Gömöry Judit – Veszprémi Nóra - Szücs György szerk.: A Művészház 1909–1914, Modern kiállítások Budapesten (A Magyar Nemzeti galéria kiadványai 2009/2)

KATALÓGUS - III. Nemzetközi impresszionista kiállítás a Művészházban

Istvánig terjedő magyar anyag ismeretében túlzás nélkül állítható: az egyszerű szénkereskedőből valóságos gyűjtő-nábobbá emelkedő, fényűzően élő és hatalmas adósságot felhalmozó Nemes Marcell a valaha volt legértékesebb magyarországi gyűjteményt birtokolta. A Nemzetközi impresszionista kiállítás katalógusa Kohner Adolfon és Nemes Marcellen kívül Janossy Béla gyűjtői portréját is bemutatta. A tragikus sorsú műbarát Nagybányán töltötte diákéveit, s mikor budapesti ügyvédként a 20. század elején tisztes egzisztenciát épített ki, vissza-visszatért ifjúkora színterére, s az itt alkotó művészek egyik legfontosabb vásárlójává vált.

7 A művésztelep valamennyi főalakjától jelentős műveket birtokolt, de ezek mellett Paál László és Szinyei Merse Pál munkásságát is remekművek reprezentálták kollekciójában. Határtalan gyűjtői szenvedélye tragédiába torkollott: 1912 tavaszán egy balsikerű műtárgyvásárlás következményeként öngyilkos lett. A Művészház kiállításának az impresszionizmust középpontba állító válogatási és rendezési alapelve a korszak divatos szemlélete volt, mely tetten érhető a század elején formálódó jeles magángyűjteményekben, így Kohner Adolf kollekciójában és a nagyközönség elé tárt kiállításokon egyaránt. A stílusnak ez a tág értelmezése Manet, Renoir és Monet elé egyetlen fonalra fűzte fel a velencei késő reneszánsz vezető mestereit éppen úgy, mint Rubenst, Velazquezt, Goyát, Delacroix-t, Daumiert és természetesen a barbizoni művészeket. A Művészház kiállításának megálmodásakor Rózsa Miklós szeme előtt minden bizonnyal a bécsi Secession 1903-ban rendezett impresszionista kiállítása lebegett legfőbb példaként.

8 Az impresszionizmus kifejlődése a festészetben és szobrászatban című tárlat szinte tökéletes mintaként szolgálhatott számára: a koncepció alapelve és az egyes egységek elnevezése éppen úgy párhuzamba állítható, mint ahogy a bemutatott művészek névsora is szinte azonos volt A Nemzetközi impresszionista kiállítás hiánypótló jellegét csaknem valamennyi korabeli kritika kiemelte. Farkas Zoltán a Vasárnapi Újság hasábjain így elemezte a tárlat jelentőségét: „Ennek a mozgalomnak áttekintése Magyarországon, hol nyilvános gyűjteményben kevés a nyoma, majdnem lehetetlen volt [...]. A »Muveszhaz« igazgatóságának, különösen dr. Rózsa Miklósnak buzgóságából fővárosunk közönsége most ritka s ki tudja, mikor megújuló tanulságokban gyönyörködhetik: egy kiállításban, mely a franczia impresszionizmus majdnem minden fázisából s majdnem minden nagy mesterétől hoz egy-két képet."

9 M. P. Az impresszionista kiállítás nemzetközi grafikai anyaga 1910-ben a Művészház kiállításán viszonylag kis mennyiségű, de tematikailag és technikailag egyaránt változatos anyag képviselte a nemzetközi sokszorosított grafikát, míg az egyedi rajzokat csupán három eladásra szánt Troyon-mű reprezentálta. A válogatás a francia grafikusművészetre szorítkozott, hiszen még az amerikai Mary Cassait és svájci születésű Steinlen is Párizsban működött. Manet és Toulouse-Lautrec kivételével mindegyik kiállító még élt és alkotott, munkásságuk a 20. században is töretlenül folytatódott. A manapság inkább csak szakmai körökben ismert művészeket - Besnard, Forain, Steinlen - a korabeli kritika igen nagyra tartotta, a mértékadó lapok (The Studio, Gazette des Beaux-Arts, Die Graphischen Künste) rendszeresen beszámoltak tevékenységükről. A bemutatott lapok jól tükrözik a francia grafika fejlődését: a legkorábbi művek - Manet rézkarcai az 1860-as évekből - a technika 19. századi felvirágzásával (ún. etching revival) függnek össze, míg az irányváltást jelzi, hogy a kiállított lapok nagy része az 1890-es évek második felében készült kőnyomat. A hagyományos fekete-fehér litográfia (Steinlen, Forain) mellett ekkor már egyre nagyobb népszerűségnek örvendett a színes litográfia, főleg Toulouse-Lautrec és a nabik munkásságának köszönhetően. A kiállított grafikák között számos kis példányszámban nyomtatott, ritkaságszámba menő lap volt, melyek értékét a művész szignatúrája és a dedikáció is növelte. A katalógus precízen feltüntette még a levonatok sorszámát is, hiszen a korábbi levonatok értékesebbnek számítottak. Mindez tudatos gyűjtői magatartást feltételez a kiállításra húsz lapot kölcsönző Bäcker Béla részéről. A katalógus rajta kívül Rippl-Rónai Józsefet tünteti fel tulajdonosként, aki Nabis barátainak litográfiáival (Bonnard, Vuillard) járult hozzá a bemutatóhoz. A művészetkedvelők számára bizonyára nem csengett ismeretlenül Bäcker neve, mivel a Pesti Hazai Első Takarékpénztár igazgatója nem először szerepeltette kollekciójának remekeit a nyilvánosság előtt. 1904 februárjában Térey Gábor, aki a Szépművészeti Múzeum Grafikai Gyűjteményének élén rengeteget fáradozott a modern metszetek népszerűsítésén, a Műbarátok Körében 73 lapból álló grafikai kiállítást rendezett, melyet Backer Béla és Majovszky Pál gyűjteményéből válogatott. Jóval nagyobb feltűnést keltett a Backer-féle gyűjtemény 1909-ben a Műcsarnokban, amikor a Képzőművészeti Társulat Akvarellek, pasztellek és grafikai művek nemzetközi kiállításán a kollekció 277 lapja, két külön teremben szerepelt. „A hol fanyarul terhes, hol édesen könnyű szín-és vonallakoma után, mely mostanában