Mikó Árpád szerk.: "Magnificat anima mea Dominum" M S Mester vizitáció-képe és egykori selmecbányai főoltára (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 1997/1)

TANULMÁNYOK / ESSAYS - MOJZER MIKLÓS: A festő hagyatéka, ahogyan ma látjuk

vagy megmagyarázni? Feltételezve persze azt, hogy valóban névjelzés, és kérdés, hogy a név (nevek) első betűjét jelenti-e? Ilyen megoldás vagy érvelés azonban csakis akkor jöhet szóba, ha valamilyen másik mű vagy alkotásegyüttes válik ismertté, mégpedig olyan, amelyet adatokkal lehet mesternévhez kötni, valamint stilárisan is megfelel, időben is összehozható a Selmecbányái oltárral - azontúl a szignatúrát is egyértelműen fel tudja oldani. Mindaddig csak M S mester feltételezett oeuvre-jéről lehet beszélni. 1907-ben Hermann Voss a dunai iskola kezdeteinek idejéből valónak ítélte a Vizitációt, és a metsző M Z mester alkotásának vélte; 1928-ban Büchner a fiatal Jörg Breu munkásságába tette a sorozatot, 1939-ben Gerevich Tibor a prága-strahovi kolostor négy képével kísérelte meg M S mester munkásságát megtoldani. Mindhárom vélekedés elvérzett a specialisták kritikája alatt. Lengyel részről alapos érvek szóltak az ellen is, hogy a toruni Szent János-templom Krisztus levétele a keresztről-tábláját M S mester 1500 körüli művének tartsam, amelynek festői technikája, fatáblájának anyaga és a selmecbányaiaknál tagadhatatlanul súlyosabb figurái jogos kétségeket támaszthatnak egy M S mesteri - talán véglegesen azért el nem vethető - eredet ügyében. A toruni tábla különben jelzetlen. Az alkalmi rézmetsző M Z mester 22 rézmetszetének és három ismert rajzának kritikai vizsgálata viszont arra látszik mutatni, hogy azok metszet- és rajz-forrásai nagyon hasonlóak, sőt jórészt ugyanazok, mint M S mesteréi: Pollaiuolo, Mantegna és köre, Nicoletto da Modena és bizonyos fokig Veit Stoß - az alapvető schongaueri és a fiatal Dürerre támaszkodó példákon kívül. M Z mester 1500-1503-ban jelzett rézmetszetei a düreri grafikai lapok mellett a legkorábbi olasz grafikai példa-hasznosítások Északon. 1505 előtt ez a tény megkülönböztető jelentőségű. A rézmetszetek és a Selmecbányái oltár ábrázolásai stilárisan nagyon közel vannak egymáshoz, és joggal feltételezhető, hogy egyetlen példatár, azaz grafikai lapok gyűjteménye áll mögöttük, tehát mesterük tán azonos lehetett. Magyarázatra szorul persze a szignatúrák különbsége, és megkérdőjelezhető M Z mester három rajzának a düreri rajzmodorhoz vélhetően közelebb álló, realistább-minuciózusabb jellege, mint amilyenre a Selmecbányái táblák nem jól ismert rajzából M S mesternél következtetni lehet. Azt hiszem azonban, ez a távolság még mindig belül van azon a körön, amelyen belül M S mester-M Z mester oeuvre-je elhelyezhető. Még inkább a festői mű mellé tehető az alkotások egy harmadik csoportja, a Behem-kódex mesteréé. Ebben az összefüggésben most először hozzuk össze azt az (elveszett?) misekönyv-kánontáblát (amelyet az újabb korban a Behem-kódexben helyeztek el) a Vizitációval, illetve a Kálváriával. A háttér, a színek, a schongaueri alapú kompozíció és a figurák az M S mesteréinek legközelebbi rokonai. Krisztus feje, teste a miniatúrán ezúttal más mintaképet követett, mint a Selmecbányái tábláé de ezt a művet M S vagy M Z mester egyaránt szignálhatta volna. Legalább ennyire a Behem-kódex Táskakészítők-miniatúráját. A fejek, gesztusok, és nem utolsósorban a színezés megfelelői a Vizitáció két alakjának. Szent Erzsébet ruhaujjának jellegzetesen ideges rajza, egyiken okkeres, másikon feltehetően por-arannyal festett részlete szinte azonosak. A lille-i kép szerecsen királyának feje (példája mantegnai szerecsen-fej) és a Behem-kódex Fürdősök-lapjáról az öreg nő (b&g mester egy figurája az előképe) olyannyira azonos kézre vallanak, hogy a Behem-kódex mesterét nagyon is azon a határon belül tudjuk, amelyen belül áll M S-M Z mester műve. A stiláris érvelés persze nem lehet bizonyító erejű. Hiányzik hozzá még az említett, adatilag igazolható és félreérthetetlenül azonos jelleget hordozó további alkotás. Sort kell keríteni a történeti M S mester azonosítására. Ezt először Miklóssy Zoltán kísérelte meg 1927-ben, amikor a szignatúrát a Selmecbányái Sebastianus festőének vélte, Magister Sebastianusként oldva fel azt. Ez a lehetőség annyira valószínűtlen, hogy elég hamar kizáratott. Viszont a történeti kutatást, mégpedig a levéltári alapozásút, érdemes éppen ezen a ponton kezdeni: Sebastianus pictor személyével, aki szobrász is volt, és az egykori Selmecbányái szárnyasoltárokról fennmaradt adatokkal. Ezt a kutatást kezdi el ez a katalógus. A búcsúengedélyek A késő középkori oltár - különösen a nagyobb vagy jelentősebb - alapítvány. Közcélú, megkülönböztetett jogú, ellenőrzött funkciójú, saját vagyonnal rendelkező, sokoldalú egység. Mai értelemben munkaadó, szolgáltató, művészeti és még túlvilági életünket is elősegítő alkotás és tevékenység (pontosabban ennek biztosítása). Életre hívóját alapítónak (fundator) nevezik. Az ő leírt szándékának megfelelően mutatnak be misét az oltáron, érette, magáért, szeretteiért, a szegényekért vagy kiszolgáltatottakért; imádkoznak vagy énekes szertartást végeznek, megemlékeznek ugyanilyen célból, és részesülnek túlvilági bűnbocsánatban az alapítók vagy az oltárnál imádkozok, akkor és a további jövőben is - gyakorlatilag mindaddig, amíg az alapítvány fennáll. A lelki hasznot pedig a kései középkorban igyekeztek mérhetővé tenni. Már csak jogi alapon is a bűnbocsánat időbeli mérése mutatkozott erre a legalkalmasabbnak. Mivel a bűnnek és a büntetésnek arányban kellett állniok, következésképp az elengedett büntetés nagyságát idő-