Nagy Ildikó szerk.: Nagybánya művészete, Kiállítás a nagybányai művésztelep alapításának 100. évfordulója alkalmából (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 1996/1)

Szücs György: Nagybánya - változó időben

Méltánytalan lenne Nagybánya művészetének 1945 utáni történetét akár elhallgatni, akár túlhangsúlyozni. Nagyon hamar, már 1945. január végén megnyílt az el­ső háború utáni kiállítás, amely - függetlenül Olejnik Janka Sztálinjától és Agricola Lídia Leninjétől - lénye­gében a korábbi nagybányai törekvéseket reprezentál­ta. A mintegy félszáz alkotó között megtalálhatjuk az idősebb mestereket (Ziffer Sándor, Mikola András, Pászk Jenő, Kádár Géza, Ballá Béla) és a fiatalabb ge­neráció (Ballá József, Iván Szilárd) képviselőit egy­aránt. A kiállításon helyet kaptak a II. világháború vé­gén elpusztult festők munkái is (Klein József, Katz Márton). 44 1949-ben Budapesten is nagyszabású válogatást mu­tattak be az előző évben Bukarestben szerepelt festők és szobrászok anyagából. A katalógus bevezetője ugyan fontos alkotóhelyszínként említi Nagybányát, de már a megváltozott követelményeknek megfelelően értékeli: „1948 nyarán a Szépművészeti Főiskola számos növen­déke 2 hónapon át a Nagybányai-medence bányavidé­kén dolgozott és itt a bányamunka realitásából és a bá­nyászok életéből merítettek ihletet. Ezeknek a fiatal művészeknek legnagyobb része beváltotta a hozzáfű­zött reményeket, mert a kiállításon bemutatott műve­ikkel megérdemelt sikert arattak". 45 A kiállításon az el­várt tematikán belül (a kor hősei, történelmi figurák, falusi jelenetek, ipari munka stb.) számos bányászképet mutattak be, de néhány valóban „nagybányai" művész munkáival is találkozhatott a közönség: Agricola Lídia és Ziffer Sándor Önarcképei, Ballá József Nagybányai begyek és Vida Géza Avas-vidéki tánc műveivel. Az akkori művészetpolitika hangsúlyozta, hogy a nemzetiségi különbségek megszűntek, immár széles perspektíva nyílhat az együtt élő nemzetiségek számá­ra, s példaként gyakran felmerült Vida Géza, Weith László, Thormáné Kiss Margit, Nagy Imre és mások neve, mégis nehéz külön „nagybányai" minőséget fel­tételeznünk az egyneműsített ideológiai irányvonal­ban. 46 Az internacionalista ideológia összemosta a népi demokráciák eltérő fejlődésű kultúráit. A tárlatokon ugyanazokat a képtípusokat keresgélhetjük össze, csak a névaláírások különböznek. A művészek más és más nyelveken, de egyazon formula szerint „lelkesedtek" az új művészet megszületéséért, s vallomásszerűen tárták fel munkásságuk megújulásának folyamatát. 47 A nagy­bányai művésztelepre szintén rávetült a korszak ural­kodó ideológiájának árnyéka. Akárcsak az irodalom, a képzőművészet is csupán illusztratív szerepet játszha­tott. A tájélmény átalakult, erős hangsúlyokat kaptak az ipari motívumok. „Messzebb, ahol a Gutin orma / kéken nézett farkasszemet / a széleshátú, vén Rozsállyal, / már árnyba hulltak a hegyek. // Az ősz ecsetje a Kereszthegy / fáit száz színnel vonta be, / lus­ta nyájként legelt az égen / a kohók rőt füstfellege". 48 A hatvanas évektől a „szocreál" ideológiai szorítása némiképp enyhült, ugyanakkor felerősödött a nemzeti­ségi kultúra beolvadását szorgalmazó politikai irányvo­nal. A nagy öregek - Mikola, Ziffer, Nagy Oszkár - to­vább dolgoztak, de megtörtént a generációváltás is, hi­szen Nagybányára került a kolozsvári főiskola fiataljai­nak egy része, közülük többen (Véső Ágoston, Dudás Gyula, Walter Frigyes, Kozma István) tudatosan vállal­ták a nagybányai örökséget. A nagybányai festészetben teljesen egyéni hangot képviselt Ballá József, akinél a Nagybányán ismeretlen bizarr, szürreális világlátás je­lentkezett. 1950-ben azonban hiába nyitotta meg ka­puit Vida Géza vezetésével a helyi Képzőművészeti Kö­zépiskola, nem pótolhatta a II. világháború előtti mű­vészeti életet. Mind a képzőművészek szövetsége, mind a kiállítások tartományi (megyei) illetve országos kere­tekbe illeszkedtek, így & genius loci elsikkadt, csupán a múzeum és az egyéni életművek töredékei őrzik a múlt hagyományát. Az elmúlt évtizedekben a napjainkig Nagybányán dolgozó művészek híre nemigen jutott túl az országhatáron, az események a helyi lapokba, a vá­ros művészete a regionalitásba zárult. Jegyzetek 1 Johan Huizinga: Über eine Definition des Begriffs Geschichte. In: Geschichte und Kultur. Stuttgart 1954, 3. Magyarul: A tör­ténelem fogalmának meghatározása. In: Válogatott tanulmá­nyok. Budapest 1943, 13. 2 Lázár Béla: Uj csapáson. Budapest 1909. A könyvből részlete­ket közölt A Ház 1909, 35-39. 3 Emile Zola: A mester mű. (Ford.: Éber László). Budapest é.n. [1925], 8. Érdekesség, hogy az erederi mű Kossuth La­jos könyvtárából került a Széchényi Könyvtárba: Les Rougon-Macquart. L'Oeuvre par Emile Zola. Paris 1886, 10. 4 Réti István: Tizennégy esztendő' a nagybányai festó'kolonia éle­téből. In: Nagybánya és Vidéke 1909. október 17., 1. 5 Hány kép készült Nagybányán egy hónap alatt. In: Nagybánya 1914. július 23., 4. 6 A cím Jean-Paul Crespelle: A Montparnasse fénykorának hét­köznapjai 1905-1930 (Budapest 1988) című könyvének első fejezetére utal: A Montparnasse előtti Montparnasse. 7 A város történetéhez: Palmer Kálmán: Nagybánya és környéke. Budapest 1894; Móricz Zsigmond: Nagybánya. In: Magyaror­szág Vármegyéi és Városai. Szatmár vármegye. Budapest 1908; Réti István: Egy város jellemképe. In: Nyugat 1940. (1., 2. sz.) 8 Lauka Gusztáv: Petőfi Sándor Nagybányán és a Zelestyei hutá­ban. In: Nagybánya és Vidéke 1888. december 25. (old. sz. n.). Részletei újraközölve: Kortársak nagy írókról. Vál.: Lukácsy Sándor. Budapest 1954, 132-134. 9 Szász Károly: Adatok a nagybányai képírók, kő- és fafaragók történetéhez. In: Emlékkönyv Kelemen Lajos születésének nyolcvanadik évfordulójára. Szerk.: Bodor András stb. Kolozs­vár 1957, 566-576.

Next

/
Oldalképek
Tartalom