Veszprémi Nóra - Szücs György szerk.: Borsos József festő és fotográfus (1821–1883) (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2009/4)

BORSOS JÓZSEF, A FESTŐ / JÓZSEF BORSOS THE PAINTER - VESZPRÉMI Nóra: Virtuóz táncos az álarcosbálon. Borsos József stílusáról

zajuk hasonlítják Borsost. 1845-ben az egyik legjelentősebb kritikus, Joseph Preleuthner úgy vélte, hogy Borsos képviseli a szerencsés középutat két neves arcképfestő, Franz Schrotzberg (1811 -1889, 18. kép) és Anton Einsle (1801 -1871, 19. kép) között: előbbi jól színez, beállításai nemesek, utóbbi viszont plasztikusabban modellál, így erőteljes hatásokat ér el, de ezért feláldozza a kép egységét.

13 Ugyanebben a viszonyrendszerben, de megrovóan helyezi el Borsost egy másik szerző: „Einsle hű maradt ismert modorához, Schrotzberg már modorosságba esik, és Borsos, a leginkább feltörekvő tehetség, jó úton halad efelé."

14 Ami a Borsossal kapcsolatba hozott három osztrák portréfestőben közös, az éppen az eltávolodás a korábbi biedermeier portrék egyszerűségétől: a reprezentatív ábrázolásra való törekvés (mindhárman az udvar, az arisztokrácia és a nagypolgárság keresett festői voltak), az anyagok és a környezet csillogó ábrázolása.

15 Ezért zárja ki a szűk biedermeier-definíció ezeket a művészeket - és velük Borsos Józsefet, akinek portréfestészete ezek szerint éppen a későbbi, „nem egyszerű" biedermeier jellegzetes terméke. Persze nem helyes merev korszakhatárt szabni az így körvonalazódó korai és késői biedermeier között, hiszen éppen a korszak bonyolultságának bemutatása most a cél. Az azonban tény, hogy Amerling művészetének újszerűségére gyakran mutatnak rá a kortárs források. Kertbeny Károly is őt tartja a portréfestészet megújítójának. Szerinte Borsos nagysága abból ered, hogy tudott Amerlingtől tanulni - ellentétben a korszak más magyar festőivel, például Barabás Miklóssal (1810-1898) vagy Canzi Ágosttal (1808-1866), akiket ezért Borsosnál sokkal gyengébb művészeknek tart.

16 Nem mondja ki pontosan, hogy mi Amerling és Borsos újdonsága, de írásaiból nagyjából kihüvelyezhető: a technika, az elegancia, a szellem, a költőiség?

7 A könnyed, virtuóz technika jelentőségét más irányból világítja meg egy 1879-es írásában az egyszerre tanúként és történészként megszólaló Rudolf Eitelberger, aki a biedermeier korszak festészetét (ő még úgy nevezi: „altwiener Maierei") meghatározó egyik legfontosabb körülménynek azt tartja, hogy a 18. század végének, 19. század elejének német festőnemzedéke szakított a barokk technikai tradícióval, és így a következő időszak művészei rákényszerültek, hogy saját, sok tekintetben fogyatékos technikát dolgozzanak ki a maguk számára.

18 Ennek nehézkessége érződik aprólékos képeiken. Ezt továbbgondolva vetjük fel: nem lehet, hogy Amerling lendületes beállítású, nagyvonalúan megfestett portréinak újdonsága éppen abban rejlett - amellett, hogy a sokat emlegetett angliai tanulmányút hatása érződik rajtuk -, hogy ezek párbeszédbe elegyednek az elfeledett tradícióval? Bécsben alkotó elődei közül a 18. század arcképfestői, például Jacob van Schuppen (20. kép) komponálták meg portréikat hasonló lendülettel, és az anyagok megfestésének érzékletes, de mégsem kínosan aprólékos módja is rájuk emlékeztet. Visszatér a 18. század - fogunk még ezzel találkozni e tanulmányban. Most 17. FRIEDRICH VON AM ERLING: Önarckép, 1846 ÖGB, Wien 18. FRANZ SCHROTZBERG: BarkóczyJánosnéportréja, 1847 MNM