Nagy Ildikó szerk.: Rippl-Rónai József gyűjteményes kiállítása (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 1998/1)

KATALÓGUS / CATALOGUE - A színek nyomában (Banyuls-sur-mer-i képek)

Aristide Maillol portréja, 1899 (Fekete szakálas szobrász; Egy kataláni festő barátom: Aristide Maillol) Portrait of Aristide Maillol, 1899 Olaj, vászon; 100x75 cm. J. b. I.: Rónai Párizs, Musée d'Orsay ltsz.: RF 1977-299 Proueniencia: 1911-től dr. Petrovics Elek tulajdona. 1928-tól 1935-ig szerepelt az Országos Magyar Szépművészeti Múzeum állandó kiállításán letétként. 1936-ban Petrovics a párizsi Musée d'Art Moderne-nek ajándékozta, ahonnan a Musée d'Orsay-ba került. Kiállítva: 1900 Műcsarnok 146.; 1902 Rippl 182. (Egy kataláni festőbarátom: Aristide Maillol); 1906 Rippl aukció 309.; 1907 Párizs; 1910 MIÉNK III 45. (Fekete szakálas szobrász); 1911 Rippl II. terem, 43.; 1914 Bécs 149.; 1928 Rippl 228.; 1928-1935 a Szépművészeti Múzeum állandó kiállítása; 1949 Bécs 26.; 1955 Párizs 13.; 1963 Mannheim 205.; 1983 Rippl Le Havre 12.; 1995 Dijon 72. Irodalom: Petrovics 1903. 163.; Fülep 1910. 227. R.; Lázár Béla: 13 magyar festő. Budapest, 1912. 188.; Kállai 1925. 43.; Az Országos Magyar Szépművészeti Múzeum üj Magyar Képtárának katalógusa. Budapest, 1928. 24.; Péter 1930. 152.; Péter 1931. 78.; Pewny 1940. 117.; Petrovics [1942] XVI., Gachot 1944. 15.; Wertheimer 1953; Humbert 1954. 48.; Frère, Henri: Conuersation de Maillol. Genève, 1956. 209-210.; Rippl-Rónai 1957. 51.; Genthon 1958. 20.; Aknai 1971. 18.; Negri, Renata: Bonnard e i Nabis. Milano, 1970. R.: XX.; Bernáth 1976. 124-126.; Németh 1968. 35-36.; Bernáth 1981. 388.; Keserű 1982. 46. R.: 16.; Szabadi 1990. 129-130.; Genthon MTA MKCS-C-I-36/1381-1 A délfrancia születésű katalán Aristide Maillol (1861-1944) 1881-ben utazott Párizsba, hogy festészetet tanuljon. Tanulmányai során ismerkedett meg a skót származású James Pitcairn Knowles-szal, aki 1890 körül ismertette össze Rippl-Rónaival.

1 A magyar festő élete végéig tartó barátságot kötött Maillollal, akit a nabiknak is ő mutatott be 1894-ben. Maillol ekkor még csak elvétve próbálkozott a mintázással, festő akart lenni. 1892 körül kezdett a festészeten kívül iparművészettel, elsősorban hímzések tervezésével és kivitelezésével foglalkozni. Rippl-Rónai az ő ösztönzésére kezdett szintén hímzéseket tervezni, „amikor meglátta dekoratív rajzaimat, meglepetve kiáltott fel az ő spanyolos francia akcentusával: ezekből a legszebb hímzéseket lehetne csinálni!"

2 Rippl-Rónai viszont arra biztatta Maillolt, hogy foglalkozzék többet a szobrászattal. Amikor Maillol szeme annyira megromlott az éjszakai gyertyafénynél végzett munkától, hogy abba kellett hagynia a hímzést, felhagyott a festéssel is, és valóban a szobrászat felé fordult, ami meghozta számára az elismerést, és a 20. századi francia szobrászat egyik legnagyobb alakja lett. Rippl-Rónai hazatelepülése után rendszeres levelezést folytattak,

3 Rippl többször hívta barátját Kaposvárra, de Maillol végül egyszer sem járt nála. Szó volt egy közös görögországi útról is 1908-ban, ezen azonban Rippl-Rónai végül mégsem vett részt. Tudomásunk szerint nem találkoztak 1910-ben, amikor Rippl visszatért Párizsba. Négy évvel később, közvetlenül a világháború kitörése előtt találkoztak utoljára, amikor Rippl-Rónai Lazarine-nal és Anellával Párizsban járt. Ekkor meglátogatták Maillolékat Marly-le-Roi-ban, a szobrász műtermében is.

4 Mikor a háború kitörése miatt a kémgyanús „osztrákot" internálták Issy-1'Evêque-ben, Maillol Maurice Denis-vel közösen igyekezett kiszabadíttatni barátját. 1929-ben Maillol így emlékezett Rippl-Rónaira: „Mikor legelőször találkoztam vele, barátom lett és én az övé, első pillanatban oly szimpatikusak voltunk egymásnak, gyakran látogattuk meg egymást és ez a barátság soha nem hidegült el, ide Banyuls-ba is eljött,... megfestette arcképemet, melyet hazájába vitt magával, ez nagyon tetszett nekünk..."

5 Rippl-Rónai festménye 38 éves korában mutatja Maillolt, banyulsi házának teraszán. A szobrász csípőig ábrázolt alakja betölti szinte az egész képet, kezét zsebre teszi, a festőre néz. A portré pillanatfelvételre emlékeztet, mintha Maillol beszélgetés közben hirtelen felnézett volna a kamerába. Alakja a mögötte látható lapos háztetők jelzésszerű, elmosódott foltjai fölé magasodik. Lyka Károly így látta ezt a festményt 1900-ban: „Egy olyan arcképnél, mint amilyen például Aristide Maillolé (...) rögtön szembeötlik a szürke színek egyeduralma, a szürke ég, a szürke háztetők, amelyek előtt hórihorgas szürke ember áll, mozdulatlanul, még a szempillantása is csupa szürkeség. Ez az ember a gótika professzora lehet, az ő kőszínű, megnyúlt, sovány, architektonikus alakjával..."

6 Maillol így emlékszik portréjára: „Ez egyáltalán nem volt rossz. Nagyon gyorsan csinálta, egyetlen ülésre. Egy pompás panamakalap volt rajtam, amelyet az ő skót barátja adott nekem. Ez abban az időben történt, amikor nem volt egyetlen fillérem sem. (...) Egy napon a skót, aki úgy látszik megsajnált, így szólt hozzám: »Húsz frankot nyertem a lottón. Nem tudok vele mit kezdeni. Ha megengedi átengedem Önnek.« (...) Adott egy pár teljesen új cipőt is, és egy nagyszerű panamakalapot (...) Ezzel a kalappal csinálta meg a magyar festő az arcképemet..."

7 Rippl 1907-ben a párizsi Salon National kiállítására az Egy magyar vidéki tanító és családja (Virágvasárnapján) című képe mellett a Maillol-portrét küldte el. Ez volt az a Salon kiállítás, amelyről Ady Endre még személyes megismerkedésük előtt, ismeretlenül belopva magát Rippl-Rónai szívébe, ezeket a híressé vált sorokat írta: „Rippl-Rónai Józsefnek van két képe most a párizsi Nationale szalonban. A Rollok, Gervex-k, Aman-Jeanok között egy betévedt óriás..."

8 Fülep Lajos és Kállai Ernő

9 egyaránt a Rippl-életmű egyik főművének tartották a Maillol-portrét. Fülep 1910-ben egyenesen „zseniálisának nevezte, felróva a festőnek, hogy „olyan zseniális alkotások után, mint a Maillolportrait (...) nem vette útját összefoglalóbb föladatok felé, amelyek még nagyobb elmélyedést és erőfeszítést kívánnak..."

10 Rippl-Rónai maga is sokra tarthatta ezt a festményét, szinte minden jelentősebb kiállításon bemutatta. Viszonylag korán Petrovics Elek tulajdonába került, a pontos dátumot nem ismerjük, de 1911-ben a Művészházban rendezett gyűjteményes kiállításán már mint Petrovics tulajdona szerepelt. 1914-ben Bécsben a magyar Művészházat bemutató kiállításon megkapta a nagy osztrák állami aranyérmet. Petrovics, aki 1914-től a Szépművészeti Múzeum igazgatója, később főigazgatója volt, a múzeumba helyezte letétként, ahol 1928-