Nagy Ildikó szerk.: Nagybánya művészete, Kiállítás a nagybányai művésztelep alapításának 100. évfordulója alkalmából (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 1996/1)
Zwickl András: Nagybánya és a aktfestészet
Boromisza Tibor: „Én és egy aktom. 1912. Nagybánya" Tibor Boromisza: „Ich und einer meiner Akte. 1912. Nagybánya" "Me and one of my nudes. 1912. Nagybánya" (MNG Adattár I Archiv I Archives) A festészetének több évtizeden át legjelentősebb csoportját alkotó aktok különböző szituációkban bukkannak fel: az egzotikus szépségű cigánylányok többnyire öltöznek-vetkőznek, de előfordul a festővel kettős önarcképen megörökített modell is. 87 Perlrott képein gyakran feltűnnek olyan csendéletrészletek, amelyek különállóan is az aktábrázolásokhoz sorolhatóak, ugyanis előszeretettel festett meg aktszobrokat. A plasztikák közt elsősorban manierista munkák gipszmásolatai fordulnak elő, nem lehet véletlen, hogy a művész éppen a testarányokat és mozdulatokat önkényesen átformáló stíluskorszakból származó műveket idéz. A szoboridézet technikája nem kizárólag Perlrottnál fordul elő, sőt egy speciális figura feltűnően sokszor bukkan fel többek képein is. Ez a bőrétói megfosztott, kicsavart pózban guggoló izomember nemcsak eltúlzott arányaival, extrém tartásával kínált ideális motívumot a neós festőknek, de erősen kirajzolódó izomkontúrjaival az új stílus dekoratív-szerkezetes felülettagolását, az emberi test erővonalakká való átírását is kitűnően szolgálta. 88 Perlrott 1912-es Levétel a keresztről című kompozíciója mind bibliai témaválasztásában, mind stílusában más a korábbi művekhez képest: a szinte szilánkokra hasadó, sötét színű formák már egy másik irányzat hatását tükrözik. 89 A fauves-os tendenciák mellett ugyanis fontosak Nagybányán a cézanne-i gyökerű illetve kubista törekvések is, noha az itt dolgozó művészek életművében ez a stílus többnyire később bontakozott ki. 90 1913 decemberében két nagybányai műteremkiállítás reprezentálta az újfajta irányzatok sokféleségét, és a kritikusok mind Boromisza Tibor, mind Galimberti Sándor festményeiről szólva hangsúlyosan említik az aktképeket, amelyeket a tájképekkel vetnek össze. Boromisza esetében inkább a tájak nyerték el a kritikus tetszését, az aktokkal kapcsolatban „a megzavart fürdőző nők mozgásproblémájára" utal, a stúdiumokról pedig azt írja, hogy „azokat csak sejteni, de megérteni nem tudjuk". Galimbertinél viszont elismeri, hogy egyes képeiben, főleg az aktokban „nagyon sok rendszeresség van". 91 Az 1916-ban színre lépő Fiatalok tagjai közül elsősorban Uitz, Dobrovics és Nemes Lampérth művészetében hangsúlyosak az aktok. Uitz és Dobrovics festményei, rajzai azonban jóval erősebben kötődnek a hagyományos mintákhoz, a fekvő Vénuszok vagy a tájban heroikusan pózoló aktok reneszánsz és manierista kompozíciókat idéznek. Az ő munkáikkal ellentétben Nemes Lampérth, aki 1911-ben járt Nagybányán, és egy itt készült akttanulmányát is ismerjük, „... aktjai mindig egyalakosak, sohasem festett vagy rajzolt többfigurás kompozíciót". 92 Nagyszámú aktrajzán a forma törvényszerűségeit kutatja, ám mindvégig megőrzi a kiindulópontul szolgáló emberi test integritását. A tusrajzok izgatott vonalrovátkái két 1916-os olajfestményében széles ívű síkok klasszikus nyugalmának adják át a helyüket. A két álló női akt „szétszedett", majd újból „összerakott" teste megmásíthatatlan egységben teremtődik újjá, sűrítettségükben a végleges rend stabilitása érződik. Ezzel a festménypárral Nemes Lampérth eljutott a tiszta aktfestészet legvégső pontjáig, a műtermi szituációtól elvonatkoztatott autonóm aktábrázolás immár nem kötődik semmiféle tartalomhoz vagy hagyományos képtípushoz, az emberi test a színek és formák szerveződésének megtestesítője. 93 Az első generáció alkotóit sem hagyták érintetlenül az új hatások, az aktok 1906 után szaporodnak meg művészetükben, és nemcsak Iványi, de Ferenczy stílusában is érzékelhető az újfajta festői felfogás térnyerése. 94 Korai munkáikhoz hasonlóan a neósok aktjaira is jellemző az erotika teljes hiánya, viszont annak ellenére, hogy a tartalmi kötődések egyre gyengébbek, a többfigurás aktkompozíciók gyakran visszakanyarodnak a biblikus-mitologikus témákhoz, és előfordulnak allegorikus címek is. Az egyes alakok viszont már „magukért" állnak, nem rendelkeznek semmiféle önmagukon túlmutató többletjelentéssel. A modern törekvésekre jellemző műfaji átcsoportosulásban a táj és a csendélet mellett jelentős aktábrázolás jobban kötődik a múltbeli hagyományokhoz. A szabadabban variálható csendélettel vagy a végtelenül változatos tájjal szemben az emberi test formai és koloritbeli kötöttségei miatt azonban erősebben érzékelhetőek a rajtuk végbevitt átalakítások. Az akt a test jólismert törvényszerűségeinek köszönhetően ideális terepe az új irányzatok kísérletező törekvéseinek. A neós irány újdonsága éppen ebben rejlik: megfordul a korábbi viszony, az aktstúdiumok többé már nem a későbbi kompozíciók előkészítői, a tanulmányjelleg kerül előtérbe, és így ezek a stúdiumok válnak művekké. 95
