Bakos Katalin - Manicka Anna szerk.: Párbeszéd fekete-fehérben, Lengyel és magyar grafika 1918–1939 (MNG, Warszawa–Budapest, 2009)

I. PÁRBESZÉD FEKETE-FEHÉRBEN - Bakos Katalin, Anna Manicka: Valami történik közöttünk. Szubjektív előszó a Párbeszéd fekete-fehérben. Lengyel és magyar grafika

határokon át is mindig megtalálták egymást. Ennek terméke például az 1980-as évek vége óta a Lettre Internationale, amely a közép-európai országokat ismerteti meg egymással és a nyugati nagy és kis országokkal. Most, hogy erre a kiállításra készülünk, újraolvasom két irodalomtudósunk. Bojtár Endre és Krasztev Péter munkáit, akiknek szenvedélye a közép- és kelet-európai irodalmak összehasonlító kutatása.

9 Miközben összevetik a 19-20. századi lengyel, cseh, horvát, szerb, szlovák és magyar irodalmat - utalva persze a francia és német ..rokonokra" - a magyar irodalom több sajátosságára jobban rá tudnak tapintani, mintha azt csak magában vizsgálnák. Valami ilyesmit szeretnék én a művészettörténetben. AM: Úgy vélem, mindenekelőtt ezt szolgálja saját történelmünk és kultúránk megismerése. Másodszor pedig fontos tudatában lenni annak, hogy rajtunk kívül léteznek más közösségek, más népek is. És ők ugyanazt a történelmet teljesen másként láthatják. Hogy lehetnek más tapasztalataik. Mint például a Ti Tanácsköztársaságotokkal kapcsolatosak. Emlékszem, egyszer az iskolában tanultuk, hogy abban az időben tevékenykedett Lengyelországban az SDKPiL (a Lengyel Királyság és Litvánia Szociáldemokrata Pártja) és ők itt nálunk is ugyanolyan forradalmat szándékoztak kirobbantani, mert Leninnek az volt az elképzelése, hogy hamarosan Európa ellen vezeti katonáit. Én az 1970-es években jártam iskolába, és emlékszem, hogy történelem tankönyvem szerzője nem kis gondban volt. mivel Lengyelország függetlenségének a visszaszerzése az adott pillanatban fontosabb volt a forradalom kirobbantásánál. Ez pedig nem egészen egyezett az akkori hivatalos irányvonallal. BK: 1918-ban a végsőkig kivérzett Magyarország lakossága hevesen lépett fél az ellen a kormány ellen, amely a győzelem minden reménye nélkül további áldozatokat várt a néptől. A háború elleni sztrájkok és tüntetések követeléseihez olyan alapvető demokratikus kívánalmak is társultak, mint az általános és titkos választójog, a sajtó- és gyülekezési szabadság és a földosztás. A polgári forradalom eredményeként Károlyi Mihály lett a miniszterelnök, az ő Függetlenségi Pártja és a Magyar Szociáldemokrata Párt alakított kormányt. Az új, demokratikus kormány működését azonban belső és külső körülmények is nehezítették. Az antant-barát szomszédos országok átlépték még azokat a határokat is, amiket az új kormány által aláírt belgrádi egyezmény jelölt ki. A Vyx-jegyzék még további csapatvisszavonásokat írt elő a magyaroknak. A fegyveres ellenállást viszont csak a Magyar Szocialista Párt által 1919. március 21-én kikiáltott Tanácsköztársaság vállalta magára, létrehozva a Vörös Hadsereget. Nehéz röviden összefoglalni a következő pár hónap drámai eseményeit. Mindenesetre az antant ellehetetlenítette a magyar demokratikus kormányt, ami elősegítette a proletárdiktatúra létrejöttét. A győztes hatalmak számára ez természetesen elfogadhatatlan volt, így a szomszédos országok közreműködésével, fegyverrel és diplomáciai eszközökkel elsöpörték a Tanácsköztársaságot, teret engedve a Horthy Miklós mögé felsorakozó Nemzeti Hadseregnek és a szélsőjobboldal fegyveres erőit képviselő különítményeseknek, akik végrehajtották a megtorlást a Tanácsköztársaság vezetőin és közkatonáin egyaránt. Sok értelmiségi vállalt szerepet az 1918-as polgári forradalom és a Tanácsköztársaság célkitűzéseinek megvalósításában, nemcsak baloldali meggyőződésűek, hanem demokraták vagy egyszerűen szociálisan érzékeny művészek, tanárok, tudósok is. A pozitív célokat látták, a feudális maradványok, a kiáltó szociális egyenlőtlenségek, a tudatlanság felszámolását, egyház és oktatás elválasztását, a népnevelés fejlesztését, a modern művészet állami támogatását. A fehérterror idején, a börtön vagy a teljes kilátástalanság elől menekülve, nagyon sok értelmiségi emigrált. A lengyelek és csehek, akiknek hazájában természetesen bontakoztak ki a különböző modern irányzatok, a konstruktivista majd a funkcionalista építészet, iparművészet, sőt, ezek esetleg hivatalos támogatást is élveztek, értetlenül állnak a tény előtt, hogy a magyar avantgárd alkotásai bécsi, berlini, párizsi emigrációban születtek, s csak korlátozottan juthattak szóhoz a húszas évek második felétől a konzervatív Magyarországon. A hivatalos kultúrpolitika, a konzervatív kritika mindenféle modemizmust „bolsevikénak bélyegzett. A külföldön maradt művészek, például Moholy-Nagy László, Forbáth Alfréd, Breuer Marcell, Weininger Andor magyar származása új hazájukban feledésbe merült. Lódzban pedig létrejött Európa első modem múzeuma! A rövid életű Magyar Tanácsköztársaságról először az azt leverő ellenforradalom, majd a két világháború közötti konzervatív és extrém jobboldali ideológia alakított ki és örökített át egy képet a következő nemzedékeknek. Ezt írta felül 1945 után a kommunista ideológia felfogása a maga elfo-