Nagy Ildikó szerk.: Rippl-Rónai József gyűjteményes kiállítása (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 1998/1)

TANULMÁNYOK / ESSAYS - SZINYEI MERSE Anna: Rippl-Rónai Franciaországban és kapcsolata a Nabis csoporttal

8. Pierre Bonnard: Nők kertben, 1891. Párizs, Musée d'Orsay I Women in the garden, 1891. Paris, Musée d'Orsay fedezhettük fel kellemes meglepetésként egy számunkra ismeretlen, fanyar bájú pasztelljét (Nő virággal, 1891, 9. kép). Az 1980-ban vásárolt szignált, datált mű

35 egyike lehet azoknak a pasztelljeinek, melyeket a francia kritikusok „álomarc"-ként emlegettek és bennük a sommás kezelés primitív finomságát dicsérték. Meglehetősen szokatlan színkompozíció: sárgás-zöldes háttér előtt sima, hátrafésült fekete hajú, sápadt bőrű, fiatal nő finoman megrajzolt kék szemekkel, sápadt vékony szájjal, fáradt rózsaszín ruhában. A piros virág és a világoszöld virágszár a legélénkebb színfolt a képen, melyből messzire világít az arc és a kéz halvány testszíne. Rafináltan naiv kép. Távoli rokonként a kortársak közül talán Denis, Carrière vagy Redon némely művére utalhatunk. Időnként felbukkan néhány Rippl-Rónai-mű ebből az időből egyéb párizsi kiállításokon is,

36 de egy kitűnő, 1890-es tusrajzán (Női akt, kat. sz.: 155.) kívül csak néhány arcképet és az Agyban fekvő nőt (kat. sz.: 10.) őrzi magyarországi gyűjtemény, utóbbin már valóban szuverén módon él a cloisonnizmus gyakorlatával, és ennek révén a Nabis csoport akár már ekkor egyenrangú tagként kooptálhatta volna a magyar festőt. Nagy ugrást jelentett ez a festmény a Munkácsyt követő, zsírosan festett zsáner jellegű olajképek, a kissé sejtelmes, többnyire női arcokat ábrázoló pasztellek és a mindezektől különböző, enyhén whistleres hangulatú mű, a Nő fehérpettyes ruhában után. Itt lép be Rippl-Rónai œuvre-jébe a Nabis és példaképeik számára olyan lényeges egyenértékűség elve és mellette a vonal alapvető fontossága. Most már nincs szüksége további kapaszkodókra. Első önálló kiállítására készülve óriási lendülettel veti magát a munkába és egymás után születnek korai főművei. A Két gyászruhás nő (kat. sz.: 16.), a Kuglizok (kat. sz.: 17.) fénytelen, visszafogott koloritjukkal a hétköznapok nyugalmas pillanatainak csendjét sugározzák. Mellettük megjelennek az egyszerűségükben is rafináltan kifinomult, nyúlánk nőalakok. A Kalitkás nő (kat. sz.: 19.) szinte zenei ritmusra lebben elő a varázslatosan puha kékek és zöldek meghitt hátteréből; a Nő fekete ruhában

37 és változata, a Karcsú nő vázával (kat. sz.: 28.) pedig szinte testetlen, dekoratív sziluettjével mélység nélküli, már-már jelképes térben moz-