Gömöry Judit – Veszprémi Nóra - Szücs György szerk.: A Művészház 1909–1914, Modern kiállítások Budapesten (A Magyar Nemzeti galéria kiadványai 2009/2)
KATALÓGUS - IV. A csoportkiállítások II.
IV. A CSOPORTKIÁLLÍTÁSOK A Művészház első három, egymás utáni csoportkiállítását követően csak hosszú szünet múlva rendezett az egyesület újból ilyen műfajú tárlatot. 1911-ben és 1912-ben csupán két csoportkiállítást rendeztek, az 1912. április-májusi hetedik csoportkiállítás nyomán pedig két évig szüneteltek a csoportos bemutatkozások. A Művészház utolsó ilyen jellegű tárlata, az 1914 áprilisában megnyíló nyolcadik csoportkiállítás már mindössze három művészt mutatott be. A negyedik csoportkiállításon ismét túlnyomórészt a nagybányai művésztelep fiataljai jelentek meg, közülük Boromisza Tibor már az első csoportkiállításon részt vett, Sassy Attilával is találkozhatott a közönség a zsűrimentes kiállításon, illetve az Ellenszalonon, ahol Pap Géza is elsőként kiállított. Az ötödik csoportkiállításon részt vett két „előkelő" művész is, akiknek megjelenéséről a sajtó azt írta: „Amilyen kevéssé meglepő azonban, ha a meczénások névsorában találkozunk velük, olyan szokatlan mostani szereplésük"' - ugyanis gróf Edelsheim-Gyulai Lipót az egyesület műpártoló alelnökeként tevékenykedett. A gödöllői művésztelepen dolgozó Charles Fontenay vicomte a francia konzul fia volt, apja egyébként már 1910 tavaszán, az Impresszionista kiállítás megnyitásának alkalmával felvetette a Művészház franciaországi vendégszereplésének lehetőségét. 2 A harmadik csoportkiállításon bemutatkozó Sass Brunner Ferenc ismét nagyobb anyaggal lépett a közönség elé, első alkalommal állított ki a Művészházban Lehel Mária és Feiks Jenő, akik a későbbiekben is többször szerepeltek az egyesület tárlatain. A hatodik csoportkiállítás összeállítása különösen sikeresnek bizonyult, volt, aki a nyolc kiállító művészt új „nyolcas csoport" 3 gyanánt fogadta, de azt is hangsúlyozták, hogy ez a „modern, de nem szertelenkedő magyar művészek kiállítása". 4 A résztvevők felét a korábbi csoportkiállításokról lehetett ismerni (Egry József, Götz B. Ernő, Körmendi Frim Ervin, Pechán József), a többiek túlnyomórészt megint csak a nagybányai fiatalok közül kerültek ki (Csáktornay Zoltán, Kornai József, Ziffer Sándor). A kritikák kiemelték Egryt, elsősorban a Belgiumban festett, kikötői rakodómunkásokat ábrázoló képeket, és Pechánt, aki „a kísérletező keresőből egyszerre arrivé-vé avanzsált előttünk". 5 A hetedik csoportkiállításon, amelyet korábban szoborkiállításnak harangozott be a sajtó, mindössze egy szobrász volt látható. Medgyessy Ferenc mellé olyan festők társultak, mint a mesterükkel, Hollósy Simonnal rendszeresen kiállító Feiks-testvérek vagy Kádár Béla, akik már korábbi csoportkiállításokon adtak számot művészetükről, és akikről a kiállítás kapcsán A Hét azt írta, hogy „a Művészház törzskarát képezik". 6 Medgyessy és Csont Ferenc kapcsán a korabeli kritika azt emelte ki, hogy „egész iskolája támadt már nálunk annak a, nevezzük arkaizáló [sic!] iránynak, a mely részint a görögök, részint pedig a reneszánsz nagy mestereinek müveiből táplálkozik".' A nyolcadik csoportkiállítás, amely egyúttal három művész gyűjteményes tárlata is volt, 1914 áprilisában a Művészház utolsó kiállításaként zárta le az egyesület rövid, négy és fél éves működését. A Teplanszky Sándor, Nagy István és Gedő Lipót gyűjteményes kiállítása címet viselő tárlaton belül kiemelkedő helyet kapott Nagy István százhúsz darabos kollekciója, amelyet az év elején a marosvásárhelyi Kultúrpalotában a Művészház égisze alatt szerveztek. 8 A kiállítás utolsó napján aukciót rendeztek, amelyről a főváros több művet megvásárolt. 9 Z. A.
