Nagy Ildikó szerk.: Nagybánya művészete, Kiállítás a nagybányai művésztelep alapításának 100. évfordulója alkalmából (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 1996/1)
Csorba Géza: A Nagybánya-kép száz éve
resszionizmustól, 3 az 1900-as évek közepén az új francia irányzatok hatására velük szembeforduló neósok mozgalmán keresztül, a két világháború között működő harmadik nemzedék törekvéséig. 4 A Nagybánya-fogalomnak ehhez az értelmezéséhez hozzá kell kapcsolni a nagybányai festészet elágazásainak, s a hazai és külföldi kisugárzásának kellőképpen mindmáig fel nem tárt kérdéseit, amelyekkel a kutatás csak az utóbbi időben kezdett intenzívebben foglalkozni. Nagybányának ez a mind árnyaltabbá, teljesebbé váló, de lezártnak, véglegesnek még ma sem mondható fogalomköre nemzedéki és szemléleti viták között, a Nagybánya-kép immár száz éves történeti fejlődése során alakult ki. Azt az első Nagybánya-képet, amely hosszú ideig, a két háború közötti korszakban és még tovább, ha nem is egyedüli, de kétségtelenül jelentékeny helyet foglalt el a nagybányai művészet értékelésében s karakterének meghatározásában, magának az alapító nemzedéknek a festői teremtették meg. Közülük is a teoretikus hajlammal és írói vénával megáldott, széleskörű műveltséggel rendelkező, a filozófiai affinitást sem nélkülöző Réti István volt az, aki a nagybányai kolóniának a kutatásban mindmáig nélkülözhetetlen, részletes krónikáját megalkotta, az első nemzedék mozgalmának a magyar művészetben betöltött szerepét elsőként meghatározta és ezt a „klasszikus" Nagybánya-képet sok tekintetben szubjektív, de a maga idejében kurrens esztétikai apparátussal látta el. Mellette és vele azonos szemléleti platformon, a 20. századi magyar művészettörténetírás Lyka Károly 1905 körül Károly Lyka um 1905 / Károly Lyka around 1905 (MNG Adattár I Archiv I Archives) egyik legjelentősebb alakja, Lyka Károly vállalt főszerepet kezdetben a nagybányaiak mozgalmának propagálásában, később annak művészettörténeti értelmezésében. Lyka 1887-ben beiratkozott Hollósy müncheni iskolájába és ettől kezdve a mestere által képviselt irányzat, majd a nagybányai mozgalom lelkes híve és aktív támogatója volt. O adott hírt először a sajtóban a Hollósy-iskola Nagybányára költözéséről, 5 a csoport első kiállításainak az új irányzatot támogató kritikai visszhangjában pedig szakmai értelemben hangadó szerepe volt. 6 Az 1912-es nagybányai jubileumi kiállítást méltató cikkének 7 fő motívuma az iskolában érvényesülő és korszakos művészetpedagógiai jelentőségű szabad művésznevelés volt, amely azért jöhetett létre, mert a különféle, önálló egyéniségű mestereket kizárólag az élmény közvetlen, szabad visszaadása kötötte össze „idegen festő, iskola, doktrína" hatása nélkül, s éppen ez tette lehetővé, hogy a kolóniában „a legtágabb liberalizmus" uralkodjék. Noha cikkében nem foglalkozik a neós mozgalommal, ebben az okfejtésben érintőlegesen benne rejlik a kérdéssel kapcsolatos, a Rétiénél toleránsabb állásfoglalása is. 8 1925-ben íródott összefoglaló jellegű értekezésében 9 már bizonyos történelmi távlat birtokában elemzi, a nagybányaiak föllépését kezdetben fogadó általános ellenszenv után, a közvélemény viszonylag gyors, gyökeres változásának okait és - egyúttal a nagybányai naturalizmust is definiálva - arra a következtetésre jut, hogy a siker oka a művész és a természet közötti közvetlen kapcsolat volt, amit a rendszerről, a stílusról való lemondás, ezeknek a hiánya teremthetett meg; 10 „el tudták fogadtatni a közvéleménnyel - írja Lyka Károly - azt az elvet, hogy a művészetben nem a rendszer, nem az irány a fontos, hanem a tehetség és a művészeti erkölcs ... a nagybányai festők fellépésének művészettörténeti jelentősége bizonyára abban csúcsosodott ki, hogy egy rendszer helyett a magyar természetet, a magyar életet választották igazi forrásul". 11 Lyka szerint a nagybányai első nemzedék festőinek köszönhető, hogy a közvélemény végre befogadott olyan művészeket is, akiknek addig elutasításban volt részük, mint például Szinyeit és Mednyánszkyt. „Ez a nem stílusbeli, hanem erkölcsi eredmény nem csekélyebb jelentőségű, mint azok az értékes alkotások, amelyekkel Nagybánya a magyar galériát gazdagította." 12 Mindebben Réti felfogása tükröződik, s noha akkor, amikor Lyka ezt a cikkét írta, a nagybányai második nemzedék egy csoportjának, a neósoknak a naturalista és impresszionista szemlélettel szembeforduló lázadása már közel húsz éve lezajlott, a stílust és az irányokat illetően még mindig a velük folytatott polémia reminiszcenciája érezhető benne. Lényegében ugyanezt a Nagybánya-felfogást fejti ki, bővebben és a századforduló magyar művészetének kontextusában, 1953-ban megjelent könyvében is. 13 A neósok mozgalmát ebben sem tárgyalja, csupán - a kecskeméti művészteleppel kapcsolatban - a Nagybányától 1909-ben megvált Iványi Grünwald Bélát említi, akinek „kecskeméti stílusát" nem túl dicsérően „a természet átstilizálásának" nevezi. 14
