Gömöry Judit – Veszprémi Nóra - Szücs György szerk.: A Művészház 1909–1914, Modern kiállítások Budapesten (A Magyar Nemzeti galéria kiadványai 2009/2)
KATALÓGUS - VII. A Palotafelavató és az Iparművészeti kiállítás
VII. A PALOTAFELAVATÓ ÉS AZ IPARMŰVÉSZETI KIÁLLÍTÁS 1913 januárjára elkészült a Muvészház kiállítótereinek felújítása, az új épületet nagyszabású Palotafelavató kiállítással nyitották meg A Rózsa utca és Szegfű utca sarkán álló palotát, amely korábban néhai gróf Zichy Jenő gyűjteményének adott otthont, gróf Teleki Géza jelentős anyagi támogatásával 1912 májusában vásárolták meg. A palota átalakítási munkálatai egészen az év végéig elhúzódtak, az őszi szezonban emiatt nem is rendeztek kiállítást. A kiállítóterekről az átépítés terveit készítő Vágó László munkája alapján alkothatunk képet. A Rózsa utcai szárnyat az a frissen alapított Muveszklub foglalta el, amelynek bevételeiből a Művészház finanszírozását remélték megoldani. A Szegfű utcai szárny pedig a Művészház székhelye lett, és az emeleten alakították ki a kiállítótermeket. A reprezentatív lépcsőházhoz csatlakozó előcsarnokból nyílt a legnagyobb méretű kiállítótér, amelyekhez négy, ugyancsak felülvilágítású terem kapcsolódott, ezek a Művészklub felé is biztosítottak átjárást. A földszinten kialakított díszterem mindkét intézmény programjai számára rendelkezésre állt.' A palota kialakítása során szó esett arról is, hogy az épületet képzőművészeti alkotásokkal fogják díszíteni, a cikkekben konzekvensen freskóként emlegetett pannókat a felkért művészek közül végül csak Körösfői-Kriesch Aladár és Zichy István készítette el. A kiállítást kísérő kiadvány messze túlnőtt a szokványos katalógusok keretein, a Kalauza Művészház Palotafelavato kiállítására címet viselő nagyalakú kötetben több szöveg is helyet kapott, Rózsa Miklós hosszú írása az egyesület egész addigi történetét összefoglalja. Beszámol a küzdelmes kezdetekről, anyagi nehézségekről, majd a bővülő taglétszámról és a vidékre is kiterjedő kiállítási tevékenységről, valamint a jelen sikereiről, amelyet az új székházba költözés koronáz meg. A kiállított művek listáját és a hozzá csatlakozó bőséges képanyagot pedig A Művészház és a magyar művészet jövője zengzetes címet viselő írás előzi meg, amely egy - a korszakban oly kedvelt - körkérdés, amelyet a hazai művészeti élet meghatározó személyeihez intéztek, Benczúr Gyulától Vaszary Jánosig, Ignotustól Térey Gáborig. A Palotafelavató kiállítás alkalmával adták ki a Művészház fél évvel korábban megalapított díjait. A nagy aranyérmet Rippl-Rónai József, a kis aranyérmet Zichy István, az ezüstérmet Körmendi Frim Jenő nyerte el. A Sacelláry György által szobrászok számára adható 1000 koronás Szinyei Merse Pál-díjat Medgyessy Ferenc kapta. Lánczy Leó 1000 koronás díját Márffy Ödön, az 500-500 koronás díjakat pedig Egry József, Körmendi Frim Ervin, Páldy Zoltán és Sassy Attila érdemelték ki. 2 A kiállításról ugyanakkor meglehetősen eltérőek voltak a vélemények. Volt, aki szerint „meglepő, ritkaságszerűen nívós és tartalmas ez a kiállítás, egy azon kevesek közül, amelyeken a közönség is, a kiállítók is meg lehetnek elégedve". 3 Bölöni György viszont lesújtóan vélekedett a válogatásról, csupán néhány művészt dicsért meg a két véglet, „az impotens öregek és az impotens fiatalok munkái között". 4 A Művészház kiállításain a képzőművészeti anyagban időről-időre felbukkantak az iparművészethez sorolható alkotások, textilek, plakátok vagy éppen fém- vagy kerámiatárgyak, 1913 őszén azonban az egyesület egy önálló iparművészeti kiállítást rendezett. Ekkor már nem Rózsa Miklós volt az egyesület művészeti igazgatója. 0 időközben leköszönt vezetői posztjáról, amihez - vélhetően - a különböző generációhoz, érdekcsoportokhoz tartozó művészek közötti ellentétek, harcok, illetve a Művészklubbal kapcsolatos botrányok és kudarcok vezettek. Távozását követően a programban megjelenő új típusú iparművészeti kiállítás apropója a sajtó szerint az volt, hogy „a magyar iparművészek és iparosok már hosszabb ideje nem vettek részt nyilvános kiállításon, s azért a Múvészházban rendezendő kiállítás néhány évre visszamenőleg be fogja mutatni iparművészetunk újabb eredményeit". 5 A hatalmas anyagban nem csak a hazai iparművészet jelentős műhelyeinek alkotásai, mint például a gödöllői művésztelep szőnyegszövő műhelyének munkái, a pécsi Zsolnay-gyár kerámiái, az Országos Magyar Iparművészeti Társulat plasztikái kaptak helyet. ,,|A] rendezők szerencsés gondolattal bemutatják a magyar nép művészi háziiparát is", 6 így például a Kalotaszegi Háziipari Szövetkezet bútorait, a torontáli háziipar textilmunkáit. A kiállítás felvonultatta az alkalmazott művészet képzőművészettel határos területeinek, a plakátmüvészetnek és a fotográfiának a jelentősebb képviselőit is. A zsúfolt anyagból Bálint Aladár, a Nyugat kritikusa Lesznai Annát és Ács Lipót népművészeti gyűjteményét emelte ki. Az előbbi művészetét így jellemzi: ,,[ú]j utakat ásó, egyre nagyobb területet hódító, mélyülő találékonyság", a másik csipkegyűjteményének darabjai pedig a „népművészet legragyogóbb periódusából való páratlanul finom holmik, ahol szemmel alig bírjuk követni a fehér fonalak útját". 7 Z. A.
