Gömöry Judit – Veszprémi Nóra - Szücs György szerk.: A Művészház 1909–1914, Modern kiállítások Budapesten (A Magyar Nemzeti galéria kiadványai 2009/2)
TANULMÁNYOK - Gerő András: A századelő Monarchiájának kulturális karakterisztikájáról
A SZÁZADELŐ MONARCHIÁJÁNAK KULTURÁLIS KARAKTERISZTIKÁJÁRÓL GERŐ ANDRÁS Az Osztrák-Magyar Monarchia 20. század eleji szellemi kultúrája egyrészt az általános európai tendenciákat képezte le, illeszkedett azokhoz, másrészt azonban sok egyedi jellegzetességet is mutatott 1 Az egyediség nemcsak abban állt, amit a szellemi életet formálók különös, páratlan tehetsége jelent. Voltak strukturális, az intellektuális és hétköznapi miliőt, atmoszférát meghatározó sajátosságai is. A Monarchia kora a polgárosodás, a civilizatorikus megújulás időszaka. Az emberek élete megváltozott, s amit a mindennapi életben egyszerűen modernitásnak hívunk, az egyre többek számára vált a lét mind meghatározóbb részévé Lett oktatási rendszer és népiskolai törvény, épültek kórházak, és lett járványügyi intézményrendszer, lett vezetékes víz és fürdőszoba, lett virágzó színházi kultúra és vibráló erejű modern művészet, lett újsütetű nagyvárosiasság és sajtószabadság, lett vasúthálózat és női továbbtanulás. Ami lett, az mind valamihez képest jott létre. Ami lett, az vált a századelőre a kor fő tendenciájává. A tendencia pedig az lett, hogy a térség egésze - belső ütemeltérésekkel, s nem egyenlő mértékben - egyre inkább hasonult ahhoz az Európához, amelyet a kor gondolkodói mértékadónak tekintettek. A Monarchia kora volt-lett a civilizatorikus áttörés ideje. A civilizációs változásoknak keretet és tartalmat adott mindaz, amit összefoglalóan a polgári életforma kialakulásának és társadalmi rögzülésének, normává válásának nevezhetünk. S mivel a polgári létforma az élet majd minden területét átfogta, ezért köznapi jelenléte mindenki számára nyilvánvaló volt. A szakmunkás éppúgy keménykalapban és vasalt ingben járt dolgozni, mint a banki tisztviselő; a borjúbécsit a szegényebbek csak vasárnapi húsnak hívták, mivel csak vasárnap jutott az asztalra - akkor viszont ott volt a helye. Mindenki tudta, hogy a polgári létformának része a munkaszünet, jóllehet nem mindenkinek jutott ki a szabadság ilyesféle formájából, mégis normának tekintették, és törekedtek rá. És persze egyre többen gondolták úgy, hogy aki polgári öntudattal él, annak illik sétálni, süteményt enni, kávéházba betérni. A civilizációs áttörés, a polgári életforma rögzülése egy viszonylag hosszú békekor alatt következett be. Röviden ezt úgy mondhatnánk: a nagy változások közegét a konszolidáció, a konszolidáltságra való törekvés adta. Ami Nagy-Britanniában talán természetes volt, az Közép-Európa esetében szinte a csoda kategóriájának határait súrolta. A változás és a béke együttes jelenléte sokakat nosztalgikus emlékezésre ösztönöz, ilyen értelemben Ferenc József kora a közép-európai viktorianizmus. Más vonatkozásokban azonban a helyzet nagyon is eltérő volt Ugyanis minden civilizatorikus változás, minden polgárosodás, minden konszolidáltság mellett a Habsburg Birodalomban ekkorra nagyjából-egészében mindenki mindenkit utált. Bármi történt is, azt valaki „nem szerette". A különféle nemzeti mozgalmak mind arra panaszkodtak, hogy a másik elnyomja őket. Történelmi hősöket kreáltak, akik általában a szomszéddal való szembenállás hősei voltak. S persze a szomszéd ugyanígy cselekedett. A hősök - hőseink, hőseik - szemüvegén keresztül nézett világ pedig már nagyon is megosztó; éppen úgy és annyira, ahogy és amennyi ahhoz kell, hogy a nemzeti tudat ellenségképző önazonossággá váljék. A birodalom nemzetek feletti intenciót hordozott. Másfelől viszont szembesült azzal a folyamattal, amelyet nemzetállami aspirációnak nevezhetünk. Az itt élő népek - a 19. század első felétől - eltérő ütemben, eltérő intenzitással mind arra törekedtek, hogy saját nemzeti területeket, esetleg államokat hozzanak létre. Ezt csak jobb híján hívhatjuk nemzetállami aspirációnak, mivel e törekvések nem zárták ki annak lehetőségét, hogy egy-egy adott nemzet, illetve nemzetiség dominanciája alatt más nemzeti kisebbségek éljenek. 1 A budapesti Kossuth Lajcs utca látképe. Képeslap, 1905 korul
