Veszprémi Nóra - Szücs György szerk.: Borsos József festő és fotográfus (1821–1883) (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2009/4)

BORSOS JÓZSEF, A FESTŐ / JÓZSEF BORSOS THE PAINTER - Sabine GRABNER: „Csodálatraméltó, szinte olyan, mint Amerling". Borsos József bécsi tanulóévei

SABINE GRABNER „Csodálatraméltó, szinte olyan, mint Amerling" BORSOS JÖZSEF BÉCSI TANULÓÉVEI Magyarország és Ausztria, pontosabban Budapest és Bécs művészeti, kulturális élete mindig is szorosan összefonódott, de soha annyira intenzíven, mint éppen a 19. században. Ebben a közös vérkeringésben meghatározó szerepet játszott a bécsi művészeti Akadémia, amely az 1800 körüli évtizedekben Európa-szerte jelentős hírnévnek örvendett. Az intézmény élén akkoriban Friedrich Heinrich Füger (1751-1818), egy modern szellemiségű, világlátott művész állt, aki odaadással és töretlen lelkesedéssel szentelte magát mind az oktatás, mind az iskolaigazgatás ügyének. Biztosította a tantárgyak sokszínűségét, neves művészeket kért fel professzornak, ugyanakkor célirányos elméleti és gyakorlati képzést írt elő.

2 Kijárta továbbá, hogy a kiemelkedő tehetségű diákok anyagi támogatásban: havi ösztöndíjban részesüljenek.

3 A bécsi Akadémia hírneve, az osztrák, illetve külföldi diákok számára is ingyenesen elérhető oktatás,

4 valamint a sikeres szemeszter- (vagy kurzus)bizonyítvány esetén biztosított felmentés a katonai szolgálat alól

5 sok fiatalembert ösztönzött arra, hogy akár messzi országokból is Bécsbe jöjjön tanulni. Nem csoda, hogy a császárváros már a napóleoni háborúk idején, majd az azt követő évek alatt különböző nemzetiségű művészek gyűjtőpontjává vált. Hogy köztük sok ifjú magyar művésztanonc is akadt, az annál is inkább érthető, mivel akkoriban sem Pozsony (az akkori főváros), sem a királyság valamely másik nagyvárosa nem büszkélkedhetett nemzetközi elismertségű művészeti oktatási intézménnyel. Bécs népszerűségét a tanulmányok terén a politikai változások sem törték meg. A századforduló táján fennállt annak a veszélye, hogy a tanrend kevéssé vonzóvá és egysíkúvá válik, a császári Akadémia azonban még ekkor is megőrizte elsődleges helyét az oktatási intézmények között. München és Párizs csak az 1850-es évektől kezdve vált Bécs alternatívájává a művészeti oktatásban.

6 A század első felében az Akadémián tanult művésznövendékeket az archívum diáklistái alapján azonosíthatjuk, ám többségük neve mára már feledésbe merült. Néhányuké ugyan ismerősen csenghet, hiszen feltűnnek az Akadémia által évente rendezett kiállítások katalógusaiban; festményeik, szobraik azonban ma már nem ismeretesek. Egyik-másik név még felbukkan az 1830-ban alapított Kunstverein (Verein zur Beförderung der bildenden Künste) - sajnos csak töredékesen fennmaradt - listáin. Az egyesület ugyanis a művekből minden nyáron kiállítást és vásárt rendezett, ezzel kívánt hozzájárulni a művészek anyagi támogatásához.

7 A mi szempontunkból azonban sokkal fontosabbak a korabeli újságokban közölt, a kiállításokkal foglalkozó recenziók - különösen, ha a művészi teljesítmények elemző értékelését, sőt, olykor a kiállított művek pontos leírását is nyújtják. Az 1820-as évek óta megjelenő kiállítási tudósításokban id. Marko Károly, Kozina Sándor és Barabás Miklós műveiről, csakúgy, mint Kovács Mihály, Balassa Ferenc, Borsos József, Komlóssy Ferenc, Tikos Albert, Libay Károly Lajos, Zichy Mihály vagy Than Mór festményeiről olvashatunk részletesen. Az először kétévente, majd évente megrendezett kiállítások minden bizonnyal nagy kihívástjelentettek a fiatal művészek számára: ilyenkor adtak számot szakmai tudásukról és előmenetelükről. Ösztönzőleg hathatott rájuk a kollégák műveivel való összevetés, illetve a publikum előtti bemutatkozás és ismertté válás lehetősége, ráadásul egy-egy mű eladása anyagi hasznot is hozott. Mindezen okok szerepet játszhattak abban, hogy sok művész tanulmányai befejezése után is még hosszú évekig részt vett a bécsi kiállításokon. Közéjük tartozott többek között id. Marko Károly (1791-1860), aki az új hazájának választott messzi Firenzéből küldte Bécsbe festményeit, továbbá a Budapesten élő Barabás Miklós (1810-1898) is, aki az 1820-as évek végén ugyan megfordult a bécsi Akadémián, de az ott alkalmazott szigorú, militarista hangnem miatt rossz emlékeket őrzött az intézményről.

8 Amikor azonban 1843-ban visszatért Bécsbe, és bemutatta a nagyközönségnek az Utazó cigány család Erdélyben című festményét (ma az MKB Bank gyűjteményé-