Nagy Ildikó szerk.: Rippl-Rónai József gyűjteményes kiállítása (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 1998/1)
TANULMÁNYOK / ESSAYS - SZINYEI MERSE Anna: Rippl-Rónai Franciaországban és kapcsolata a Nabis csoporttal
SZINYEI MERSE ANNA ,,<Jöjj Párizsba, itt van igazán művészet, itt becsülik csak meg a művészt" - biztatta Rippl „a Művészet Mekkájából" írt levelében 1887 tavaszán Csók Istvánt, müncheni akadémiai festőtársát. 1 Tele volt naiv lelkesedéssel, hiszen kint tartózkodása jobban indult, mint remélte. Münchenben bravúrossá fejlesztette rajzkészségét, ám festőtudása még nem érte el azt a szintet, hogy 1886-ban növendéktársai mellett ő is részt vehetett volna a tekintélyes összegű Munkácsy-ösztöndíj pályázatán. A nagy lehetőség azonban felkeltette becsvágyát és mindent megtett azért, hogy ő is kijusson Párizsba. Egy csekély összegű minisztériumi ösztöndíjat elnyerve a pályázati győztessel egy időben, 1887 márciusában érkezett álmai városába. 2 Festő honfitársai biztatására megmutatta rajzait Munkácsynak, aki azonnal segédjének fogadta. A szorgalmas munka mellett Rippl természetesen részt vehetett a Munkácsy-házaspár híres estélyein, és később is kamatoztatható ismeretségekre tett szert. A festők közül például rendszeresen megfordult a Munkácsy-palotában Carolus Duran, Léon Bonnat, Jean-Paul Laurens, Ernest Duez, Henri Geryex, néha Albert Besnard - nem szólva a magyarokról. És főként egy fiatal skót, James Pitcairn Knowles, akinek gazdag posztógyáros apja Munkácsy műkereskedőjének, Sedelmeyernek volt ügyfele. 3 A két fiatalember együtt járt kiállításokra, megvitatták a látottakat, olvasottakat. Alaposabb műveltségű, szélesebb látókörű barátja mellett Rippl is egyre nyitottabb szemmel nézte környezetét. A Munkácsynál megforduló vendégek némelyike vidékre is meghívta. Valószínűleg így jutott el 1888-89-ben Pont-Avenbe, ahol az amerikai festők által létrehozott művésztelepen már évtizedek óta sokszínű nemzetközi társaság gyülekezett, melynek semmi köze nem volt a Gauguin és köre által épp azon a környéken 1886 táján létrehozott szintetizmushoz. 4 Rippl később így írt erről: „Itt a levegőben volt valami gauguines, hallottam is emlegetni a nevét, és művészi magánéletéről is sok érdekeset beszéltek, de műveivel csak később, Párizsban, egy vendéglői helyiségben találkoztam." 5 Ez a helyszín az 1889-es világkiállítás képzőművészeti részlegét befogadó Palais des Beaux-Arts földszinti tereit elfoglaló Café Volpini, mely a Gauguin körül újonnan szerveződő „Impresszionista és szintetista csoport" bemutatkozását tette lehetővé, az egykori „visszautasítottak szalonja" mintájára. Itt bőven volt felfedezésre érdemes látnivaló Gauguin, Emile Bemard és társaik műveiben, melyek aztán kiindulópontként szolgáltak a nemrég megalakult Mabis Rippl-Rónai Franciaországban és kapcsolata a Nabis-csoporttal csoport fiataljai számára. Rippl figyelmét az 1887-es Függetlenek Szalonja óta feltűnt Louis Anquetin sűrű és lágy pasztellkezelése, különös színvilága is felkelthette (1. kép). Bemard - aki Toulouse-Lautrec és Van Gogh mellett Anquetin Cormon-akadémiai barátja volt - őt tartotta a cloisonnizmus atyjának. 6 A világkiállítás aranyérmese, Whistler (2. kép) 7 és az ezüstérmes Carrière (4. kép) 8 ekkor aratott igazán átütő sikert és mindketten ezután lettek a becsületrend lovagjai. Főműveknek számító festményeik egyelőre talán még a Volpininál látott anyagnál is sokkolóbb hatásúak lehettek Ripplre. Az 1889-es év mindezeken felül is nyújtott impulzusokat számára. George Petit-nél látható volt Dagnan-Bouveret-től egy olyan remek pasztell 9 , mely a művész új korszakának nyitányaként igazi meglepetéssel szolgált. Puha, tömött pasztell technikája, a feketékből és sötétkékekből elővilágító arc csendes melankóliája közeli rokonságban áll Rippl ilyen jellegű műveivel, köztük a két évvel későbbi Gyászfátyolos nó'-vel (3. kép). 10 Júliusban a Goupil cégből kifejlődött Galerie Boussod et Valadon (Theo Van Gogh munkahelye) Degas, Manet, Monet, Pissarro, Redon és Toulouse-Lautrec műveket állított ki. Ezek közül különösen Degas, Manet és a két utolsó, fiatalabb művész érdekelte: egyre rafináltabb pasztelljeiben és olajképeiben, mint például egy végtelen gyöngéd női hátakton (kat. sz.: 8.) ezek távoli visszfénye éppúgy megtalálható, mint követőik közül például a Forain vagy Besnard rokonság. 11 ősszel pedig a Salon des Artistes Indépendants újdonságai között Van Gogh csodálatos Csillagos éjszakág (1888) a noktürn-képekhez szolgálhatott előképül. 12 1889 Rippl-Rónai számára is nevezetes év: első ízben fogadott el tőle műveket a május-júniusban nyitva tartó Szalon, 13 mely a párhuzamosan látható világkiállítás miatt a szokásosnál is nagyobb esemény volt a művészeknek. A kis durcás címet viselő, anekdotikus tárgyú festmény, melyhez a „Bretagnei életkép" alcímet is hozzátette a budapesti, 1890-9l-es kiállításához, megállhatta helyét a szokásosan igencsak vegyes színvonalú és stílusú képtömegben, de hibái valószínűleg ekkor tudatosodtak a helyét kereső fiatalemberben. A Szalon zárása napján így foglalta össze töprengéseit anyjához írt levelében: „mai napság csak az tarthat igazán a nagy művész névre számot, a kinek tehetsége oly irányban és felfogásban nyilvánul, a melyhez senkié sem hasonlít. Más szóval mindenkinek eredetiségre kell szert tennie. Ez igen nehéz, úgyhogy a leggeniálisabb művészek is
