Veszprémi Nóra - Szücs György szerk.: Borsos József festő és fotográfus (1821–1883) (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2009/4)
BORSOS JÓZSEF, A FESTŐ / JÓZSEF BORSOS THE PAINTER - VESZPRÉMI Nóra: Virtuóz táncos az álarcosbálon. Borsos József stílusáról
karczok festése leginkább megpróbálja a művész erejét, mert semmi sem nehezebb, mint azt a futó pillanatot ellesni s híven visszaadni, melyben a gyermekarcz saját természetességében mutatkozik, menten a festő tábla elé ültetett feszességtől." 92 A Spiegel kritikusa csak röviden dicséri a képet, és kijelenti, hogy Barabás neve már éppen eleget elmond. 93 Hogy mit is jelent Barabás neve, azt a Pesti Napló A jelű, Borsossal oly szigorú kritikusától tudhatjuk meg: „Barabás hazai festőink kétségkívül legjelesbje. Őt nem csak mint művészt kell nagyra becsülnünk, hanem egyúttal mint jó hazafit tisztelnünk. Nincs itt helye elősorolni mindazokat, melyek által mindegyikünk háláját kiérdemelte, ismeretesebbek, semhogy elmondani kellessék. [...] A kivitel szokott jóságán kivűl meglep e képen a selyem élénksége, melynél jobbat a mükiállitási képek egyikén sem lehet látni. Hogy e gyermekek előtt mindenki örömest megáll, s arczkifejezéseik fölött gyönyörködik, az nem annyira Barabás érdeme, mint festőé.. ..az a kép eredetijeinek jeles tulajdona, melyet Barabás hűn élőnkbe tudott állitani." 94 Barabás tehát jól ismert személyiség, és nemcsak mint hazafi, hanem mint hazai festő: egy közülünk, ismerjük a gyermekeitképe ezáltal többet mond, mint egy egyszerűen csak jól megfestett portré vagy zsánerkép, hiszen jól ismerjük a hátterét is, ismerjük Barabást mint tisztes budai polgárt, és a világ, amit ábrázol, a mi világunknak is darabja. Ezzel szemben miféle világot fest Borsos? „Ha azon jeles tehetséget, melylyel Borsos bír, kevésbé lascivus képek teremtésére fordítaná; meglehet, rögtön nem akad herczegi Moecenása, de haszna mind erkölcsileg, mind anyagilag bizonyosan több lenne, mintha Maitresse-ek időtöltését festegeti." 95 Ez egy romlott, tőlünk nagyon távol álló világ, a bécsi arisztokrácia csillogó világa. Borsos ezeknek a mecénásoknak próbál kedvére tenni, az ő erkölcstelenségeiket festi (a kritika minden bizonnyal arra a korabeli pletykára céloz, miszerint az ábrázolt leányok Borsos támogatójának, Esterházy Pál Antalnak a szeretői voltak). 96 A művészettörténeti távlat leegyszerűsítésre hajlamosító fedezékéből azt is mondhatjuk: az otthonos biedermeier ütközik itt a fennhéjázó neorokokóval. Barabásnak ezt az előnyét a Bécsben élő Borsos sosem tudta ledolgozni. Azt, hogy természetes riválist látott a pesti mesterben, aki a legnemesebb versengésre késztette, írásos források híján is le tudjuk szűrni a munkáiból. 1843-ban, a Libanoni emír évében festette a ma Szőlőt vagy csókot címen ismert képet (kat. 75), amely tudomásunk szerint kiállításon nem szerepelt a nyilvánosság előtt, viszont készült róla litográfia, melynek révén szélesebb körben ismertté válhatott. A kompozíció feltűnően követi Barabás 1841 -es Szalagfű című képét (MNG): a téma alapvetően ugyanaz, csak a szereplők mások; a stílus hasonló, a figurák kerekded, nem egyénített arcú ideálalakok, a férfialak hangsúlyozottan magyaros kackiás bajszával; a festésmód, Borsosra jellemző módon, virtuozitásban igyekszik felülmúlni Barabást, elég a rövidülésben ábrázolt kézre utalnunk. E festmény fogadtatásáról egyáltalán nincs információnk, és azt sem tudjuk, hogy a bécsi vagy a pesti publikum számára készült-e (a litográfia felirata német nyelvű). Az 1855-ben Pesten kiállított Galambposta (kat. 106) kritikái azonban rendelkezésünkre állnak. Eddig az évig Borsos az összes festményét előbb Bécsben mutatta be, és csak utána Pesten, a Galambposta azonban nem szerepelt bécsi kiállításon - mintha kifejezetten a pesti közönségnek szánta 34. BARABÁS MI KLÓS : Galambposta, 1843. MNG (kat. A3) volna. Barabás Miklós több példányban megfestett Galambpostája (első változat: 1840; 34. kép) a korszak egyik legismertebb magyar képe lehetett, noha ekkor még nem volt múzeumban, hiszen több replika és metszet is készült róla. Borsos alapvetően megőrizte a kompozíció jellegzetességeit: az ablak előtt elhelyezett, a galambot magához ölelő nőalakot - csakhogy az egészet a saját nyelvére fordította le. A nő ruhája csillog, kavarog és duzzad, arca megfelel Borsos neorokokó zsánerképei arctípusának, haja fénylik, környezete gazdag. Nem is aratott vele sikert. Idéztük már Bulyovszky Gyula kritikáját, amely szerint a nőalakról lerí az erkölcstelenség; ezután a jellegzetesen borsosi elemek kifigurázásával folytatja:„dagadozó vörös selyem ruhája olly fölfujt piperét árul el, hogy az ember gondolkozik, valljon a jövő perczben a galamb vagy ő fog-e elrepülni". 97 A festésmódot „negélyesnek" nevezi; Borsos túlságosan is az érzéki felületekre koncentrál. Tulajdonképpen nem is a hölgy kihívó, hanem maga a festmény: „Olyanforma termék ez a művészetben, mint midőn egy tisztes társaságban egy kaczér hölgy mesterkélt bájaival minden figyelmet magára akar vonni." A jeles előzményt, Barabás munkáját egyáltalán nem említi, de az kimondatlanul is ott kísért egyszerű és jól nevelt bájával. Pedig, hajói megnézzük, Barabás leánya többet