Nagy Ildikó szerk.: Nagybánya művészete, Kiállítás a nagybányai művésztelep alapításának 100. évfordulója alkalmából (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 1996/1)
Sinkó Katalin: Az alapítók biblikus képei és a századvég antihistorizmusa
telem számára a közvetlen evidencia igényével lépett föl... E helyébe lépett a művészet... A régi kép krízise és az új művészeti karakter megjelenése egymást feltételezik. Az esztétikai közvetítés a képhasználat más lehetőségét jelenti." 32 Belting szerint ez a folyamat a katolikus világban is bekövetkezett még a 17. században, mikor megtörtént a kép fentebb említett transzformációja. „A katolikus egyháznak egy új kép-praxist kellett ekkor találnia ahhoz, hogy a kultusz-képekkel kapcsolatos igényeit a »muveszet érájában« továbbra is fenntartsa" - állítja. 33 A katolikus egyházi állásfoglalások a tridentinum óta következetesen „szakrális művészetről" beszélnek, amikor a templomba kerülő tárgyakról van szó. 34 A művészet szakralitással való kapcsolatának tétele képezi Luther, illetve a tridentinum óta a protestáns illetve a katolikus képszemlélet eltéréseinek felekezeti alapját. A vallásos festészet megújításának 19. századi kísérletei is sok tekintetben felekezeti jellegűek voltak, hogy például katolikus oldalról a nazarénusokat vagy a beuroni kolostori művészeket, protestáns oldalról Caspar David Friedrich vagy Fritz von Uhde törekvéseit említsük. A század második felének európai válságai között kétségtelenül az egyik legmélyebb a liberális berendezkedésű államok és az egyház viszálya volt. E viszály következtében egyrészt megerősödött a vallásos konfesszionalizmus, másrészt a katolikus egyház centralizmusa. A liberális eszmék térhódításával szemben IX. Pius 1864-ben kiadta a modern tévedések gyűjteményét, a Syllabust, mely a kor nyolcvan téves tanítását nevezi meg. 35 Köztük vannak a liberalizmus politikai nézetei, például az egyház és az állam szétválasztásáról, de a szocializmus és a kommunizmus tételei is. A Syllabus a téves tanítások között sorolja fel a naturalizmust, a panteizmust és a racionalizmust is. A Syllabus csak egyik állomása volt az egyház valamint a 19. század nacionalizálódó és szekularizálódó társadalmai között lejátszódó küzdelemnek, melynek politikai következménye lett az egyház állami hatalmának elvesztése (1870. szept. 20.). Németországban Bismarck megindítja a „Kulturkampf "ot (1872-79), s Franciaországban is bevezetik az egyházat érintő dekrétumokat (1879-85, 1890 a kolostorok és a rendek egy részének feloszlatása, az állami népiskolák bevezetése). Magyarországon is heves viták kísérik az állam és az egyház szétválasztásának folyamatát, az egyházi autonómia bevezetését. 36 Adolf Smitmans, a vallásos festészet 1870 után megjelent teóriáit és annak kritikáját feldolgozó művében, néhány olyan kérdéskörre világított rá, mely körül az eltérő felekezeti illetve esztétikai meggyőződések alapján kikristályosodtak az egyes nézetek. Elsőként kell említeni azt a romantikától kezdve általánossá váló felfogást, miszerint a vallások módosíthatják a művészet jellegét 37 , hogy az antik és keresztény művészet különbözőségének alapja maga a vallás. Mivel azonban az akadémiai oktatás régóta az antikvitás kánonjait vette alapul, áthidalhatatlan ellentmondás feszül a keresztény művészet speciális formáiról vallott nézetek és az akadémiai követelmények között. 38 Az akadémiai kánonok feltételezték ugyanis vaK. C. Andreáé: „Én vagyok a szőlőtő, ti vagytok a szőlővesszők", 1865 K. C. Andreáé: „Ich bin der Weinstock, ihr seid die Reben", 1865 "I am the vine, Ye are the Branches". 1865 (Hamburg, Kunstballe. Repr.) lamiféle időtlen, „örök" szépség meglétét, mely egyrészt az antik művekben, másrészt a keresztény művészetben nyilvánult meg. Noha az olyan újidealista alkotások, mint például Arnold Böcklin Krisztus siratása című műve (1868), Anselm Feuerbach (1863) vagy Friedrich August von Kaulbach (1891) hasonló tárgyú képei azonnal sikert arattak (az utóbbit megvette a bajor állam, Böcklin képe pedig azonnal a Schack-gyűjteménybe került), jelentős volt azoknak a száma, akik egyházi oldalról vitatták az efféle „reneszánszizmus" alkalmasságát a vallásos témák kifejezésére. 39 Ezek a kritikusok az egyházi művészet számára elsősorban a gótikát tartották megfelelőnek. A német nyelvterületen a katolikus és evangélikus orgánumok a hatvanas, hetvenes években élénk vitát folytattak arról, milyen stílus felel meg az egyházművészet, illetve a templomépítészet számára, s a gótika pártolói mindkét egyházban jelentős tábort alkottak. A protestáns egyházakon kívül és azon belül elhangzó vélekedések gyakran utaltak a gótikus stílus német eredetére, az újidealizmus vagy a „reneszánszizmus" által ihletett művekkel szemben pedig felmerült a „romanizmus" vagy az „ultramontanizmus" vádja is. 40 A nyolcvanas évek elején a reneszánsz stílus egyházi alkalmazhatósága kö-
