Nagy Ildikó szerk.: Rippl-Rónai József gyűjteményes kiállítása (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 1998/1)
TANULMÁNYOK / ESSAYS - BERNÁTH Mária: Egy közép-európai modell. Hatás és asszimiláció Rippl-Rónai József festői munkásságában
17. Czóbel Béla: Festők a szabadban, 1906. Párizs, Musée National d'Art Moderne / Painters in the open, 1906. Paris, Musée National d'Art Moderne Ebben az 1906-07-ben induló periódusában RipplRónai olajképeinek színei tüzessé válnak. Íme, az eljárás receptje: „Abból áll ez, hogy színeket egymásra semmi körülmények között nem rakunk. Minden szín megvan a tubusban, csak ki kell venni belőle, úgy, ahogy van." 84 Visszaidéződnek itt a húsz évvel korábbi gauguini színalkalmazási recept korszakalkotó szavai. „Milyennek látja ön ezt a fát? - Sárgának. - Jó, vegyen sárgát; az árnyék inkább kék, fesse tiszta ultramarinnal; a levelek pirosak, használjon cinóbert." 85 Erre az összecsengésre még visszatérek. Milyen stiláris hatások érhették Rippl-Rónait, amikor lelkiekben már felkészült az újításra? Számára az impulzus mindig Párizsból jött, most azonban már csak Magyarországról figyeli és érzékeli a kinti változásokat. Megváltozott helyzete ugyanakkor arra ösztönözte, hogy vállalnia kell a minden áron való megújulást. A modern művészek itthoni vezető egyénisége akart maradni, nem a század eleji festészet nagy öregje. A legkézenfekvőbb irányba lépett tovább. A számvetés előtt azonban még fel kell villantanunk emlékezetünkben néhány jól ismert tényt is. Nevezetesen azt, hogy eltökéltsége időben egybeesett azzal, hogy Czóbel Béla - aki 1905-ben a Fauve-okkal állított ki a párizsi Salon d'Automne-ban, 1906 nyarán készen importálja Nagybányára a ,Vadak" stiláris eredményeit: felkavarva az ottani állóvizet - útjára indította a magyar „neós" mozgalmat (17. kép). Rippl-Rónai egyik levelében a „Salon d'Automne plánumjáról" beszél 86 és Czóbelt dicséri, ő, aki pedig pályatársai iránt ritkán kegyes. Czóbelen kívül 1907-ben Márffyval is barátságba kerül, 87 aki egy évvel korábban ugyancsak a párizsi Őszi Szalon kiállítója volt. Réti István így írja le Czóbel Párizsból hozott képeit: „plakátszerű festmények, vastag, színes körvonalak közé határolt élénk, pointillizált színfoltokkal." 88 A képlet látszólag azonos. Nagyon érdekes, hogy Czóbel importált stílusát Nagybánya másként hasznosítja, mint Rippl-Rónai. A nagybányai „neós" mozgalom naturalista talajon végezte el modernizációs változtatásait, Ripplt azonban nem kötik ilyen gesztusaiba kódolt elkötelezettségek, és sokkal szabadabban sáfárkodik az új stíluselemekkel. Más csatornákon keresztül is felfigyelhetett arra, hogy furcsa szövevényeként az impresszionista reflex-lenyomatoknak, a Van Gogh-i vonalkázó ecsetkezelésnek és a seurat-i színfelbontásnak, már a század első éveitől mind több festő képén jelenik meg a „pöttyözés". Kandinszkijtól Javlenszkijig, Gerstltől Munchig, vagy Procházkáig - hogy most a Fauve-okat ne említsem mind több művész alkalmazza a festői szövet fellazításának ezt a sajátos módját. 89 Közvetítőkön keresztül és anélkül, hogy Rippl-Rónai benne élne a közegben, ez a tág értelemben vett „fauve-stílus" megérkezik tehát Magyarországra és személy szerint hozzá. A bökkenő jelen esetben csak az, hogy a Fauve-ok ugyanezekkel a festői eszközökkel expresszívek lesznek, érzelmi hevületük, feltöltődöttségük szimbolikus gesztus. Nem a motívumot - amitől Rippl-Rónai soha nem tudott, de nem is akart elszakadni - festik, hanem az általa kiváltott indulatot szuggerálják változatos, nemegyszer brutalizált festői eszközeikkel (18. kép). Ha egymás mellé tesszük Rippl-Rónai bármelyik ez időben festett portréját és például Derainnek a Täte Galleryben lévő Matisse arcképét (20. kép), egyértel18. Maurice Vlaminck: Kalapos nő, 1906. Magántulajdon I Woman with a hat, 1906. Private collection
