Nagy Ildikó szerk.: Rippl-Rónai József gyűjteményes kiállítása (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 1998/1)
KATALÓGUS / CATALOGUE - A pasztellportrék. A nők dicsérete
lehetősen feltűnő kinézésű fiatal leány jött az asztalunkhoz, hogy felvegye az italrendelést. Tulajdonképpen csak az öltözéke volt feltűnő. Sötétkék matrózruha nagy fehér gallérral és - nyilván ez hívta fel rá Józsi bácsi figyelmét - a gallér kivágásában és a jellegzetes fekete hajában, amely hosszú és göndör volt - egy-egy óriási piros masni volt. Ahogy a két kis teremben ide-oda járt és eltréfálkozott a valószínűleg mindig ott lebzselő színészekkel, Józsi bácsi erősen figyelte és egyszercsak odaszólt Lazarine néninek: »Nezze csak Munika, milyen különös megjelenésű az a leány, kedvem volna lefesteni«. Lazarine néni tudtommal sohasem emelt kifogást Józsi bácsi ilyen kívánságai ellen, most is azt felelte neki: »Hat kérdezze meg, eljönne-e magának ülni?« Amikor az italt odahozta a jövendőbeli Zorka, Józsi bácsi fel is tette a kérdést, mire azt a választ kapta: ő szívesen eljönne, de »édesapám nagyon szigorú és valószínűleg nem fogja beleegyezését adni.« Mire Lazarine néni azt ajánlotta: »Kiserje el az édesanyja, míg a portré elkészül, így édesapjának bizonyára nem lesz ellenvetese«. Igy is történt. A mama az első két-három ülésen csakugyan elkísérte a leányát, akit Bányai Elzának hívtak, de miután úgy látszik, látta, hogy jó helyre pottyant a leány, többé nem féltették, és ezentúl a modell egyedül járt a műte1. Bányai Zorka fényképe az 1910-es évek második feléből. Magántulajdon / Photo of Zorka Bányai, second half of the 1910s. Priuately owned rembe... 1915 telén és '16 tavaszán is sokat járt a műterembe. Ebben az időben készült portréi a leghasonlóbbak és leginkább emlékeztetnek arra, hogy milyen igénytelen, széles csípőjű, kellemetlen orgánumú egyáltalán nem elragadó - teremtés volt. Tudomásom szerint Józsi bácsi egyetlen aktképet festett róla - amelyen egy antipatikus vigyorgó arc tekint a nézőre. Józsi bácsi e képnek azt a címet adta: »A bestia«. Az az érzésem, hogy a cím Józsi bácsi részéről nem minden szándék nélkül adódott". „Az átkeresztelésnek is elmondom röviden a történetét. Amikor 1917-ben Józsi bácsi a szerb frontra került mint hadifestő, egy levélben (...) írta meg, (...) hogy milyen gyakori a szerb nők körében a Zorka név és neki annyira tetszik, hogy Elzikét ezentúl így fogja nevezni. Zorka egyébként velem egyidős volt és alig hagyta el az iskolapadot, mikor először láttuk. Az édesapja a kerület zsidó hitközségének kántortanítója volt. Természetes, hogy a nagy mester mellett ő is akart valaki lenni, ezért Józsi bácsit nem hagyta nyugton addig, míg be nem íratta Rákosi Szidi színiiskolájába. Ezt az iskolát ugyan elvégezte, de színésznői tehetsége nem lévén, csak Józsi bácsi rábeszélésére volt hajlandó Beöthy László kisebb szerepekre alkalmazni. Beöthy rövidesen elbocsátotta és ezután egy-két kisebb szerepben az Andrássy úti kabaréban is fellépett, de sikere itt sem volt; színészi pályája ezzel véget ért."... 8 (Kat. sz.: 130.) A kép a Zorka-ciklus egyik legkorábbi darabja, Rippl ismeretségük első évében, 17 évesen ábrázolja Bányai Elzát. A modell ugyanabban a vörös, füles fotelban ül, mint az 1919-es, utolsó olajképen. 9 A pasztell színvilága redukált: a vörös fotel, a ruha és a haj feketéje csak keret, a boa tompa barnája összecseng az egynemű háttérrel. Mintha mindezek a formailag nagyvonalúan kezelt színfoltok arra volnának hivatva, hogy figyelmünket a kompozíció középpontjában álló krétafehér arcra és a kezekre irányítsák. A fehér bőrön ékszerként csillan meg az élénkvörös száj és a kék gyűrű. Ezen a portrén Zorka karakteres, szív alakú arca és mélyen árkolt fekete szemei mellett különösen is kitüntetett szerepük van a kezeknek. A kissé ernyedt, kecsesen hajló bal kéz határozott kontúrú, az ujjak szándékosan nyújtottak. A modell jobb keze különlegesen torzított, hullámzó vonalú; szétterülő ujjai érzéki mozdulattal túrnak bele a dús szőrboába. A kacér, kihívó pillantás erotikus légkört teremt - ezt fokozza a rafinált kézjáték is. Rippl számos női portréján él a hangsúlyos kézmozdulat nyújtotta, dekoratív kompozíció lehetőségével. (Pl. az áll az elegánsan visszahajló csuklóra támaszkodik, a fej a két összekulcsolt kézen pihen.) Ezek a fogások a húszas évek nagy számban készülő pasztelljein gyakran rutinos megoldásokká válnak, képünkön azonban nem erről van szó. Itt a kézjáték a kompozíció bravúros eleme, amely teljessé teszi a portré kifejezőerejét, s így érzékletesen tárul elénk a szabálytalan vonású, furcsa, fiatal nő csábító vonzereje. A Zorka-ciklus változatos, néhol kislányos, máshol játékos, kecses vagy fáradtan ábrándozó portréi között ez a kép a bestiális típus egyik ragyogó példája. A. J., F. K.
