Nagy Ildikó szerk.: ARANYÉRMEK, EZÜSTKOSZORÚK, Művészkultusz és műpártolás magyarországon a 19. században (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 1995/1)

TANULMÁNYOK / BEITRÄGE - TÓTH Ferenc: A külföldi művészet jelenléte és pártolása az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat kiállításain

történt minden fázisát ismerő embereknek kell a gyeplőt kezükbe adni s azoknak némi cselekvési szabadságot engedélyezni, tanácsaikat meghallgatni."

38 Segantini másik magyarországi képe, A nap utolsó fáradalmai ugyancsak ebben az évben került az országba Szalay Imrének, a Nemzeti Múzeum igazgatójának vásárlása révén. Nem véletlen, hogy Térey Gábor, Lyka Károly és mások is azt szorgalmazták, hogy az állam a határainkon túli közvetlen forrásokat derítse fel műtárgyak vásárlására. Ami a hazai kiállítási kínálatot illeti, főként a Képzőművészeti Társulat vonatkozásában, az továbbra is elmaradt a korszak igényeitől. A Képzőművészeti Társulat kiállításai viszonylag kevés érdekességet tartogattak, és a díjak odaítélésénél is elsősorban az akadémikus konzervativizmus jutott érvényre. A kevés adódó lehetőségből azért megvásárlásra került három Liebermann-grafika (1898), Segantini krétarajza (1901), Lenbach (1901), Khnopff (1902), Gálién-Kallela (1 906) egy-egy képe. Volt azonban egy-két olyan alkalom a hazai tárlatokon, amelynek elszalasztása ma már sajnálatos veszteséget jelent. Ilyen volt Alfons Mucha rajzainak és akvarelljeinek bemutatása (1898), több angol preraffaelita festő kiállítása 1 901 -ben (például Burne-Jones egyik képének ára 4960 koronáért teljesen átlagosnak számított). A legérzékenyebb mulasztás azonban az 1903-as tavaszi tárlaton történt. Kivételes alkalom volt, hogy számos nagynevű és a későbbi években már megfizethetetlen, főként francia művész műve érkezett a kiállításra. A Pissarro, Manet, Renoir, Monet, Sisley, Puvis de Chavannes, Moll, Kandinszkij és Whistler neveivel fémjelzett tárlaton több mű eladó volt. Ezek közül egyet sem vettek meg, helyettük tizenegy olyan művet választott ki a bizottság, amelyek szerzői közül mára csupán Carl Marr és René Ménard neve nem ment feledésbe. Szmrecsányi Miklós, a Képzőművészeti Társulat krónikaírója, 1911-ben így jellemezte a kor művészeti viszonyait: „Örülhetünk, hogy azóta az állam háztartásában a művészet felett a sovány esztendők elmultak s minden felől bővebb források fakadnak. ... Néhány év óta négy-öt helyütt is vannak kiállítások egyszerre a fővárosban. S az is igaz, hogy a vásárlásnak több forrása társulatunk keretében sokkal dúsabb lett. ... A rendszeres vásárlók közt újabban a földmívelési m. kir. minisztérium és Budapest székes főváros is tekintélyes összeggel szerepel". Megjegyezte, hogy „nagy érdekek fűződnek ahhoz és Budapestnek sokszor emlegetett világvárosi jellegének egyik lényeges feltételét valósítaná meg az, hogy úgymint Bécsben, Münchenben, Berlinben, Velencében s más nagy városokban, koronként a mi fővárosunkban is magas színvonalon álló, nemzetközi művészeti kiállításokat rendezni lehessen".

39 A századfordulón és századunk első éveiben egy olyan új múzeum felépítésének az előkészületei folytak, amelynek gyűjteményei régóta az Országos Képtár és a Nemzeti Múzeum raktáraiban sorakoztak. Ezek képtáraiban a történelmi korok emlékei viszonylag jól képviseltetve voltak. Ezzel magyarázható, hogy a korábbi hiányok pótlásának szándékával vásárolt, seregnyi kortárs alkotás mellett eseményszámba ment, hogy az állam 1900-ban megvásárolta Hans Baidung Grien Ádámot és Évát ábrázoló képpárját a bécsi Schönborn gyűjteményből.

40 Pulszky Károly, az Országos Képtár igazgatójának felbecsülhetetlen egyéni kezdeményezéseit leszámítva, a régebbi korok gyűjteményének fejlesztése valójában kevéssé tűnt égetőnek a századforduló éveiben. A kormány és a Szépművészeti Múzeum létrehozásában közreműködő hivatalnokok, érthetően, a történeti folytonosságot tartották szem előtt. A művészet óriási iramú változásának korszaka volt ez; s éppen ezért is volt szükséges a változások viszonylagos követése. A külföldi vásárlások terén megnyilvánuló lendület többé-kevésbé a Szépművészeti Múzeum 1906-ban történt felavatásáig tartott, megszakadása nehezen pótolható hiányokat okozott a következő korszak gyűjteményezésében. JEGYZETEK 1 A Pesti Műegyletet 1839-ben alapította Trefort Ágoston, a nagyobb német városokban már évtizedek óta működő Kunsvereinek mintájára. 2 Szmrecsányi 1911, 102. 3 Műcsarnok 1 868. június. 10. 4 A Künstlerhaus felavatása alkalmából Bécsben rendezett „harmadik német általános műkiállítás" szabályzata értelmében csak „német nemzetiségű művészek művei vagy olyanokéi állíttatnak ki, kik német műiskolákban képezték magokat". Lásd: Nagy német műkiállítás Bécsben. In: Műcsarnok 1868. április 4., 23. „Az elnök szükségesnek látván, a titkárt a bécsi harmadik német kiállításra kiküldeni, azon okból, hogy ott a művészekkel érintkezésbe jővén a kiállításból több mű megnyerhetését eszközölje, ez alkalommal e következő művészek Knall Konrad, Münchenből; - Friedländer Frigyes, Hoffmann József, Schams Ferencz, Schön Alajos, Schaeffer Ágost, Lafitte Károly Bécsből, Herdtie H., Peters Francis Stuttgartból, és Hoff Jakab majnai Frankfurtból, műveiket társulatunknak kiállítás végett átengedek." Vö.: Társulati rövidhírek. In: Műcsarnok 1868. október 16., 137. További tárgyalások eredményeként került később a listára Piloty Caesar meggyilkolása című képe is, ennek budapesti kiállítására 1873-ban kerülhetett sor. 5 A németországi művészek lll-ik kiállítása Bécsben a művészházban. In: Műcsarnok 1868. október 3., 123; uo. október 16. 130; uo. november 3. 142. 6 K-i.: A pesti műegylet 1863-64. december-január havi kiállítása. In: Köszörű 1864, (2. évf. 1. félév 3. sz.) 65. 7 Az 1870-es évek állami vásárlásai közt szereplő ismertebb művészek: Eduard Schleich, Eugen Billett, Josef Wenglein, Friedrich Voltz, Hans Canon, Oswald Achenbach, Franz Adam. 8 Szmrecsányi 1911, 112. 9 Ipolyi Arnold elnöki megnyitó beszéde. In: Az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat Közleményei 1 882, 16. 10 Ipolyi Arnold elnöki megnyitó beszéde. In: Az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat Közleményei 1882, 18. 11 Választmányi jelentés. In: Az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat Közleményei 1892, 8. 12 H.K. (feltételezhetően Horváth Károly társulati titkár): Az őszi kiállítás. In: Az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat Közleményei 1882, 5. 13 Az 1885. évi tavaszi nemzetközi kiállításról: „a második sorozatnak legkiválóbb darabja Benjamin-Constantnak, a franczia fiatal művész nemzedék egyik legjelentékenyebb tagjának a párisi »Salon«-ban is általános elismerésben részesült nagyszabású festménye, »A serif igazságszolgáltatása« volt." A kormány ezen a kiállításon megvásárolja Lefébvre Ondine-ját, elfogadva „művásárló bizottságunk és a nemzeti múzeum igazgatóságának egyértelmű javaslatát ... a mely vétel országos képtárunknak maradandó becsű gyarapodását jelenti". Vö.: Választmányi jelentés. In: Az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat Közleményei'1 886, 3.