Nagy Ildikó szerk.: ARANYÉRMEK, EZÜSTKOSZORÚK, Művészkultusz és műpártolás magyarországon a 19. században (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 1995/1)

KATALÓGUS / KATALOG - II. Egyesületi műpártolás

d. A Munkácsy-ösztöndíj Munkácsy 1882-ben Krisztus Pilátus előtt című festményének hazai bemutatója alkalmával feleségével együtt Pestre látogatott. A fővárosi és vidéki közönség nagy tömegben tódult képének megtekintésére a sugárúti Műcsarnokba. A magyar politikai és művészeti közélet olyan ünneplésben részesítette a mestert, amelyben magyar festő sem azelőtt, sem azután nem részesült. Munkácsy, hogy meghálálja ezt a fényes fogadtatást, alapítványt tett, amelyből kétévente egy-egy magyar művész párizsi tartózkodását fedezte. Az ösztöndíj összege 6000 frank volt, melyet Munkácsy tíz éven át vállalt, azaz teljes költsége 30 000 frankot tett ki. A Munkácsy-ösztöndíj nagy vonzerőt jelentett a fiatal festők számára. Az ösztöndíjat képpályázaton lehetett elnyerni: a műveket a Képzőművészeti Társulatnak kellett benyújtani. A pályázóknak nyilatkozatot is kellett tenniük szándékukról. A pályázatokat - azaz a műveket - a Képzőművészeti Társulat állandó zsűrije bírálta el oly módon, hogy kiválasztotta az általa legjobbnak talált három művet és azokat kiküldte Párizsba Munkácsynak elbírálásra. Munkácsy a művek alapján döntött, anélkül, hogy a művészek nevét ismerte volna. Igen érdekes az a Társulat igazgatójának írt levele, amelyben első döntésének körülményeit ismerteti: „Igen tisztelt igazgató úr! A várva várt pályázati munkákat vettem s nagy érdekkel szemléltem azokat. Mind a három szép tehetségre mutat, a miért is nem mertem egyedül ítéletet hozni felettük, s meghíttam Bonnat és Chaplin kollégáimat, kiknek összevágó nézeteihez a magamét csatolva, a díjat a »csardai jelenet« című műnek ítéltük oda..." A Csárdai jelenet, mely az először kiadott Munkácsy-díjat elnyerte, Révész Imre alkotása volt. Feltehetően a többi pályázat elbírálásánál is hasonló módon járt el Munkácsy, így mondhatjuk, hogy a döntésben nemcsak a magyar festő ízlése, hanem az általa nagyra becsült - akadémikus - francia művészek ítélete is megnyilvánult. A Munkácsy-díj nyertesei a következők voltak: 1882 Révész Imre: Csárdai jelenet; 1884 Temple János: Ebéd után; 1886 Koroknyai Ottó: A javíthatatlan; 1888 Pataky László: Hírmondó; 1900 Halmi Artúr: Vizsga után. Az öt képből három magyar népéletkép, amelynek „egzotizmusa" bizonyára megragadhatta a döntésben résztvevő francia művészeket is, Pataky képe ellenben históriai zsánerkép. Halmi Artúr Vizsga után\a világos színkezelésével, fényteli enteriőrjével az előbbi művekhez képest valósággal modernül hatott. A MUNKÁCSY-DÍJRA PÁLYÁZÓK NÉVSORA ÉS MÜVEIK A KÖVETKEZŐK VOLTAK: 1882: Aggházy Gyula: Lacikonyha (kész kép); Baditz Ottó: Pellengér (olajvázlat); Biczó Géza: Cziczás (olajvázlat); Cserépy Árpád: Utolsó kenet (kész kép); Déry Kálmán: Szent Antal kísértése (kész kép); Greguss Imre: Tanyai csárdás (olajvázlat); Innocent Ferenc: Beatrice Cenci (kész kép); Margitay Tihamér: Már késő (olajvázlat); Megtérés (kész kép); Révész Imre: A csárdában (kész kép); Vágó Pál: Menekültek - Már késő - (olajvázlatok) című művével. (Munkácsy kérésére 1884-től kezdve a pályázat elbírálásánál már nem vették tekintetbe a vázlatokat, hanem csak a kész műveket.) 1884: Bihari Sándor: Cilinderpróba; Paczka Ferenc: Attila és Ildikó nászéje; Szobonya Mihály: Beiratás; Temple János: Ebéd után című művével. 1886: Bihari Sándor: A bíró előtt; Eisenhut Ferenc: Gül baba halála; Greguss Imre: Zách Klára kivégzése; Karcsay Lajos: Almaszüret; Kardos Gyula: Jób; Kéméndy Jenő: Hazatérés az álarcosbálból; Koroknyai Ottó: A javíthatatlan; Margitay Tihamér: Az ellenállhatatlan; Margitay Tihamér: Első szerelem; Margitay Tihamér: Csevegés; Peske Géza: Az új ködmön; Stetka Gyula: Krisztus sírbatétele; Szirmai Antal: Keresztelés után; Szirmai Antal: A vacsora; Tahi Antal: Utolsó kenet; Tolnay Ákos: Haldokló apáca; Tornay Gyula: A kaméiiás hölgy; Vajda Zsigmond: Bál után című művével. 1 888: Blaskovics Ferenc: Gyanús alku; Kardos Gyula: Jézus kigúnyoltatása; Nagy Lázár: Kalákások; Pataky László: Hírmondó; Rippl-Rónai József: Egy játszma bezique; Tornai Gyula: Heródes ajándéka című művével. 1 890: Csók István: Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre; Dudits Andor: Rendelő órában; Halmi Artúr: Vizsga után; Kárpáthy Rezső: A vetélytársak; Laub László Fülöp: Családi öröm; Pap Henrik: Október elseje; Rippl-Rónai József: Külvárosi szoba belseje Párizsban; Tury Gyula: Hazatérő novitius; Újváry Ignác: Űrnapján; Vajda Zsigmond: Szilágyi Erzsébet című művével. S. K. d. Das Munkácsy-Stipendium Anläßlich der Ausstellung seines Christus vor Pilatus in Budapest kam Mihály Munkácsy mit seiner Gattin nach Pest. Das Publikum strömte aus Pest und aus der Provinz in Scharen in die Kunsthalle in der Sugárút (Radialstraße), um das Gemälde zu besichtigen. Der Meister wurde durch die politische und künstlerische Öffentlichkeit derartig gefeiert wie kein ungarischer Künstler je zuvor - und auch nie wieder. Munkácsy machte, um diesen glänzenden Empfang zu erwidern, eine Stiftung, aus dem in jedem zweiten Jahr ein Jahresaufenthalt eines ungarischen Künstlers in Paris bestritten werden konnte. Das Stipendium betrug 6000 Francs, der Kostenaufwand für zehn Jahre - so viel nahm Munkácsy auf sich - belief sich also auf 30 000 Francs. Das Munkácsy-Stipendium hatte eine große Anziehungskraft auf die jungen Künstler. Es konnte in einem Wettbewerb mit Gemälden erlangt werden, die bei der Gesellschaft für Bildende Kunst eingereicht werden mußten. Diese Arbeiten wurden