Nagy Ildikó szerk.: ARANYÉRMEK, EZÜSTKOSZORÚK, Művészkultusz és műpártolás magyarországon a 19. században (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 1995/1)
KATALÓGUS / KATALOG - II. Egyesületi műpártolás
II. 3b. 47. KELETI GUSZTÁV (1834-1902) után BRUCKMANN ? (19. század második fele) Gödöllői vadászterületről 1897 Vom Jagdrevier Gödöllő 1897 fénynyomat, papír; képméret: 163x262 mm, lemezméret: 203 x 293 mm, lapméret: 276 x 347 mm felirat: A GÖDÖLLŐI VADÁSZTERÜLETRŐL / AZ ORSZÁGOS MAGYAR KÉPZŐMŰVÉSZETI TÁRSULAT MŰLAPJA 1879RE/ a kép alatt b.: KELETI GUSZTÁV PXT. j. a kép alatt j.: PHOTOGRAVURE BRUCKMANN / Irodalom Szmrecsányi 1911, 155. MNM TKCs ltsz.: 64.9 C. W. G. 4. A Képzőművészeti Társulat díjai A Képzőművészeti Társulat csak 1880-tól kezdve adott ki díjakat. Ezek egy része a Társulat jeles személyiségei által alkalmanként felajánlott vagy alapítványi díj, más részük társulati díj volt. A legfontosabbak és legnagyobb súlyúak a társulati díjak (1881-től), illetve az állami aranyérmek (1886-tól) voltak. Az alapítványi díjak egy része is a Társulathoz kötődik, hiszen jelentős hányadukat a Társulat korábbi elnökei, vezetőségének volt tagjai alapították. Ráth György például, aki 1870-től 1878-ig volt a választmány elnöke, 1880-ban alapította meg a Ráth-György díjat, melyet évente változó műfaji feltételekkel adott ki a Társulat. Ipolyi Arnold társulati elnökségének ideje alatt adta ki 500 forintos díját a történeti festészet pártolására; a hagyatékából alapított Ipolyi alapítványi díjat 1894-től ítélték oda. Károlyi Tibor 1885-től 1891-ig volt társulati elnök, a Károlyi Tibor-díjat pedig 1893 és 1897 között adták ki annak emlékére, hogy Károlyi a társulat elnöke volt. Forster Gyula 1 904-től volt a Társulat elnöke, az általa alapított Vaszary Kolosról elnevezett díjat a Társulat 1895-től kezdve adta ki. A Harkányi-díj alapítója is társulati tisztségviselő volt: Harkányi Frigyest 1885- ben választották meg alelnöknek, a díjat pedig 1898-tól kezdve adták ki. A Társulat által odaítélt díjak másik csoportja olyan alapítványi díj volt, melyet hagyatéki vagyonrészekből finanszíroztak, mint például a Wahrmann Mór, Rökk Szilárd, gróf Nemes Nándorné, özv. Nadányi Albertné hagyatékából alapított díjakat. 1886- tól a Képzőművészeti Társulatban kiállított művek alapján a művészek állami díjakra is számíthattak. Ezekről külön fejezetben szólunk. A különböző díjak kiadása, odaítélése általában a társulati közgyűlés által titkosan megválasztott állandó zsűrinek volt feladata, noha egy-egy díj alapításakor kikötötték a zsűrizés eltérő feltételeit is. Az egyes díjak ismertetésekor ezért a zsűrizésről külön is szólni kell. Voltak olyan díjak, melyeket csak a pályázó mű külön, előzetes bejelentésével, jelentkezéssel lehetett megkapni, mint például a Munkácsy-díjat. Más esetekben a pályadíj szabályzata úgy fogalmaz, hogy minden kiállított művet tekintetbe vesznek, hacsak a művész be nem jelenti, hogy művével a pályázatokban nem kíván részt venni. (Ezeket az alkotásokat „nem versenyez" felirattal jelölték meg a kiállításokon.) A különböző egyesületek által meghirdetett ösztöndíjak és pályázatok elbírálásában részt vettek mind a Képzőművészeti Társulat delegált tagjai mind a díjat kiadó egyesületek képviselői. Hasonlóképpen vegyes zsűri döntött az állami, minisztériumi kezelésben lévő alapítványi díjak odaítéléséről is. A kultuszminiszter által kezelt alapok közül például a vallásalapból 1881 -tői kezdve hirdettek meg egyházművészeti pályázatokat. Minisztériumi kezelésben volt a Rudics József alapítványi ösztöndíj, s miniszteri jóváhagyás alapján adták ki az állami aranyérmeket is. A zsűrizés eredményéről jegyzőkönyv készült. Ebben előbb indoklás nélkül, 1880 és 1885 között pedig indoklással hozták meg döntést, rögzítve a titkos szavazás arányait is. E jegyzőkönyveket 1881 -1884 között a Társulat közlönyében is megjelentették. Ipolyinak, a Társulat elnökének a pályázati jegyzőkönyvek közlésével is - akárcsak a pályázatokkal és a nemzeti művészetről szóló hosszú közgyűlési beszédeivel - a művészek irányítása, orientálása lehetett a célja. A pályázatok nyilvános indoklása azonban viharokat keltett a művészek között, így Ipolyi lemondása után 1885-től már ismét csak a pályázatok végeredményeit közli a Társulat közlönye. A díjak történetének ismertetésekor megemlítjük, hogy a pályázatot elbíráló jegyzőkönyvek ismertek-e. Amennyiben igen, felsoroljuk a figyelembe vett és elbírált műveket is, függetlenül attól, hogy díjazták-e őket. A művek és művészek közötti versengésről, illetve a „közösségi" vagy „hivatalos" elvárásokat megjelenítő zsűrizésről ugyanis csak a pályázó művek egészének figyelembevételével kaphatunk valós képet. 1885 után a szóba jöhető művek nagy száma miatt a pályázó művek felsorolásától el kell tekintenünk, és csak a díjnyertes műveket soroljuk fel mellékleteinkben. S. K.
