Nagy Ildikó szerk.: Rippl-Rónai József gyűjteményes kiállítása (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 1998/1)

KATALÓGUS / CATALOGUE - A „fekete" korszak

ta az Országos Magyar Képzőművészeti Társulattal. In: Somogyi Mú­zeumok Közleményei, VIII. Kaposvár, 1987. 158. Az 1893. évi Téli Nemzetközi Kiállításon két művét állították ki a Műcsarnokban, a 154. és 406. katalógusszámokon. Az oly igen fájlalt visszautasítás tehát egy műre vonatkozik. 6 A levél eleje, és így értelemszerűen a megszólítás is, hiányzik. A bú­csúvételből azonban egyértelműen kiderül, hogy a levél címzettje Ödön volt. Genthon István 1969-ben nem publikálta a levelet, de is­merte, mint ahogy az feljegyzéséből kiderül. A levél alapján a fest­ményre vonatkozó cédulán 1892-ről át is datálta a képet 1894-re. MTAMKCS-C-l-36/1229. 1-2. 7 Octave Maus 1894. december 6-án kelt sürgető levelében választ kér Rippltől részvételi szándékát illetően. MNG Adattár, ltsz.: 5118-11­52. Végül öt művel, egy pasztellel (Kis amerikai lány), egy szőnyeg­gel és az 1894. évi Mars-mezei Szalonban kiállított két sikeres képével, az Öreganyámmal és a Kuglizókkal, valamint a feltehetően legújab­bal, a Karcsú nő vázával címen híressé vált „Arckép"-pel szerepelt. Catalogue de la deuxième Exposition á Bruxelles du Février au 1 Avril 1895. Kat.: 546-560. Portrait de Mme L. de E. Kat.: 549. Ezúton kö­szönöm Szinyei Merse Anna kolléganőmnek, hogy a katalógust hoz­záférhetővé tette. Művei fogadtatásáról 1895. május 22-én így ír Ödönnek: „Brüsszelből semmi hír, a képek visszajöttek már. Műértők nagyon szépen nyilatkoznak. Eladásról szó sincs!" Genthon 1969. 141. 8 Fekete ruhás nő, 1892 körül. Olaj, vászon; 193,4x90,2 cm. New York, Altschul-gyűjtemény, korábban Etienne Donath tulajdona, Pá­rizs; Dr. Renée Donath Párizsban vásárolta a művésztől. Publikálva in: Neo-lmpressionists and Nabis in the collection of Arthur G. Altschul. New Haven, Yale university Art Gallery. 20. January-14 March 1965. Hogy mikor, milyen körülmények között készült a két kép, források hí­ján nem rekonstruálható. 9 Rippl-Rónai 1957. 40. 10 Felsorolásuk a Nő fehérpettyes ruhában című kép (kat. sz.: 7.) 8. sz. jegyzetében. I! Elgondolkodtató azonban, hogy 1893 és 1895 között jószerivel csak kisméretű pasztellekkel szerepel a műcsarnoki tárlatokon. Bernáth Mária a visszautasított művek között is csak „színes rajzot" ta­lál. 12 Tudniok már korábban is kellett egymásról, hiszen 1893 októberé­ben a Bare de Boutteville Galériában a Nabis-csoport több tagja is ki­állított. 13 Lásd: Sinkó Katalin: Ideálkép, portré, életkép. Műfaji összefüggé­sek a romantikus képzőművészetben. In: Ars Hungarica, 1987. 1. sz.. 56. 14 Szabadi Judit a „hagyományosabb" ábrázolásmódhoz való „vissza­csábulás" feltételezésével oldja meg a tradicionálisan párdarabként kezelt két mű, a Kalitkás nő és a Vázát tartó nő megfogalmazása kö­zötti szembeötlő formai különbségeket. Szabadi 1979. 48-49. |D Megmosolyogtató, ahogy a nála öt évvel fiatalabb asszonyról fon­tosnak tartja megjegyezni levelében, „idősebb hölgy, férjes és gyerme­kes." 16 Sinkó 13. sz. jegyzetben i. m. szerint: a Kalitkás nőt „a kutatás mindeddig életképnek tartotta, holott inkább ideálképnek nevezhet­nénk, ugyanez évben Rippl másik, szintén szüzesség allegóriának te­kinthető képet is festett »Karcsu nő vázával« címmel. A hibátlan váza vagy kancsó is a szüzességet jelenti hagyományosan, míg a törött an­nak elvesztését". Mme Leroy d'Etiolles családi állapotát ismerve, eb­ben az esetben indokolt egy tágabb értelemben vett ártatlanság, tisz­taság jelentésre gondolnunk. 17 Rippl-Rónai 1957. 61. Hogy ez mennyire így lehetett, bizonyítja 1911-ben a Művészházban rendezett kiállításának katalógusa, ahol a ma már jelzett, datált művek, a festményeken látható évszámoktól tel­jesen eltérő évmeghatározással szerepelnek: „12. Kalitkás nő. Bako­nyi Károly úr tulajdona, olajf. (1890); 31. Virágvázát tartó nő, olajf. (1893) 4000 korona" (II. terem) 18 „04504/ Hely, dátum nélkül, iktatva 1899. dec. Rippl-Rónai. Értesíti a Társulatot, hogy a kiállításon szereplő mű­vei nincsenek szignálva, ezt nem szándékosan tette, kéri, tekintsék szignáltnak." Bernáth Mária: Rippl-Rónai József kapcsolata az Orszá­gos Magyar Képzőművészeti Társulattal. In: Somogyi Múzeumok Közleményei, VIII. Kaposvár, 1987. 160. 2. Rippl-Rónai József: Fekete ruhás nő, 1892 körül. New York, Altschul-gyűjtemény / Woman in a black dress, around 1892. New York, Altschul collection

Next

/
Oldalképek
Tartalom