Mikó Árpád szerk.: "Magnificat anima mea Dominum" M S Mester vizitáció-képe és egykori selmecbányai főoltára (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 1997/1)

TANULMÁNYOK / ESSAYS - MENRÁTH PÉTER-HERNÁDY SZILVIA: M S mester Vizitáció-képének restaurálása

sét előkészítő bekarcolásokon is. A tájhátteret az ara­nyozástól elválasztó határozott bekarcolások mind az öt képen egyformán jelen vannak. A rátétfaragvány he­lyét jelző bekarcolás a mozgószárnyakon mindkét ol­dalon jól látszik, s az aranyozás csak annak vonaláig tart. A merevszárnyakon ilyen jelzések azonban nin­csenek, még a táblák oltárszekrény felőli, majdnem ép részein sem. A Vizitáció-képen, főleg a felső harmadban, az ara­nyozott részen, de oldalt és középen a két figurán is ke­reszt alakú bekarcolások - kiosztások, jelölések(?) - lát­hatók, míg ilyeneket a többi táblán nem találtunk. Kér­dés ugyan, hogy a közelebbről meg nem vizsgált hontszentantali Jézus születése-képen vannak-e ilyen jelölések, bár a legnagyobb mérvű csonkítás ott éppen az aranyozott felületet érintette, így összevetésre ezen a területen aligha van lehetőség. A Vizitáció-táblán a bekarcolások egy részét igazodási pontokként is lehet értelmezni. így a Mária és Erzsébet fejkendőjénél lévő­ket, ahol egymás alatt két-két kereszt-jelzés van. Való­színű, hogy a mester a kompozíciót függőleges irány­ban elcsúsztatta, így kerülhettek egymás fölé ezek a jel­zések. Felvetődött annak lehetősége is, hogy a keresz­tek szándékos rongálás nyomai volnának. Ebben az eset­ben azonban nehezen lenne indokolható, hogy azok miért a kép kevésbé fontos részein - a fák, dombok mo­tívumain - vagy éppen az eredetileg a rátétfaragvány által takart felületeken fordulnak elő a legnagyobb számban. Az azonosságok és különbözőségek tekintetében fontos információkat hordoz a táblák alapozása is. A merevszárnyakhoz tartozó táblákon az alapozást a mozgószárnyakhoz képest csak durván csiszolták le. Ezeken így jól látható, hogy az enyves krétaréteget a felületen különböző „fésűkkel" terítették szét. Még az aranyozás alatt is jól látszanak a sűrűbb és ritkább fé­sűfogak párhuzamos nyomai. Ilyen részletfinomságú különbségekről árulkodik a táblák alárajzolása is. A me­revszárnyak alárajzolása sokkal durvább, vastagabb, szélesebb ecsetvonásokkal készült. Egyes részleteken még az árnyékolás is jelölve van, így pl. Krisztus vál­lánál. Ilyen megoldás a mozgószárnyakon sehol sem figyelhető meg. Elméleti rekonstrukció A középkori szárnyasoltárok építésekor, tervezésekor minden esetben az oltárszekrény befoglaló mérete je­lenti a kiindulási pontot. A mozgószárnyak mérete eh­hez igazodik. Az oltár becsukásakor a mozgószárnyak - természetesen nemegyszer igen széles keretükkel együtt - a szekrényt pontosan takarják. Az eredeti ke­retben fennmaradt szárnyképek ismeretében tehát a szárnyasoltár szekrénye pontosan megszerkeszthető. A szárnyasoltárok predellájának és oromzati részeinek méretére a szárnyképek ismeretében csak akkor lehet hozzávetőlegesen következtetni, ha az oltár egyértelmű­en kapcsolható helyhez, funkcióhoz, mesterhez vagy műhelyhez. M S mester mozgó- és merevszárnyakról származó táblaképeinek eredeti kerete elpusztult, leírásokból, ada­tokból sem ismert. A táblák mai állapotukban csonkí­tottak. Az egykori, méretei alapján bizonyára főoltár el­méleti rekonstrukciójának előfeltétele tehát a táblák ere­deti méretének megközelítőleg pontos meghatározása. Kiindulásképpen célszerű ehhez az araszt, a korban, pontosabban az e műhelyben használatos mértékegy­séget cm-be átszámítani. A szélességében legépebb Vi­zitáció-tábla méretéből (94,5 cm) kiindulva, a táblát al­kotó nyolc deszka egyenkénti szélességét tekintve, egy arasz hosszát mintegy 24 cm-ben határozhattuk meg. Feltételezve, hogy a mesteremberek egész mértékegy­séggel dolgoztak, a Vizitáció-tábla eredeti szélessége négy arasz, azaz körülbelül 96 cm lehetett. A tábla szé­lességének egész számú mértékéből - négy arasz - az következik, hogy a képet a két függőleges oldalán köz­refogó keret szélessége szintén egész számú mérték, 12 + 12 cm, azaz összesen egy arasz lehetett. A magasság meghatározásánál a legnagyobb mozgó­szárny-tábla, a Keresztvitel mérete (147,5 cm) tekinthe­tő kiindulópontnak. A tábla eredeti magassága a mai­nál minden bizonnyal nagyobb volt. Az oltárszárny hosszméretének meghatározásakor az egymás fölött el­helyezett táblák együttes magasságához a feltételezett keret szélességének háromszorosát kell hozzászámolni, hiszen az így elhelyezett táblákat nemcsak alul és felül, hanem az oltárszárny közepén, a két tábla között is ke­retbe foglalták. Feltételezve, hogy a teljes oltárszárny mérete egész számú mérték volt, a képeké nyilvánva­lóan nem lehet az. A táblák csonkítottságának nagysá­gára az azokat két sávban vízszintesen „összefogó", ál­lati eredetű szálas anyag elhelyezkedéséből lehet követ­keztetni. Indokoltan feltételezhetjük, hogy ezt a heve­derszerű megerősítést a táblák aljától és tetejétől közel azonos távolságban ragasztották fel. A Keresztvitel-, a Kálvária-, valamint a Vizitáció-táblát úgy helyezve egy­más mellé, hogy az alsó megerősítések egy vonalba ke­rüljenek, továbbá felhasználva azt a szerencsés adott­ságot, hogy a Vizitáció-tábla alul szinte ép - mindössze 1,5 cm-rel csonkított -, egyértelműen következtethet­tünk a másik két tábla aljából és tetejéből hiányzó ré­szek nagyságára. A képek eredeti magassága így 162 cm lehetett. Ebből következően a két egymás fölötti táblát tartalmazó mozgószárny befoglaló méretét 360 x 120 cm­re, azaz 15x5 arasznyira tehetjük. A szekrény szélessé­ge pedig a szárnyképek szélességének kétszerese, tehát 10 arasz, magassága a mozgószárny magasságával egye­zően 15 arasz lehetett. Ezután a mozgószárnyakhoz tartozó táblák eredeti­leg domborművekkel díszített, az oltár főnézetéhez tar­tozó oldalait vizsgáltuk. A vizsgálatokat nehezítette, hogy az állandó kiállításon szereplő esztergomi képe-

Next

/
Oldalképek
Tartalom