Mikó Árpád szerk.: "Magnificat anima mea Dominum" M S Mester vizitáció-képe és egykori selmecbányai főoltára (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 1997/1)
TANULMÁNYOK / ESSAYS - MIKÓ ÁRPÁD: Misztériumjáték. A táblák sorsa: források és feltevések
Hontszentantalra tehát 1781 és 1876 között kerültek a táblák. (Öt biztosan.) Lehetséges, hogy csak 1806 után jutottak ide Selmecbányáról. A Koháry-család levéltárából remélhetünk még esetleg újabb adatokat a képek provenienciájára, legalábbis 1826-ig - bár onnét eddig csak az idézett 1781. évi összeírás került elő. Sajnos a herceg Coburg-család levéltára az Országos Levéltárban 1945-ben elégett. 66 „Lobogónk", M S mester M S mesternek az ismeretlenség homályából előbukkant képei közül már az első világháború idején is a Vizitáció volt a legismertebb - részben azért, mert a festmény ki volt állítva a Szépművészeti Múzeumban. 1916-ban - vagyis Gerevich két cikkével egy időben - Lázár Béla'" és Szabó László 68 könyvében is megjelent a reprodukciója; mindkét szerzőnél a középkori magyar művészet egyik fő reprezentánsaként. Jóllehet lassan-lassan szárnyára kapta a hír, M S mestert a magyar művészettörténet egyik legfontosabb szereplőjévé mégis Gerevich Tibor tette meg. Míg a képek első ismertetője, Divald Kornél számára a festő felbukkanása csak újabb izgalmas felfedezés volt, addig Gerevich előtt a középkori magyar festészet - a terra incognita - egyik legnagyobb alakjának diadalmas inkarnációja jelent meg. A fáradhatatlan, gyakorlatias Divald, ha szabad általánosítani, mindig műtárgyakat fedezett fel, sohasem eszményeket. Gerevich Tibor lelki szemei előtt azonban a „régi magyar művészet" protagonistái bukkantak fel váratlanul Esztergomban, 1916-ban. Mert valójában nem egyet talált, hanem mindjárt kettőt. Retorikája - még ma is - sodró erejű: „Az újjárendezett prímási képtárnak az országban eddig páratlanul álló régi magyar anyaga nemzetünk kulturális hivatottságát fogja a világ előtt a legszemléltetőbb módon tanúsítani, s egyszersmind növelni fogja a magunk önbizalmát a jövő munkájára. Régi művészetünket a külföld nem ismeri, idehaza pedig nem akarják elismerni... Baj, hogy legtöbb művészettörténeti kutatónknál hiányzik a magyar művelődés történeti tudata, s ezek konokságukban a történeti tények vasereje ellen is viaskodnak. A mai magyar művészetet egész Európa elismeri, miért tagadják meg ugyané faj régi képviselőitől tudatosan a művészi rátermettséget?" - kérdezte patetikusan. 69 Megállapította, hogy a hazai középkori festészet kutatása ott sem tart, hogy az emlékeket iskolák szerint csoportosította volna. O ennek nekilátott. Az általa újjárendezett prímási képtár régi magyar festményei irányok és iskolák mellett művészegyéniségekkel ismertetnek meg, akik - amellett, hogy benne éltek a nagy európai művészi áramlatokban - „határozottan megkülönböztethető helyi, nemzeti sajátosságokat tüntetnek fel." Az egyik ilyen alak Kolozsvári Tamás, a másik M S mester, „kiben bányavárosi iskolánk fejlődése a legmagasabbra szökellt". Jellemző, hogy amiképpen M S mester művei sem keltették fel a korai művészettörténészek érdeklődését a 19. században, azonképpen Kolozsvári Tamásé sem, akinek nevét - az 1905-ben elégett „predellá"-val együtt - már 1886-ban összefüggésbe hozták a garamszentbenedeki Kálvária-oltárral. 70 Gerevich Kolozsvári Tamást most így ünnepelte: „íme mindjárt egy név, magyar ember neve, aki magát Thomas de Coloswarnak írja. Egyúttal az első magyar oltárképfestő, akinek nemcsak a nevét, de műveit is ismerjük". 71 Nem akarok most kitérni ennek az oltárnak a recepciójára, de szeretném jelezni, hogy a mesternév és a mű összekapcsolása korántsem problémamentes. 72 A garamszentbenedeki oltár mindazonáltal kétségkívül része a középkori magyarországi művészetnek, provenienciájához kétség nem férhet. Eléggé közismert, hogy hol helyezkedett el Gerevich Tibor a két világháború közötti politikai életben. Szédítő karriert futott be, címeinek és rangjainak csupán felsorolása is fél kolumnát töltene meg. 73 Hogy miként jutott el odáig, már érdekesebb lenne feltárni. Még ennél is érdekesebb volna azonban kideríteni azt, hogy hova tartozott a századelő szellemi életében. Abban a nagy és izgalmas korszakban, amelyben Ady életműve és a Nyugat megszületett, s amelyben virágkorát élte a magyar progresszió. Gerevich nem ezekben a körökben mozgott. Már pályája kezdetén, fiatalon sem ide kapcsolódott, s amikor (1919 és Trianon után) a progresszió képviselőit félreállították - a renitens fiatalokat, akik többnyire el is mentek az országból, vagy az idősebb generáció nem kívánatos elemeit, akik a perifériára szorultak -, Gerevich Tibor lett a hivatalos kultúra egyik nagy hatalmú politikai biztosa. A magyar művészetről 1916-ban fölvázolt képét később még jó néhányszor elismételte. Akadémiai székfoglalójában - amely 1924-ben a Minervában, majd külön is megjelent - részletesebben is kifejtette a régi magyar művészet nemzetkarakterológiai alapjait. M S mester megtartotta főszereplői rangját: Gerevich számára ő volt a tiszta és józan szellemű, minden túlzástól mentes magyar művészet egyik csúcsa. 74 Igazságtalanság volna persze ezt az egész közelítési módot csupán Gerevichnek tulajdonítani, korántsem állt ő ezzel egyedül. Azok, akik nézeteit - M S mesterrel kapcsolatos nézeteit is vitatták, abból a bizonyos bűvös körből nem tudtak kívülre kerülni. Az M S mester-problémát nem maga Gerevich, hanem fiatal tanítványa, Genthon István (1903-1971) dolgozta ki teljes egészében 1931-ben. 75 A táblák alapján elkészítette az oltár eszmei rekonstrukcióját, s az építményt a Selmecbányái Szent Katalin-templom főoltáraként határozta meg; kibővítette M S mester oeuvre-jét - Büchner nyomán - a lille-i képpel, s megpróbálta kapcsolatait is kimutatni a hazai fejlődésben. Ezzel azonban nem boldogult, s kénytelen volt felbukkanásában „meteorszerű" jelenséget látni. Genthon is egységben látta a magyar művészet történetét a kezdetektől a végéig,
