Veszprémi Nóra - Szücs György szerk.: Borsos József festő és fotográfus (1821–1883) (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2009/4)
BORSOS JÓZSEF, A FESTŐ / JÓZSEF BORSOS THE PAINTER - Életképek/Genre Paintings
109 b. Három lány (Elssler Fanny balett-táncosnőt két Duna-nimfa megkoszorúzza), 1856 körül /Three Girls (The Dancer Fanny Elssler Being Crowned by Two Danube Nymphs), c. 1856 Olajfestmény (ovális) Ismeretlen helyen Kiállítva: 1927 Bécs, kat. 56. R. (Frau Prof. Therese Klaus tulajdona; Elssler, Fanny Balettänzerin, von Donau-Nymphen bekränzt) Irodalom: Leitich, Ann Tizia: Wiener Biedermeier. Bielefeld Leipzig, 1941. R. 55. (Josef Borsos; Fanny Elssler); Pröll, Gabriele: Franz Schrotzberg, 1811-1889. Diplomarbeit, Geisteswissenschaftliche Fakultät der Universität Wien, 1991. kat. 69. (Franz Schrotzbergnek tulajdonítva) ABF 1/26 Archív adat: MTA MKI Adattár, Itsz.: MKCS-C-I 77/1129/1-2 (MZS; a képet Franz Schrotzbergnek tulajdonítja) A hármas női arckép tökéletesen beleillik abba az 1850-es évektől alakuló kompozíciósorozatba, amelynek legfőbb jellemzője a nagy képméret, a sokszor ovális képformátum és a többnyire női alakok ábrázolására korlátozódó tematika. Olyan fontos művek tartoznak ebbe a sorozatba, mint a Galambposta különböző verziói (kat. 106,111 ), a Lányok bál után (kat. 91) vagy a Virágjóslás című kompozíció (kat. 108). A mű különös jelentőségét az adja, hogy egykor Friedrich von Amerling tulajdonában volt. A hagyatékkal árverezett Három leány című képet az aukció bécsi katalógusa reprodukcióban is közölte. Mint oly sok hasonló Borsos-műnek, ennek is vannak azonban a művész által megfestett verziói, replikái. Egyet bizonyosan ismerünk, ám ezt az egyet oly sokféleképpen értelmezték félre, hogy az már-már a jelen kép azonosítását is bizonytalanná tette. Ez a másodpéldány - amit csupán az egyszerűség kedvéért nevezünk annak, hiszen pontos datálását egyiknek sem ismerjük - lényegében hasonló kompozíció. Két lényeges eltérés van csupán: a másodpéldányon szereplő jobb oldali leány a jelen képtől eltérően nem kifelé fordítja tekintetét, hanem ő is a középső figura felé fordul, illetve a másodpéldányon a középső alakot nem veszi körül az a kendő, ami pedig vöröses színével egy meglehetősen hangsúlyos elem a képen. Egyébként mindkét kép főszereplője - a középen ülő, megkoszorúzott szépség - ugyanaz a modell. A másodpéldányról annyit tudhatunk, hogy 1927-ben bécsi magántulajdonból került a bécsi Künstlerhaus ÓsferreichischePorträtausstellung 7875-7974 című kiállítására, ahol a katalógus reprodukálta is a képet, majd 1941 -ben Ann Tizia Leitich is közölte reprodukcióját a Wien er Biedermeier című könyvében. A bécsi katalógusban a kép Duna-nimfák megkoszorúzzák Fanny Elssler balettáncosnőt címen jelent meg, s ez alapján Leitich is Fanny Elssler címen közölte a képet. A világszerte híres bécsi táncosnő, Fanny Elssler (1810-1884) 1845ben vonult vissza a rivaldafényből, s telepedett le Hamburg közelében. Ha valóban ő lenne a kép modellje, akkor a kompozíciónak mindenképpen még az 1840-es években kellett volna készülnie, Borsos életművében azonban ilyen típusú képekkel akkor még nem találkozunk. A datálási problémát könnyen feloldhatjuk, hiszen a festmény bizonyosan nem Fanny Elsslert ábrázolja. A két szépen öltözött fiatal lány Dunanimfaként való azonosítása pedig legalább ennyire kérdéses. A folyónimfák hagyományos ikonográfiája szerint ugyanis itt ruhátlan nőknek kellene lenniük, közelükben valamilyen vízre utaló attribútummal. Hogy nem Elssler a kép modellje, azt több módon is alátámaszthatjuk. Egyrészt a művésznőről készült korabeli portrék alapján könnyen megállapítható, hogy a kép központi alakja még távolról sem hasonlít Fanny Elsslerhez. Másrészt egy olyan híres művész, mint Fanny Elssler reprezentációjában egyenesen kizárható, hogy olyan arckép készüljön róla (ráadásul feltűnően nagy méretben), amelyből még a modell tényleges tevékenységére vonatkozó leghalványabb utalás is hiányzik. Sem egy kecses piruett, sem egy finom kéztartás, s ami a legfontosabb: semmi szemkontaktus a nézővel. Fanny Elssler egy mindenkit meghódító szépség volt. A róla készült portrék pedig ebből a hódító erőből próbálnak valamit közvetíteni - a modell pillantása által. Az a szép leány, aki ezen a képen szemét lesütve, fejét szemérmesen elfordítva ül, s hagyja, hogy társai rózsákkal ékesítsék haját, nem lehet az a nő, akinek Bécstől Párizsig, Szentpétervártól Amerikáig az egész világ a lábai előtt hevert. Mindezt azért fontos hangsúlyozni, mert a bécsi kiállítók 1927-es, majd Leitich 1941-es téves címadása később újabb érthetetlen és megmagyarázhatatlan tévedést szült. Azt a bizonyos másodpéldányt, aminekjelenlegi hollétéről nincs tudomásunk, a bécsi egyetem művészettörténeti tanszékének Franz Schrotzbergől szóló diplomamunkája 1991-ben ismét közölte, ezúttal Schrotzberg Fanny Elssler-portréjaként, ráadásul az 1830 körüli évekre datálva! A közlés érdekessége, hogy a diplomamunka képmellékletéből, a kifotózott kép mellett látható betűtöredékekből világosan kiderül, hogy szerzője Leitich könyvének reprodukcióját használta föl. Hogyan lett a modellből Fanny Elssler, illetve hogyan lett Borsos Józsefből Franz Schrotzberg? Megválaszolhatatlan kérdések, de az bizonyos, hogy olyan tévedésekről van szó, amelyek szakmailag aligha megmagyarázhatóak. Borsos képe nemcsak hogy nem Fanny Elssler portréja, de nem is portrészerű kompozíció. Nem az ábrázolt figurák egyénisége áll a középpontban, hanem az a miliő, amelyben a szép, divatosan öltözött lányok egyik társukat virágokkal koszorúzzák, mintegy felkészítik őt a szerelemmel való találkozásra. Ebből a szempontból pedig a kép nemcsak méretében és tematikájában, hanem jelentésében is szerves része annak a fent említett „női sorozatnak", aminek központi témája a szerelem. B.G.
