Nagy Ildikó szerk.: Nagybánya művészete, Kiállítás a nagybányai művésztelep alapításának 100. évfordulója alkalmából (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 1996/1)
Csorba Géza: A Nagybánya-kép száz éve
Czóbel Béla: Lehel Ferenc Nagybányán, 1904 Béla Czóbel: Ferenc Lehel in Nagybánya. 1904 (Mgt.l Privatbesitz I private collection) újítása után számos, még újabb forradalmi újítás következett". A francia festészet naturalista hagyományában élesen megkülönbözteti egymástól Millet-t és BastienLepage-t, s erre a minőségi különbségre alapozza „két Nagybánya" elméletét, amelyben egyik oldalon Ferenczy Károly és Iványi Grünwald Béla progresszív, „úttörő posztimpresszionista" művészete, a másikon Hollósy és Réti konzervatív felfogása áll. „Nem lehet eléggé méltatni Ferenczy tudatosságát - írja - amikor formájának szintetikus jellegét hangsúlyozta", amivel tulajdonképpen „a Gauguin-i nagy vonal" mellett foglalt állást „a Lepage-i aprólékoskodással szemben, amitől Hollósy meg Réti nem tudtak elszabadulni még a Ferenczy befolyása alatt csinált képeiken sem". 49 Az egyik Nagybánya tehát a Ferenczyé: „...az igazi, az értékesebbik, a naturalizmuson és impresszionizmuson túlmenő forradalmi neoprimitiv szemlélet ... A másik Nagybánya, a konzervatív, értéktelenebbik a Rétié, ki az elsőnek úttörő presztízsét bitorolva egy életen át terjeszti retrográd tanítását". 50 A II. világháború előtti időszakban tulajdonképpeni Nagybánya-kutatásról, vagyis a témának forrásanyagra és tényszerű adatokra támaszkodó rendszeres, objektív vizsgálatáról alig beszélhetünk, sokkal inkább a különféle művészetkoncepciók szerinti nézetek, állásfoglalások kifejtéséről, illetve ezek ütközéséről, tehát a Nagybánya-képnek elsősorban szemléleti síkon végbemenő alakulásáról van szó. A háború után először Pogány O. Gábor hívta fel a figyelmet Nagybánya újraértékelésének aktualitására a magyar festészet progresszív hagyományait felsorakoztató könyvében 51 és még inkább a Szabad Művészetben megjelent cikkében. 52 Közben Kassák Lajos vetette fel újból, az avantgardizmus szempontjából vizsgálva, a nagybányai örökség kérdését. 53 O két forrásra vezeti vissza a modern magyar festészetet: a németes irányzatot képviselő Ferenczy Károlyra és a franciás irányzatot megtestesítő Rippl-Rónai Józsefre. A neósok művészettörténeti szerepét abban látja, hogy ők indították meg azt a folyamatot, amely a modern magyar piktúrát az előbbiből az utóbbiba vezette át. Maradéktalanul elismeri Nagybánya jelentőségét, de valódi folytatóinak azokat tartja, akik Ferenczy Károlyban nem a „kifejezési formát", hanem „elsősorban az újító szellemet" tisztelik. 54 Az ötvenes évek első felének dogmatikus művészetpolitikája egy rövid időre majdnem teljesen kiiktatta Nagybányát a hagyományok köréből, pontosabban: a 19-20. századi magyar művészet hagyományai között ideológiai céljai szerint válogatva, a nagybányai tradíciót nemkívánatosnak minősítette és valamiféle légüres térbe helyezte át. Az egykori viták, mind a konzervatívok, mind az újítók küzdelmei egyszeriben talajukat vesztették, azt lehetne mondani, hogy ebben a helyzetben - képtelenül önkényes és abszurd módon ugyan először „oldódott meg" a nagybányai első és második nemzedék konfliktusának és összeférhetetlenségének minden kérdése, mivel a művészetpolitika által diktált hivatalos megítélésben régiek és újak egy táborba összezárva találták magukat, egyazon ideológia által más és más okból elmarasztalva: az előbbiek „polgári osztálykorlátaik", az utóbbiak „formalista" stílustörekvéseik miatt. De már 1954-ben - noha még mindig ideológiai okokból megcsonkítva - kiadásra került Réti István könyve (lásd 2. jegyzetet), és az évtized második felében megindult Nagybánya-kutatás mindinkább igénybe vehette a források föltárásának, értelmezésének és fölhasználásának tudományos eszközét. Ezzel egyfelől a korábbi Nagybánya-értékelések bővebb adatanyagra támaszkodó revíziója, másfelől a Nagybánya-fogalom térképén még mindig bőséggel jelentkező fehér foltok kutatása és a majdnem teljesen hiányzó monografikus feldolgozás munkája kezdődött el. Az első teljes igényű monográfiát Németh Lajos készítette Hollósy Simonról. 55 Ebben az első nemzedék korszakának széles keretek között tárgyalt problematikájába ágyazva rajzolja meg Hollósy pályaképét, megkülönböztetett figyelmet szentelve a mester és művésztársai között már kezdetben kialakuló ellentéteknek, amelyeknek elemzése, végkövetkeztetésként, Hollósy radikalizmusának és „plebeius-demokratikus forradalmi világnézetének" megállapításához vezette el. 56 Ezt Aradi Nóra Réti-monográfiája követte, 57 majd főleg a hatvanas évek végétől megindult a művésztelep második és harmadik nemzedékére is kiterjedő monografikus feldolgozás. 58 1963-ban a Magyar Nemzeti Galéria megrendezte a nagybányai festők kiállítását, amelyen már maguknak a műveknek a meggyőző erejével bontakoztak ki egy újabb Nagybánya-kép körvonalai. 59 Passuth Krisztina 1967-ben megjelent könyvében egyetlen összefüggő folyamatként vizsgálja a modern magyar festészet Nagybányával meginduló fejlődését, és gazdag dokumentumanyag felhasználásával először mutatja ki részleteiben is a neósok és a Nyolcak mozgalmának kontinuitását. 60 A kapcsolat - mondja Passuth - már igen
