Nagy Ildikó szerk.: Rippl-Rónai József gyűjteményes kiállítása (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 1998/1)
TANULMÁNYOK / ESSAYS - BERNÁTH Mária: Rippl-Rónai József Emlékezései
lett fogják a műtörténet könyveibe bejegyezni" 19- is ehhez a körhöz tartoznak. 20 Később Rippl-Rónai stílusa változott, változtak, vagy talán inkább sokasodtak a példaképek is - azonban nem feledhetjük, hogy soha nem vált epigonná, és mint ahogy már korábban is említettük, ha érte is hatás, az csak színezte szuverén világát. Mire Rippl-Rónai Magyarországon mindazt az erkölcsi és anyagi elismerést elérte, amit művészi eredményeit tekintve jogosan elvárt, 45-50 éves lett. A régi emlékeken meditálva sokszor csak anekdotázik, 21 de amint a művészeti közélet eseményeit és főleg a korábbi itthoni fogadtatásával kapcsolatos emlékeket rekonstruálja, rezignált keserűség süt át a lapokon. Emlékezéseket akart írni, de helyenként úgy érezhetjük, hogy töredezett szavakkal fogalmazott vádiratot tartunk a kezünkben. A századforduló magyar művészetpolitikájának és kiszolgálóinak már - a nem tőlük indult elismertetés bástyája mögül - végre megmondhatja a véleményét, megtűzdelve ezt azért helyenként apró konformista bókokkal, nem akarván veszélyeztetni a már megszerzett kapcsolatokat. A keserűség tehát, amely az ünnepelt művészt minduntalan számvetésre készteti - nem volt indokolatlan. „Rippl-Rónai is azon forradalmárok közé tartozik, akik szellemileg sziklákat gördítenek el útjukból, szinte emberfeletti energiával és az intranzigensek speciális kegyetlenségével robognak lelki céljaik után, mint emberek azonban krisztusi lágysággal és gyöngédséggel térnek ki az útonálló madárijesztők elől. És mikor RipplRónai leült és megírta az élete emlékeit, joggal hihettük, hogy most egy-két generáción, fél Magyarországon fogja megbosszulni magát..." 22 A hazai meg nem értés legtermékenyebb éveiben egy olyan életformát kényszerített rá, mely lényétől idegen volt. Mentalitása valójában a családi körben magát jól érző polgáré, ki a vacsorameghívások zamatát élvezi és a szekrény tetején telelő almák illatát hordozó kisvárosi híreket. Münchenben még a Hollósy-körhöz sem kapcsolódik, Munkácsy estélyein feszeng, francia barátaival csak felületesen érintkezik, kísérletet sem tesz az asszimilálódásra. Olaszországi kirándulásai inkább penzumok, melyek egyáltalán kérdés, hogy megvalósultak volna-e, ha nem kötheti össze az akkor Fiúméban szolgálatot teljesítő Ödön öccse meglátogatásával. Karakterjegyei és gondjai könnyebben megismerhetők leveleiből; kicsendül belőlük a honvágy, az otthonhagyottak mindennapi élete iránti érdeklődés és mindaz a kicsit mindig harapós mokányság, mely végső soron újra és újra erőt adott neki a hazától távol töltött évek elviseléséhez. Az Emlékezések nagyobb része a párizsi időszakról szól. Látszik, hogy a számára nem könnyű periódust múltidézésében a legfontosabbnak tartja. A dolog természetéből adódóan írásának vége felé már többet aktualizál, és utal olyan művészetpolitikai eseményekre, amelyeknek fontossága a kilencven év távlatában elmosódott és esetleg csak szakemberek érdeklődésére tarthat számot. írásával sokat tett azért, hogy a művészet történetének e hősi korszaka számunkra élőbb legyen, kitapintható közelségbe kerüljön, de nyilvánvalóan hozzásegít ahhoz is, hogy olyasmit is észrevegyünk majd képeiben, ami eddig elkerülte figyelmünket. Az Emlékezések lényegében egy nem könnyű, buktatókkal teli, de sikeres pálya dokumentuma, „a célhoz értek nagyszerű emberi gesztusa (...), a visszatekintők áldó kézmozdulata, egy szép és artisztikus és kétségen kívül nemes reflexe a meghurcolt önérzet bohém könnyelműségének..." 23 JEGYZETEK 1 Bálint Aladár: Emlékezések. Nyugat, 1911. II 197. 2 Laczkó 1977. 360-61. részletesen beszámol a kaposvári Nyugat-est keretében (1911. december) megtartott Rippl-Rónaibevezetőről, ahol a művész saját, röviddel korábban megjelent könyvét mutatta be. Második kiadás: Magyar Századok, Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1957. Az előszót írta és sajtó alá rendezte: Farkas Zoltán. - Tanulmányom jegyzeteiben a könnyebben hozzáférhető 2. kiadás lapszámozását követem. 3 Lengyel 1911. 664. 4 Bálint i. m. 198. 3 Magam is - követve a szakirodalomban található utalásokat -, e témáról szóló 1983as előadásomban (megjelent: Somogyi Múzeumok Közleményei VI/5. Kaposvár, 1983. 141-146.) azt feltételeztem, hogy Lengyel Menyhért sokat korrigált az Emlékezések kéziratán. Ma ebben kételkedem: a stílus annyira originálisán rippli, levelei stílusával egyező, hogy egy-egy germanizmus kiirtásán kívül Lengyel Menyhért aligha nyúlhatott bele a szövegbe. Ezt támasztja alá az a tény is, hogy a drámaíró 1910. augusztus 26-27-én két napot töltött mindössze Kaposváron. Ismert ugyanakkor Rippl-Rónai Lengyel Menyhértről készült erősen pettyes, némileg vázlatos portréja (3. kép), ami arról tanúskodik, hogy a drámaíró valamiféle szívességet csak tehetett a művésznek. Lengyel Menyhért kaposvári tartózkodásáról bővebben: Laczkó 1983. 54-60. 6 Rippl-Rónai 1957. 30. 7 üo. 49. 8 üo. 45. 9 üo. 47. 10 üo. 25. 11 Érdemes legalább a jegyzetben kitérni rá, hogy kortársai, barátai művészetéről is milyen biztos ítélete volt. Például 1910-ben megírja Emlékezéseiben, hogy számára Szinyei Mersét a Műterem, a Ruhaszárítás, a Hintázok és a k\s-Majális fémjelzi. (Rippl-Rónai 1957. 99.) 12 üo. 116. Em/é/cezése/bői leszűrhető irodalmi kapcsolatairól bővebben: Laczkó i. m. 77-81. 13 Rippl-Rónai 1957. 55. 14 üo. 76. 15 üo. 102. 16 hogy impulzust adtam az egyénibb módon való megjelenés bátorságára: azt talán senki nem tagadhatja." üo. 130. 17 üo. 44. 18 üo. 35. 19 üo. 69. 20 Mondja ezt mindannak ellenére, hogy a későbbiekben leszögezi, hogy „A nagy képek iránt nincs semmi bizalmam. Rendesen inkompletek." üo. 98. 21 „Ez a szerencsés írói alkat egyaránt alkalmas arra, hogy súlyos kérdéseken is játszi könnyedséggel suhanjon át..." Zádor Anna: Rippl-Rónai József Emlékezései. Művészettörténeti Értesítő, 1958. 4. sz. 311. 22 Relie Pál: Rippl-Rónai József Emlékezései. A Ház, 1911. 121. 23 Relie i. m. 121.
