé vált. Levelezésükből kiderül egyebek között, hogy az írót Rippl ismertette meg 1915 októberében az Ernst Múzeum matinéján fellépő Bartók Bélával. A festő portrét készített barátja első feleségéről, Janka asszonyról is. Az a regényrészlet viszont, amelyben egy pazar vezérigazgatói szoba finom gyűjtői ízlésre valló látványosságaként egy Rippl-tájkép szerepel, Móricz gesztusa őiránta. 2 A portré születéséről mind az alkotó, mind az ábrázolt beszámol. Egy Ernst Lajoshoz írott levél szerint Rippl Móricznak a „nagy szellemi képességét, mélyen elgondolkodó természetét" célozta meg, „akárcsak egy nagy állambölcsét". 3 Móricz is megemlékezett Rippl különös ambíciójáról: „Egész oroszlányt csinálok belőled" - idézi a képen dolgozó barátját. A másfél óra végeredménye azután meglepte a modellt. „Ebben a fejben benne van az én egész életem. Hogy jutott eszedbe, hogy lezárt szemekkel fessd? (...) Éppen kijelentettem, hogy nem írok többet (...) Ebben az arcban ott van a Sárarany, a Tündérkert, a forradalom, az utána következett idők (...) erő is, fájdalom is, dac is; s hogy nem ír, az is (...) remélem, forr benne valami a jövőre még (...) az is (...)" 4 Móricz elégedettségét komolyan vehetjük, hiszen az 1920-as években már őt magát is az emberábrázolás Dosztojevszkijhez és Maupassant-hoz fogható nagymestereként tartották számon. O az irodalom nyelvén ugyan, de szintén kiválóan ismerte a karakterformálás és a tanulmányfej-készítés technikáját. Móricz „oroszlánnyi" monumentalitását évtizedekkel korábban már Kosztolányi Dezső is körülírta, mikor megkísérelte pályatársa írói fiziognómiáját megragadni. Már a jellegzetesen nyugatos szellemi szükséglet, melyet az induló Móricznak kellett kielégítenie, sokra predesztinálta őt. „Körülbelül arra célozok, hogy egy írónak kell jönnie, ízig-vérig művésznek és keservesen-igazán magyarnak, aki úgy megírja a népünket és földünket, mint ahogy megírták az orosz kispolgárt, a francia világfit és a norvég magányosokat..." - írta Kosztolányi. Várakozása, mint sokaké, az első parasztnovellák megjelenése után teljesült. Ezek, mint írja, hatalmas erővel nehezedtek rá, mintha szikla-keménységű szereplőit egy szobrász faragta volna. „Ez - mit habozom kimondani? - a magyar esprit. Nekem úgy tetszik, hogy most egy olyan valaki érkezett meg, akit már régen-régen vártunk." 5 Az Ernst Múzeumban bemutatott íróportrékat tehát Kosztolányi a modellek alapos ismeretének a birtokában nézte. Kritikájában a Móricz-fejről ezt írta: „Egy óra alatt készült ez az alkotás, hatvan perc alatt, ameddig egy telefonösszeköttetést kapunk. A kék háttérbe, melyben az eget sejtjük (...) belekomorlik a regényíró busa, megrázó feje, a kövérségében is férfias, jellegzetes művészarc." 6
