Nagy Ildikó szerk.: Nagybánya művészete, Kiállítás a nagybányai művésztelep alapításának 100. évfordulója alkalmából (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 1996/1)

Gábor Zsuzsa: Illusztrációk Kiss József Költeményeinek 1897-es díszkiadásához

Ferenczy Károly: Daphnis és Chloé L, 1896 Károly Ferenczy: Daphnis und Chloe I. / Daphnis and Chloé I. 1896 (Kat. s:. I Kat. Nr. I Cat. No. 125.) Réti Kiss Józsefnek a Mese a nagy csizmáról és a kis cipőről című népmese-feldolgozáshoz készült, kalendárium-illusztrációkat idéző, anekdotikus hangvételű rajzai igazán csak a vers elolvasása után nyernek valódi értelmet (126. és 128. oldal). Az első pillantásra sekélyesnek tűnő művek humorukkal és egyszerű eszközeikkel varázslatos, bensőséges kapcsolatot teremtenek a történet és az illusztrációk között. A mesés motívumokkal átszőtt elbeszélő költemény lírai karaktere és a realista ábrázolás keveredése Réti István e rajzaiban tökéletes visszhangra lelt. „Egyszer volt, hol nem volt, a szakálla kender / Volt egy ügyefogyott szegény pity-poty ember..." Réti groteszk hatásúvá fokozva mutatja meg a fületövét vakargató, baltás parasztot és a mindenfelé heverő kaucsukbabaszerű apróságokat, majd a fa alá zöttyent, tökéletesen zavart képet vágó öregurat a mögüle leskelődő mesélővel. A rajzok felerősítik a népmesei bizarrságok mögül kikacsintó író humorát. Réti nem a cselekmény csúcspontjait „merevíti ki" az időben, hanem a mese egészének hangulatát kívánja közvetíteni, sőt a képeken egymás után következő dolgok együtt láthatóak, vagy olyan mozzanatok is szerepelnek, amelyek a mesében nem mondatnak el, csak odaérthetőek, mint például a mesélő kajánul kukucskáló alakja. Réti és Iványi eddig említett illusztrációi a vers egy-egy epikai-hangulati mozzanatától elszakadni nem tudó, vagy nem is kívánó felfogás példái voltak, melyek esetében a kép a szövegnek alárendelten jelent meg. Az effajta interpretatív, irodalomtörténeti fogalommal élve „anekdotikus" illusztrációnak esztétikailag magasabbrendű megvalósulása az, amikor a költemény tartalmi egészét kívánja megragadni a művész, elszakadva a szorosan vett eseménytől. Visszaemlékezve akkori esztétikai nézeteikre, Réti így fogalmazta meg a versillusztrációkhoz nekilátó művészek elképzeléseit: „Mi az illusztrációt valamennyien egyértelműleg a szöveget kísérő, nem pedig megismétlő képnek fogtuk fel, olyannak, amelynek célja a költemény hangulatát, miként a zene teszi zeneileg, szabadon, képzőművészeti invencióval kifejezni, vizuálisan erősíteni, gazdagítani".

17 Rétinek olyannyira sikerült azonosulnia a vers egészének hangulatával, hogy mikor a népmese elmondása után Kiss József verse szentimentálissá, tetszelgővé válik, Réti keze is megbicsaklik. A vershez készült zárókép a kötet egyik legsikerületlenebb illusztrációja: alakjai aránytalanok, a térmélység eltúlzott, a gyerekszobából az apa sötét szobájába beömlő fény közhelyszerűsége azonban tartalmilag teljes összhangban áll a vers befejezésével. Thorma János is a vers témájának képi „újraalkotásaként" értelmezi a könyvillusztráció funkcióját. Az általa készített festmények és finom tónusátmenetekre épülő szénrajzok azonban a naturalizmus megközelítésével gazdagítják a szöveget. Az „Eltiltalak téged az anyai csóktól" aláírású szénrajzon (52. oldal) a rabbi előtt térdelve látjuk a főhőst, Simon Juditot, amint éppen annak ítélettel felérő tanácsát hallgatja. A szakállas öreg vérbeli karakterfigura, a nőalak kétségektől gyötört, áhítatos figyelemmel a rabbi felé emelt arca pedig elmélyült pszichológiai értelmezését adja a ballada cselekményén túl a szereplők jellemének is. A puritán környezet, a mozdulatok archaikus egyszerűsége, az egymásba fonódó beszédes tekintetek formai és hangulati kapcsolatot teremtenek a verselés tömörségével, a lélektani realizmus eszközeivel mélyítve el a szöveg jelentését. Szintén a vers témájának vizuális újrafogalmazását előtérbe helyező illusztrációkhoz köthető Thorma János Dózsa Györgye (124. oldal).

ls Akkori példaképe,