Veszprémi Nóra - Szücs György szerk.: Vajda Lajos (1908–1941) kiállítása (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2008/6)

Pataki Gábor: Párduc és liliom. Vajda Lajos kiállítása

vasmányainak jegyzéke bizonyítja - tisztában volt az ikon problematikájának a bizánci-ortodox teológián végig nyomon követhető jelentőségével és komplexitásával, annak az „emberi természet átistenülésében" (Uszpenszkij) rejlő hatalmával. Kísérletezett az ikon és az önportré kissé mechanikus szintézisével (Ikonos önarckép, Önarckép olajággal); ezek esetében meglehetősen közel kerülve a 19. század második felétől népszerűvé váló művész = szenvedő/diadalmas Krisztus identifikációhoz. Más próbálkozásainál az ikon tömbszerű zártságát a felület plasztikusan eleven hatást keltő megformálásával kívánja összekapcsolni (Plasztikus fej, Ikon). Törekvései a Felmutató ikonos önarckép (Conditio Humana) című művében teljesednek ki. A kép számos interpretációs lehetőségetenged meg, annyi azonban mindenképpen valószínűsíthető, hogy egy jól felismerhetően individuális s egy általános, ikon-jellegű önarckép egymásra vetülését, pontosabban a képen dinamikus mozgást végző áramlásszerű festékfoltok révén egymásba hatolását, illetve az ennek következtében kialakuló harmadik arcot különböztethetünk meg. E hármasság semmiképpen sem esetleges: olvasmányai alapján bizonyíthatóan ott található mögötte a test-szellem-lélek, az ember-lstenIstenember (Bergyajev), az Én-Te-Másik (Buber) elválaszthatatlan hármassága vagy a svájci Max Picard-nak az Isten eltűnt képmását nyomokban őrző emberi arcról vallott koncepciója. Mindez megerősíti azt az olvasatot, hogy a két arc szintéziséből kibontakozó harmadik képmás, az isteni és emberi természetből egyaránt következő szellemarc Vajda „igazi" önarcképe, a művészet elhivatottságában, transzcendens hatalmában hívő alkotó portréja. Az egyébként harmonikus, nem annyira a saját, mint inkább a művészet apoteózisát, szent és transzcendens mivoltát sugalló kompozícióhoz azonban egy markánsan disszonáns jellegű, nyugtalanító téri helyzetű kéz is hozzátartozik. Bár a kéztartás beleilleszthető a bizánci ikonográfia Krisztus-Emmánuelt, tehát a megtestesülő, de az isteni szellemmel azonosított Krisztust ábrázoló hagyományába, karvalyszerű, fenyegető mivolta a spiritualitás folyamatának törékenységére, az arra leselkedő (evilági) veszélyekre figyelmeztet. Vajda Lajos Szentendre főterén / Lajos Vajda on the main square of Szentendre, 1939 Vajda-hagyaték, magántulajdon / Vajda bequest, private collection