Mikó Árpád szerk.: "Magnificat anima mea Dominum" M S Mester vizitáció-képe és egykori selmecbányai főoltára (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 1997/1)
KATALÓGUS / CATALOGUE - POSZLER GYÖRGYI, URBACH ZSUZSA: Rajzok és metszetek / Drawings and Engravings (1-20.)
ben a periódusban készített lapjához képest - noha a hasonlóságok félreismerhetetlenek - kiforratlan a rézmetszés technikája is. A meztelen, erőteljes testalkatú férfi jobb lábára nehezedik, balját kissé hátranyújtva tartja egyensúlyban előredőlő testét, így nyer stabilitást erőt kifejtő, lendületes mozgásához. Jobbjával levelekből font korbáccsal suhintani készül a vele szemben álló nőalak hátára, akit baljának erőteljes mozdulatával hosszú hajánál fogva ránt előre, maga felé. Kemény arcvonásai, hajviselete, szakálla Herkulesre emlékeztetnek. Fortuna attribútumán, apró golyókon, szinte szétcsúszó lábakkal áll az ugyancsak meztelen, izmos, kissé vaskosan megformált, lehajló nőalak. A figurák elnagyoltan megrajzolt füves talajon állnak, balra a háttérben oszloptörzs töredéke látható. Az alakok egymásra vonatkoztatott mozdulatai, az ehhez igazodó, egymásnak megfelelő testtartásokat összefogó, zárt kompozíció, minden bizonnyal előképként szolgált M Z mester számára a Szent Borbála lefejezését bemutató metszet (16.) szerkesztéséhez, ha az egyes részletekhez más, Mantegnától, Pollaiuolótól eredő mintákat használt is fel. Az itáliai lap klasszikus nyugalmával szemben az északi metszet a figurákat, a cselekményt - egy mártíromsági jelenet részévé téve azokat - a késő középkori vallásosság felfokozott érzelmeivel telíti. A metszet szereplőinek - a herkulesi megjelenésű férfialaknak az Erénnyel, illetve Vitiorum domitorral, a nőalaknak Fortunával való - azonosítása, így a jelenet írott forrásokra és a korszak hasonló ábrázolásaira támaszkodó értelmezése Rudolf Wittkowertől származik. PGy. IRODALOM BARTSCH, Nr. 378; DELABORDE, H.: Marcantonio Raimondi. Paris 1887, 200. Nr. 169; WITTKOWER, R.: „Chance, Time and Virtue" in: Journal of the Warburg Institutel (1937-38), 319.; DAVIDSON, B. F.: Marcantonio Raimondi. The Engravings of his Roman Period. Cambridge 1954,188.; The Illustrated Bartsch 27, Nr. 378. MOJZER 1975, 392., 425. Budapest, Szépművészeti Múzeum Ltsz.: 5591. 16. M Z mester Szent Borbála vértanúsága 1501 B. 9. rézmetszet 152 x 124 mm Master M Z The Martyrdom of St. Barbara 1501 B. 9. Copper-plate engraving 152 x 124 mm A metszet teljes magasságát és szélességét kitölti az előtérben elhelyezkedő két főszereplő. Az M Z mesterre igen jellemző, természeti elemekből és építményekből komponált, romantikus táj a Vanitas-lapon (8.) és a Szent Katalin lefejezését ábrázolón (18.), valamint az M S mester Vizitáció-tábláján (I.) megfigyelt képszerkesztési gyakorlathoz hasonlóan, itt is háttér csupán. A jelenet kompozicionális mintaképét Marcantonio Raimondi egyik korai metszetén találjuk meg, ahol a Herkulesként megjelenő Erény felemelt kézzel korbácsolja a hajánál fogva maga elé húzott, álló, mélyen előrehajló Fortunát (15.). Az itáliai metszet lassú nyugalmával szemben M Z mester lapján a történés feszültséggel teli, a mozdulatok hevesek, a drapériák izgalmat, hangsúlyozva lebegnek. A jobb oldalon Dioscuros Pollaiuolo és Mantegna lapjainak mintáit követő alakja magasodik. Lábait erősen szétveti, felsőtestével előredől. A jobb kezében tartott, magasra emelt szablyával éppen lesújtani készül. Baljával előtte térdelő leányát hosszú, előreomló hajánál fogva húzza. Fején turbánt visel, szakállas arca szigorúan, mereven tekint maga elé. Combközépig érő, mellén összefűzött kabátját derékban oldalt megcsomózott öv fogja össze, melynek hosszú vége, mintha szél lebbentené, gazdag redőket vetve emelkedik fel. Ennek a drapériának szimmetrikusan megfelel Borbála övének ellentétes irányban, lefelé hátralebbenő, gazdag redőkbe törő, hosszú vége. A drapériák e jól ismert - feltehetően Schoiigauertől (B. 77-86.) eredő, feszültséget, érzelmi telítettséget hordozó szerepükkel és felnagyított méretükkel pedig Veit Stoßt idéző - motívuma ezt a metszetet is a Vanitas-laphoz, a nürnbergi Fortuna-rajzhoz közel állónak mutatja, ahhoz a csoporthoz tehát, ahol az alakok, a ruhák és a drapériák hasonlósága a Vizitáció-táblával és a passió-jelenetekkel - különösen a Kálváriával (VI.) - a legszembetűnőbb. Borbála kiszolgáltatottan és védtelenül, mélyen előrehajolva, kezeit melle alatt összekulcsolva térdel apja előtt. TekiiTtetét a földön álló kehelyre és ostyára emeli. Hosszú, derékig szűk, onnan bőven leomló ruhát visel,
