Nagy Ildikó szerk.: Rippl-Rónai József gyűjteményes kiállítása (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 1998/1)

KATALÓGUS / CATALOGUE - A „kukoricás" képek

Krizantémos csendélet, 1910 körül (Virágcsendélet) Still-life with chrysanthemums, about 1910 Olaj, lemezpapír; 72x102 cm J. j. I.: Rónai Magántulajdon Proueniencia: korábban Frankel József, Hidas (Hunwald) László, Hidas György tulajdonában Kiállítua: 1932 Rippl 19. {Virágcsendélet) (valószínűleg); 1961 Rippl MNG 74. (Krizantémos csendélet); 1981 MNG 213.; 1983 Rippl Róma 31. R.: 41. Irodalom: Genthon 1977. R.: 59., 60., 61.; Szabadi 1978. R.: 58., 59.; Keserű Katalin (képelemzés), in: 1981 MNG (kiállítási katalógus) 113. R.: 280. Rippl-Rónai számtalanszor variált intérieurjein mindig vannak csendéletszerű részletek, és úgy tűnhet, mintha a Krizantémos csendélet is egy ilyen nagyobb kompozíció szűkebb kivágatú nézete lenne. Ezek a „csendéletek" már a művész első alkotói korszakától kezdődően jelen vannak, a virágcsokrok, sőt az üres vázák kiemelt szerepet kapnak a képeken (pl. Karcsú nő vázával), de aránylag ritkán fordulnak elő önálló formában. RipplRónai kevés motívumból építkezik, de ezek variabilitása szinte kimeríthetetlen. A kép leghangsúlyosabb eleme, a hímzett szélű fekete terítő is gyakran megjelenik más festményein (hasonló kendő borítja a falat például a Karácsony című képen). A kompozíció szerkezetét ez a fekete felület, a rövidülésben ábrázolt négyzetes asztallap rombusza határozza meg, amelynek középpontját a két virágcsokor is kiemeli. A képkivágás azonban nem szimmetrikus, az enyhén megbillentett és balra csúsztatott folt aszimmetriáját mindkét oldalon járulékos motívumok egyenlítik ki. A fekete terítő és a mögötte húzódó, alig egy-két fokozattal világosabb falsík összefüggő felületét színes és részletgazdag tárgyak ellenpontozzák, a szék, az asztal és a tálca (?) geometrikus foltjaival pedig a virágok és a drapéria organikus formái kontrasztálnak. Rippl-Rónai 1910 körüli „kukoricás" stílusú képein már teljes mértékben a síkszerűség dominál. A kompozíciók az ábrázolás tárgyától elszakadva egyre absztraktabbá válnak, és néhány nagy színfolt harmóniájára épülnek. A leggyakrabban alkalmazott színek a különböző képeken más-más mennyiségi arányban és összeállításban fordulnak elő, az asztalra vetett drapéria sárga-zöld kontrasztja más képeken is megjelenik (pl. Parkban festem Lazarine-t és Anellát, Hepiéknek melegük van). Az egyenletes festékfoltokkal kitöltött, szinte „egymásba harapó" felületeket piros sávok választják el egymástól, a világítóan tiszta színek üvegablakszerűen sugárzó színkompozícióvá állnak össze. Z. A.