Nagy Ildikó szerk.: Rippl-Rónai József gyűjteményes kiállítása (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 1998/1)

TANULMÁNYOK / ESSAYS - SZABADI Judit: A festői személyiség és látásmód megnyilatkozása Rippl-Rónai és Cézanne modelljeiben

13. Paul Cézanne: Önarckép türkizzöld háttér előtt, 1885 körül I Self-portrait against a turquis background, around 1885. Pittsburgh, Carnegie Museum of Art és belső vértezetében jelenik meg rajta (kat. sz.: 43.). Elegáns, egészen a különcködő választékosságig: hosszúra nőtt haja a göndör fürtökkel a széles karimájú kalap alatt hátra van simítva, keményre pödrött bajsza hetyke kis szarvacskákba pöndörödik, szép barna szeme alatt, melynek kifejezése most csaknem rideg, de legalábbis férfiasan kemény, a „lump" élet érzéki karikái sötétlenek. Minthogy mellképről van szó, az érdekes arc kiegészül az öltözék különlegességével: a mellényes szürke öltönyt egy extravagáns nyakravaló hatalmas, öblös csokra díszíti, no meg a zakó zsebéből kikandikáló piros virág, mely hanyag eleganciával egy fehér kendőcskébe van beletűrve. Rippl-Rónai egy saját képeivel beborított fal előtt áll, és így festményében önkéntelenül is benne van a megmérettetés mozzanata. De ami a legszembeötlőbb rajta, hogy itt egy hamisítatlan úr néz farkasszemet velünk, egy saját belső törvényei szerint élő szuverén személyiség, aki ritka eleganciájú megjelenésében az ezoterikus elkülönülés öntudatát és tiszteletet parancsoló tekintélyét sugározza. Lehetséges, hogy a művész-image felvett póza miatt ennek a kifejezése hangsúlyosabbra sikerült, mint ami Rippl joviális közvetlenségű lényéből és emberi nemességéből következett volna, de az önarcképen - talán éppen a megilletődöttség miatt - úriasságának ez a távolságtartó vonása kerekedett felül. Amikor a festmény készült, Rippl-Rónai a zsenge férfikor derekán állt: harminchat éves volt. Cézanne ugyanebben az életkorban több önarcképet is festett, de mindegyiken sokkal idősebbnek látszik: kősziklaszerű, súlyos mozdíthatatlanságában jelenik meg, többnyire tele kétkedéssel, keserű önvizsgálattal, a világ iránti bizalmatlansággal. Korán kopaszodó boltozatos koponyáját sűrű tonzúra keretezi, mely a sűrű szakállal és bajusszal együtt növeli arcának mogorvaságát. De ebben a szőrzetben van valami rendezetlenség, zaklatottság, felindultság is, mintha a makacs szálakat lehetetlen lenne rendbe szedni. Egyik önarcképén (1875) például kusza fürtökben repdes a haj az egyébként tar koponya fölött olyanformán, mint ahogy jóbarátjának, Pissarrónak egy pontoise-i tájképén (1874) a fák szinte jajongó ágai tekergőznek a magasba. Szinte valamennyi önarcképe a komorrá sötétedő magány, a kétségbeesett és dühödt keresés, az egzaltáltság és a korai öregség nyomait viseli magán a világgal és az önmagával való megbékélés legkisebb jele nélkül. Annál hihetetlenebb, hogy egyszer egy olyan önarcképet (Önarckép türkizzöld háttér előtt, 1885 körül) is festett Cézanne, amely annyira elüt a többiektől, hogy 14. Paul Cézanne: Önarckép filckalapban, 1894 körül. Tokió, Bridgestone Museum of Art, Ishibashi Foundation I Self-portrait in a felt hat, around 1894. Tokyo, Bridgestone Museum of Art, Ishibashi Foundation alig ismerjük fel az ábrázolt személyben a festőt (13. kép). Sokáig nem is volt megfejtve a Férfiportré kiléte, amire egy 1872-ben készült fotográfia megtalálása derített fényt. A fotón Cézanne harminchárom éves volt, jóképű, ráadásul derűsen nézett maga elé, mintha egy csöppet mosolyogna. A haját, amely még nem hullott ki a fejtetőn, előre fésülte magasodó homlokára. Fehér